Lehet-e még újat mondani az 1945 utáni magyar történelemről? Ha igen, vizsgálhatja-e a kutató az adott korszak eseményeit tárgyilagosan, a fellelhető források minél alaposabb tanulmányozásával? Nos, aki szeretne választ kapni a fenti kérdésekre, érdemes legalább átlapoznia az MTA BTK és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága Vidéktörténeti Témacsoportja kutatóinak az Akadémia székházában 2015. szeptember 29-én tartott konferenciáján elhangzott előadásait tartalmazó, majd’ 800 oldalas tanulmánykötetet. A kiadvány a Magyar vidék a 20. században sorozat első köteteként 2017-ben látott napvilágot. Már a címből is látható: az olvasó ezúttal nem egy, a budapesti és általában az országos folyamatokat bemutató tanulmánygyűjteményt tart a kezében, bár a szerzők több helyütt utalnak átfogó szakirodalmi munkákra is, amennyiben ez az egyes témák szempontjából releváns.
A
kutatási és szerkesztési alapelvek tekintetében a kötet előszava ad
iránymutatást. A csoport tagjai egyértelműen megfogalmazták, hogy kerülik „az
ideológiai indíttatású elfogultságokat és a jelenből fakadó érzékenységeket”. (7.
oldal) Emellett, mivel a vidéki Magyarország nem kezelhető egy nagy, egységes
masszaként, az egyes témakörök pedig más-más megközelítést és forrásanyagot
igényelnek, a kutatási kérdések és módszerek is különböznek egymástól. Az
eltérő földrajzi – társadalmi környezetből fakadóan egy adott téma kapcsán is sokféle
történettel, megoldással, például más-más túlélési stratégiákkal
találkozhatunk. A kutatócsoport alapvetően a mindennapok történeti
perspektívájából vizsgálta és vizsgálja a Budapesten kívüli Magyarország 1945
utáni átalakulását, az érdeklődés középpontjába helyezve „azokat a társadalom-
és történelemformáló tényezőket, amelyek a kortársak múlt- és jelenbeli
tapasztalatait és jövőképét meghatározzák”. (7. oldal)
A
kötetben olvasható 24 tanulmányt a szerkesztők 5 nagy tematikus egységbe
szervezték: Kutatási kérdések és válaszok; A szovjet megszállás tapasztalata;
Elit- és tulajdonváltás; Egyház és társadalom; Földosztás, üzem- és
munkaformák, életkörülmények. Ebből is láthatjuk, hogy a szerzők a II.
világháborút követő mindennapok legforróbb és legmeghatározóbb témáit vették
górcső alá, amelyek ma is meghatározzák az eseményeket átélt személyek és
utódaik, azaz mindannyiunk korszakhoz való viszonyulását. A vizsgálódás
összességében az 1944-1952 közötti időszakra terjed ki. Egyes tanulmányok ezen
időszak első éveire koncentrálnak, míg mások e történelmi traumák és
hányattatások között eltelt nyolc-kilenc évet elemzik.
Az
előbbire jó példa Ö. Kovács József Földindulás címet viselő bevezető tanulmánya.
A vidéktörténet iránt érdeklődők által jól ismert, az 1945 utáni földkérdés
kapcsán rendszeresen idézett szerző ezen írásában a földkérdés rendezése és a kommunista
párt látványos megerősödése közötti párhuzamokat és a földreformot mint
politikai eszközt vizsgálva megállapítja, hogy az MKP részéről ez az akció több
célt is szolgált.Egyrészt a jóvátételi szállítások mellett a mezőgazdasági
intenzitás növelése révén az állami bevétel és a lakossági ellátás
biztosítását, másrészt utópisztikus módon a falu és a város közötti különbségek
leküzdését a hagyományos elitek megtörésével, harmadrészt az úgynevezett
munkás-paraszt szövetség erősítését. Mindezekkel összhangban állt a hatalom
megszerzésére irányuló kísérlet, amelynek sikerében a kommunisták a Vörös
Hadsereg fegyvereinek árnyékában jogosan hittek. A hegemón pozíció megtartásának
egyik záloga pedig a politikai támogatásért adott jutalom, a földjuttatás volt,
amellyel ekkor még a taktikai okokból elhalasztott kolhozosítást leplezték. A
földelkobzás és földosztás a helyi társadalmakban a kommunista párt diktatúrájának
alapjait teremtette meg.
Ugyancsak
rövid időszakot ölel fel Kunt Gergely tanulmánya: Asszony a fronton és a
menekülttáborban 1944-45-ben. A cím első fele Polcz Alaine 1991-ben megjelent önéletrajzi
regényére utal, amely megtörte egy addig tabunak számító téma, a Vörös Hadsereg
katonái által elkövetett nemi erőszak körüli kényszerű hallgatást. Kunt egy női
naplón keresztül vizsgálja azokat a szexuális traumákat, amelyeket a szerző,
Bodó Róza erdélyi unitárius tanítónő szenvedett el magyar, szovjet, amerikai és
román nemzetiségű férfiaktól otthonából való menekülésétől egészen a
németországi menekülttáborba való megérkezéséig.Róza egyedülálló, magányos
nőként, a kiszolgáltatottságot többször megtapasztalva mindig igyekezett
ismerősi kapcsolatot kialakítani. Az őt ért súlyos erőszak olyannyira
traumatizálta, hogy írásban szándékosan árnyalta azt, a vele történteket csak hasonló
sorsú nőtársaival való beszélgetéseiben osztotta meg. Megpróbáltatásai a
táborban is folytatódtak, több férfi szexuálisan kihasználta, ezeket az
eseteket mégis egyfajta hódítási sikerként értékelte, önbizalma megerősödött. Mivel
utóbbi kapcsolatairól már ő maga, önként döntött,ezek megerősítették
önértékelését, és hozzájárultak a traumák feldolgozásához.
Hasonló
intervallumot mutat be, ám mind témájában, mind az érintettek körét tekintve
teljesen másra fókuszál Tóth Judit a Pest megyei parasztságra 1945-46-ban háruló
terhekkel foglalkozó átfogó tanulmányában. A szerző nem feledkezik meg az
előzmények ismertetéséről, éppen ezért a háborús évek közellátási nehézségeit
és a mezőgazdasági népességet sújtó intézkedéseket, többek között a Jurcsek
Béla földművelésügyi államtitkár által kidolgozott beszolgáltatási rendszert
nem választja el élesen a Vörös Hadsereg ellátásából eredő nehézségektől,
valamint a háborút követő kötelező beszolgáltatástól. Jogosan veti fel azt is,
hogy a paraszti társadalom jelentős része joggal reménykedett a háború utáni pozitív
változásban, a mezőgazdaság megújulásában, és epedve várta a földreformot,
amelytől egyéni boldogulását, sorsának jobbra fordulását is remélte. Az új
berendezkedés által az agrárnépességre kivetett terhek és a kedvezőtlen
időjárási körülmények, mint a nagy aszályok azonban a remélt változások
ellenében hatottak.
A
földbirtokrendszer háború utáni változása az egyházak vagyoni helyzetének
alakulását is nagyban meghatározta. A katolikus egyházat érintő gazdasági átalakulást
a Veszprémi Egyházmegye példáján mutatja be Horváth Gergely Krisztián írása. A
földosztást olyan gyorsan hajtották végre, hogy a lakosság szinte még magához
sem tért a harci cselekmények okozta megrázkódtatásból. A végrehajtás
gyorsaságából látszik: a reform nem alulról jövő kezdeményezésből, spontán
akcióként valósult meg, és nem volt tekintettel a helyi sajátosságokra, a lokális
társadalmi igényekre sem. Amennyiben erre mégis kísérlet történt, az új hatalom
által irányított megyei szinten ezeket rendre megakadályozták. Az első plébániai
fellebbezések már alig egy hónappal a „rendezés” után megfogalmazódtak. Több
plébános az elvesztett kegyúri járandóságokat földterületre szinte tételesen
átszámítva nyújtotta be kárpótlási igényét. Ha a földigénylő bizottság a helyi
hívekből verbuválódott, a stratégia akár sikeres is lehetett. A földszűkében
lévő és/vagy többségében cselédek által lakott települések esetében viszont ez még
inkább ellenállást szült, és a kommunisták erősödéséhez vezetett. A plébánosok
másik csoportja abban az esetben igényelt bőséges kegyúri megváltást, ha a
felosztott nagy- vagy püspöki birtokból bőven állt rendelkezésre föld, hogy ne
a falu elől vegyék el azt. És persze akadt olyan lelkipásztor is, aki csak a
plébánia vagy az iskola számára minimálisan szükséges földre tartott igényt, a
hívek igényléseit figyelembe véve. A helyi földigénylő és megyei földbirtokrendező
bizottságok sok esetben az országos bizottság elvi állásfoglalása alapján
jártak el. A nyílt konfliktus mellett a beadványok, fellebbezések válasz nélkül
hagyása és határidőn túli csúsztatása, azaz a hatalom adminisztratív machinációja
is tipikusnak tekinthető. A földosztás a szerző megállapítása szerint „a
kommunista párt jól átgondolt, szervezetileg jó felépített, mesterien időzített,
demokratikus mozgalomnak álcázott hadjárata volt a rivális politikai erők és
világnézetek – elsősorban a római katolikus egyház – gazdasági alapjainak
felszámolására”. (572. oldal)
A
kötetben megjelent munkák és az azokban hivatkozott források a helytörténeti
kutatók számára is remek lehetőséget nyújtanak az általuk vizsgált település,
valamint tágabb környezete 1945 körüli történetének megismerésére. Egyes
szövegek illusztrációjaként korabeli és mai fotók, az események idején kiadott plakátok
és az adott időszakban kelt levelekről készült felvételek is megtalálhatók a
kiadványban. Némelyik tanulmányban összesítő táblázatokat is találhatunk. A
rövidebb-hosszabb elemzéseket záró összegzéseket érdemes elolvasni akkor is, ha
valaki nem akar elmélyülni a konkrét témában.
A
mellékletben közölt forrásválogatás anyaga az átalakítás/átalakulás különböző
szintjeiről ad képet, érintve azokat a sokak által megélt nehézségeket és
konfliktusokat, amelyek az adott korszakot leginkább jellemezték. E rövid, ám
valóban átfogó függeléket egy gazdag helynévmutató követi, amely segítségével
az olvasó viszonylag gyorsan rábukkanhat az őt érdeklő, netán kutatása
homlokterében lévő településre, egyházi vagy polgári közigazgatási egységre vonatkozó
adatokra, információkra. A kötet így kiválóan használható akár egy rövidebb
házi, akár egy terjedelmesebb szakdolgozathoz, esetleg egy történelmi tárgyú
esszéhez is. Elolvasása mind a történész szakma hazai képviselői, mind a széles
olvasóközönség számára ajánlott.
A
kötet adatai: Váltóállítás. Diktatúrák a
vidéki Magyarországon 1945-ben. Szerk. Csikós Gábor – Kiss Réka – Ö. Kovács
József. Budapest, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont – Nemzeti Emlékezet
Bizottsága, 2017.
Eredeti megjelenés: újkor.hu Lapozó rovat 2019. 05. 22.
https://ujkor.hu/content/kisiklatott-tortenelem-konyvismertetes-a-magyar-videk-1944-1952-kozott
Megjegyzések
Megjegyzés küldése