Irány az ovi!


Mióta kislányom óvodába jár, egyre több olyan könyvet olvasunk - általában esténként, elalvás előtt, néha napközben is -, amelyek kifejezetten ovisoknak szólnak. Így találtunk rá Vadadi Adrienn kitűnő könyveire.

A szerző maga gyakorló óvónő, így közvetlenül tapasztalja, milyenek a 3-6 évesek mindennapjai, hogyan tudnak beilleszkedni egy új közegbe, és miként veszik az eléjük kerülő kihívásokat. Az első ilyen nagy kihívás a beilleszkedés mellett az elválás a megszokott otthoni környezettől. Ezt járja körül a 2014-ben Igor Lazin, 2019-ben Pásztohy Panka illusztrációival megjelent kötet, az Ákos óvodába megy.

A címszereplő az első történetben a beszoktatás vége felé jár, és lassan le kell válnia az anyukájáról, hogy egész napra egyedül maradjon az oviban. Pontosabban társaival, ám az addigi biztos támasz nélkül. Persze az óvó néni és a társai is segítenek neki megszokni az új helyzetet, hiszen mindannyian átélték már ezt korábban. Ehhez nagyon jól jön Ákos táskája és benne anya pizsamája. A második történetben hősünkből jobb híján kiskutyus lesz, de ezt a helyzetet is lehet szeretni. A kötet zárásaként megtudhatjuk, milyen fontos az alvós cumi az óvodában is, és hogyan váltja fel egy idő után valamilyen állatka vagy más alvós játék.

Az utolsó két oldalon található  utószó - Elválás és beilleszkedés - is a gyerekekről szól. Míg a mesék főleg őket tanítják, addig ez a pár bekezdés a szakember útmutatása a szülőknek. A legfontosabb figyelmeztetés: az elválás még a legideálisabb környezet ellenére is járhat sírással. Ettől viszont nem kell félni. Saját tapasztalat: ha a gyerek anyához ragaszkodik jobban, apának érdemes gyakrabban óvodába vinni reggel, mert neki nem (annyira) sír. Azért a helyzet anya számára sem reménytelen. Egy kis biztatással, nyugodt határozottsággal segíthetünk ezen. 

Ha neked is van (leendő) óvodás gyermeked, érdemes megismerkednetek Vadadi Adrienn könyveivel. Játszva, szórakoztatva tanítanak, és útmutatással szolgálnak a szülőknek is, miként érdemes kezelni bizonyos helyzeteket, a leggyakrabban előforduló, korántsem egyedi problémákat.  


A kötet adatai: Vadadi Adrienn: Ákos óvodába megy. Pagony Kiadó, Budapest, 2019.

Megjegyzések