A kapcsolatunk a kuflikkal nem indult zökkenőmentesen. Feleségemmel messzire elkerültük a boltok polcain szembejövő fura, egy kupacban lakó, se nem kifli, se nem kukac lényeket. Valahogy úgy voltunk vele: nekünk ez a mesevilág nem kell. Tartott ez addig, mígnem egy szép napon a gyerekeink felfedezték őket a Youtube-on, és rájöttünk, hogy nem is olyan rossz, mégis tud valamit ez a Dániel András, ha így a képernyő elé szögezi a gyerekeket, és közben még vicces is, sőt, néha tanulságos, bármennyire is irtóznak a kuflik az ilyen történetektől.
Kisfiunknak főleg a beszélő fatuskó, lányunknak Hilda és Pofánka, nekünk Fityirc és Bélabá lett a nagy kedvencünk. Azóta már az összes elérhető részt láttuk, és számtalan könyvet elolvastunk a nem kevésből. A gyerekeknek nagy élmény volt találkozni a szerzővel a fehérvári könyvtárban. Rögtön dedikáltattuk is a közeli könyvesboltból sebtében beszerzett példányaikat. Nagyon szeretjük a Scherer Péter hangján - sőt: hangjain - megszólaló történeteket, lessük, mikor jön ki újabb kötet, amiből nekem kell hasonlóan viccesen előadva felolvasnom az aktuális két mesét. Legalább kétszer érdemes végiglapozni mindegyiket, mert a mellékszereplők is beszélnek egymás között, néha csak úgy maguk elé, mint amikor egy drámában a szereplők a közönség felé fordulnak.
A fehérvári találkozón hallottuk először - egyik személyes kedvencem, A kuflik és a végtelen sál után - az idén megjelent, akkor előkészületben lévő A kuflik és a lámpigyók kezdő darabját, a Hilda virágát. Egy verdai, vödörtöki vagy vénteki délutánon a sminkje után kutató Hilda a zsebében egy magot talál, amit a többiek tanácsára elültet. Mindenki nagyon kíváncsi, mi fog kikelni a kis magból. A kitartó öntözésnek hála a növény egyszer csak előbújik, vastag, szőrös szárán, tüskés levelekkel, majd a virág szirmot bont, csúnya, penészsárga szirmokat. Bélabá megállapítja, hogy egy nyurga kacatvirágról van szó. No de valami nevet is kell neki adni, méghozzá különlegeset. Hilda a Miccentencinneláriának nevezi el - kösz, kedves András! -, ami aztán biztosan egyedi, hiszen aligha hívnak így más nyurga kacatvirágot. Ennek örömére a kuflik még micitáncot is járnak.
A címadó mesében Fityirc nem tud aludni éjszaka, a kupac tetején üldögélve bámulja a rétet, amikor egyszer csak színes fénypöttyöket fedez fel. Mások, mint a csillagok, macskalegyek sem lehetnek. De akkor mégis mik ezek? Elindul, hogy közelebbről megnézze őket, és útközben nekiütközik egy borzas bundánynak, akitől megtudja: ezek bizony lámpigyók. A fényeket követve egy drótlábú hahárccal és néhány varázsgombával találkoznak. Kicsivel odébb két zöldpettyes csupsz vidám énekét egy baflag kíséri ukulelén. Amikor először olvastuk, Fityirccel együtt én is meglepődtem, milyen nagy élet van éjszaka az elhagyatott réten. Kétfejű lepkehalak kergetőznek, fűben ülő lókutyák társalognak, slumtyok táncolnak, és mindenütt kíváncsi lámpigyók lebegnek. És még valaki van a réten: a vadsóskagyűjtés közben elszundikált Zödön, akibe nem nagy kunszt beleütközni a sötétben. De így legalább ő is láthatja az érdekes, mozgó fényeket. A többiek meg hadd aludjanak.
Ahogy a többi könyvben, úgy itt is röpködnek - néha szó szerint - a felnőtteknek szóló nyelvi és vizuális poénok. Ezek a mesék legalább annyira szólnak nekünk, mint a gyerekeinknek. A kiadó 3 és 6 éves kor között ajánlja a Kuflik történeteit; én 3-tól 96 évig.
A kötet adatai: Dániel András: A kuflik és a lámpigyók. Pagony Kiadó, Budapest, 2025.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése