Szeretem az igaz történet alapján írt könyveket, főleg azért, mert arra ösztönöznek, hogy utánaolvassak a szereplőknek, a témának, a korszaknak. Imogen Robertson és Darby Kealey regénye, a kettejük nevéből alkotott közös Imogen Kealey szerzői álnéven megjelentetett Az ellenálló épp ilyen, ráadásul az utolsó oldalak éppen ezzel a céllal mutatják be a történelmi hátteret.
A regény főhősnője az ausztrál származású Nancy Wake, aki a gazdag marseille-i gyáros, Henri Fiocca feleségeként férjével akár a biztonságot nyújtó emigrációt is választhatná, ám ő a nehezebb és veszélyesebb út mellett dönt: az ellenállás tagjaként harcolni akar a szabadságért, ha kell, az élete árán is. Amikor a Gestapo elrabolja Henrit, hogy kézre kerítse az ellenségei által Fehér Egérként emlegetett nőt, ő rövid londoni tartózkodása alatt elhatározza: mindent megtesz Franciaország felszabadításáért, és csak remélni tudja, hogy férjét életben tartják, amíg ez a helyzet Böhm őrnagy érdekeit szolgálja. A főantagonista karaktere ugyan kitalált, jellemét tökéletesen sikerült megrajzolni, stílusa pedig a magyar szövegben is jól érzékelhető, Wertheimer Gábor szakszerű fordításának köszönhetően.
Miközben megismerjük Nancy fejlődéstörténetét, helytállását a kemény férfiak között, a másik szálon az őt megszállottan kereső Böhmhöz is igazán közel kerülünk. Persze annyira azért nem, hogy bármilyen szimpátiát érezzünk iránta. Még a meglehetősen ellenszenves, kegyetlen Gaspard is inkább kedvelhető, mint bármelyik német ebben a történetben. Egyébként a regényt olvasva már az elején is olyan érzésem volt, mintha némelyik mozzanattal máshol már találkoztam volna. Ez sem véletlen, hiszen például az amerikai Mary Jayne Gold embermentő misszióját feldolgozó, szintén részben Marseille-ben és a Pireneusokban játszódó Az Atlanti-óceánon túl című Netflix minisorozat, illetve az alapjául szolgáló regény, a Julie Orringer-féle Üldözöttek gyűjteménye vagy az Anthony Doerr azonos című regénye alapján készült Láthatatlan fény is sok hasonló vonást mutat: II. világháború, Dél-Franciaország, hős ellenállók és partizánok, megszállók és kollaboránsok. Ráadásul az egyik kedvenc vígjáték-sorozatom, az ezt a miliőt karikírozó Halló, halló! is rendszeresen eszembe jutott.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése