Egy történész számára
mindig öröm, ha lelkes lokálpatrióta közösségekről olvashat, az pedig külön
szerencse, ha munkája során sikerül megismerkednie ezek közül néhánnyal.
Őszintén megvallom, pár
hónappal ezelőttig nem volt tudomásom a Tamási Helytörténeti Alapítvány
létezéséről. Aztán az Újkor.hu lelkes csapatának köszönhetően hozzájutottam
egy, az alapítvány gondozásában megjelent kiadványhoz. Mielőtt még ennek az
elemzésébe kezdenék, érdemes néhány mondat erejéig elidőznünk a társaság
tevékenységénél. Ebben segítségünkre lehet a honlapon – tamasihelytortenet.hu –
olvasható összefoglaló az 1996 és 2016 közötti időszakról.
Nos, az alapítvány a
létrejöttét követő mintegy 25 esztendőben több emléktáblát állított jeles helyi
személyiségek sírjánál, kezdeményezte a helytörténeti gyűjtemény életre
hívását, amelynek kezelését, bővítését azóta is aktívan végzi. Tagjai
rendszeres résztvevői, több esetben ötlet- és házigazdái a városi
rendezvényeknek. Ha valakit a történeti érdeklődés hajt –Tolna megye vagy éppen
Tamási helytörténetével ismerkedne, netán felmenőit kutatja ‒, érdemes
ellátogatnia az alapítvány fent említett weboldalára. Az itt található anyagot
a tematikus könyvek és írások mellett a helyi újságok, fénykép-, tárgy-, irat-
és térképgyűjtemény, filmek és videók mellett a hírek és aktualitások
színesítik.
Utóbbi menüpontban
olvashatunk a 2019. december 18-án a városi könyvtárban tartott
könyvbemutatóról, amelynek főszereplője K. Németh András, a szekszárdi
székhelyű Wosinsky Mór Megyei Múzeum régésze és legújabb kötete, a Tamási
1919-ben. Ellenforradalom, vörösterror, fehérterror című kiadvány volt. A
szerzővel Bödők Gergely történész, a Clio Intézet társ-ügyvezetője beszélgetett.
A rövid beszámolóban, valamint a korábban közzétett, az eseményt beharangozó
bejegyzésben részletek olvashatók a könyvből. Aki ennél többet szeretne
megtudni az egykori Tolnatamási 1919-es történéseiről, érdemes kézbe vennie a
kötetet, és végiglapozni, beleolvasni az egyes fejezetekbe – az Összegzés akár
könyvajánlóként is megállná a helyét ‒, figyelmesen megnézni az
illusztrációkat, a nem kevésbé informatív képaláírásokkal együtt. Szöveg és kép
együtt segítenek közelebb kerülni a történtekhez, átlátni a 20. századi magyar
történelem egyik legzűrzavarosabb időszakát, amelyet a mai napig nem sikerült
kellőképpen megismernünk, ebből következően megfelelően értékelni sem tudjuk.
A megismerésben és
értékelésben a hazai történésztársadalom e korszakot kutató része komoly
segítséget jelenthet, harag és részrehajlás nélkül feltárva a vörös- és
fehérterror egymást követő eseményeinek láncolatát. Ezt a kiegyensúlyozott
látásmódot képviseli K. Németh András is, aki bár – mint azt az imént
említettem – szakmáját tekintve régész, az archeológusokra jellemző
alapossággal és részletességgel tárja elénk a Tamásiban és környékén 1919-ben
végigsöprő terrorhullám időszakát. (Aki kíváncsi arra, milyen eredményekre
jutott a kutató a település történetének más korszakait illetően, keresse fel a
Tolnatamási blogot. Jó szívvel ajánlom.)
A 144 oldalas kiadvány
előszava eligazít minket a szerző indíttatásáról. „Az 1980-as években abba az
iskolába jártam Tamásiban, amelynek falán márványtábla emlékeztetett az 1919-es
ellenforradalom helyi áldozataira.” – a kötet ezzel a felütéssel indul. A
szerző idősebb helyi lakosok és olvasmányai révén megtudta: nem az emléktáblán
felsorolt nevek mögött rejlő személyek voltak a Nagy Háborút követő véres
esztendő első áldozatai, hanem azok a polgárok, „akik ellen éppen az ott
megörökített vörös fegyveresek is harcoltak az úgynevezett tamási
ellenforradalom során, amikor a Tanácsköztársasággal elégedetlen helybeli
lakosok fegyvert fogtak a hatalom ellen.” (5. o.)
A továbbiakban a
kutatás mozgatórugóiról is olvashatunk: „Zavart, hogy a rendszerváltoztatás után,
amikor már senki nem tiltotta, miért nem foglalkozik a település közvéleménye a
Tanácsköztársaság alatt helyben történt eseményekkel…” (Uo.) A szerző
kivételként mindjárt megemlíti Szabó Béla forrásértékű, rövid írásait. Ezeket
leszámítva viszont 2009-ig nem jelent meg olyan anyag, amely a tamási
ellenforradalom 1945 után elhallgatott történetét feldolgozta volna.Ekkor
látott ugyanis napvilágot K. Németh Ellenforradalom és vörösterror – Tamási
1919 című kötete, amelyet Ablonczy Balázs lektorált. Az előzménykötet publikálását
éppoly alapos kutatás előzte meg, mint a mostani, Marosi Tibor József által
szakmailag ellenőrzött könyv megjelenését. Jól mutatja ezt a bőséges
irodalomjegyzék és a két kiadvány terjedelme is.
Felmerül a kérdés:
miért kellett három hónap alatt erőszakos halállal meghalnia 21 embernek,
köztük 12 helyi lakosnak az egymást követő terrorok következtében? Erre aligha
kaphatnánk választ, ne is keressük. A szerzőnek sem ez a célja. Arra törekszik,
hogy a mikrotörténelem eszközeivel: személyes visszaemlékezések révén megírja a
kétféle terror esettanulmányát, amely fogódzót adhat a hasonló ellenforradalmi
események, azok leverése és az arra adott reakciók értelmezéséhez.
Az előszót és a
köszönetnyilvánítást követően a kötet a kutatástörténet és a forrásanyag alapos
ismertetésével folytatódik.A 20. század eleji Tamásiról mindössze egy oldalon
olvashatunk, a továbbiak szempontjából viszont ez az egyetlen oldal is elegendő
információt tartalmaz.Az őszirózsás forradalom és a Tanácsköztársaság idején a
községben történtekről szóló leírás már a konkrét témához kapcsolódik. A
kiadvány fontos szerkezeti eleme az ellenforradalom eseményeit tárgyaló
fejezet, amely a május 30-án kibontakozó események okainak feltárásával indul,
majd a felkelés menetének és a résztvevő személyek életútjának, a történtekben
játszott szerepük bemutatásával folytatódik. A fejezet a felkelés leverésével,
valamint a hatalomellenes lázadás értékelésével zárul, elhelyezve azt az
ellenforradalmi megmozdulások között.
Az ellenforradalom
leverésével kezdődő vörösterror időszaka bebörtönzések, kínzások, a forradalmi
vésztörvényszék által hozott halálos ítéletek és kivégzések egymásutánját hozta
magával, dacára annak, hogy a támadók büntetlenséget ígértek a község védői
számára.A vörösök nem elégedtek meg az emberéletek kioltásával. Bevonulásuk
után tartós élelmiszert, vágómarhákat, pénzt, fegyvereket és katonai célra
használható eszközöket zsákmányoltak – saját kifejezésükkel élve rekviráltak –
a proletárhatalom nevében.A helyi lakosok közül túszokat szedtek, akiket
vasúton, Dombóváron és Rétszilason keresztül Szekszárdra szállítottak. A
foglyok többsége egy hónap után szabadult, hármukat, a községben fogva
tartottakkal együtt csak az illetékes politikai nyomozó közbenjárására engedték
el.
A vörösterror és a
fehérterror közti időszakban az országos sajtóban és népgyűléseken is megjelent
a tamási ellenforradalom története – különösen a megtorlás. A Tanácsköztársaság
bukása után nem maradt el a helyi vezetők számonkérése és az elhunytakról való
megemlékezés sem. Ahogy az országban számos helyen, úgy itt is sor került
igazoló eljárásokra.
A fehérterror válaszcsapása
nem sokat váratott magára. A tiszti különítményesek az ellenforradalom véres
megtorlásával vádolt 11 embert – hét dombóvári kommunistát és négy tamási
lakost – végeztek ki augusztus 18-án. Életútjukat az A kivégzettek címet viselő
alfejezetben ismerhetjük meg.A szerző teljességre törekszik: a megtorlásban
résztvevő különítményesek szerepét és tevékenységét is elénk tárja, de a
további eseményekben érintett helyi kommunistákról és a lakosságot sújtó számonkérésekről sem feledkezik meg.
A vörösök ellen
1920-1936 között lefolytatott perek egy külön fejezetet kaptak, mint ahogy a
tamási ellenforradalom két világháború közötti utóélete és 1945 utáni
értékeléseis.A két utóbbi fejezet közé ékelődve, Az ellenforradalom és a
vörösterror emlékhelyei Tamásiban cím alatt az áldozatok sírjairól, az 1919-es
emlékműről, a felkelők és az evangélikus áldozatok emléktábláiról olvashatunk.
Ennek párja az A fehérterror áldozatainak emlékhelyei című fejezet a tamási és
dombóvári helyszínekről; mindkettőt gazdag képanyag egészíti ki.
Ha idáig eljutottunk,
még néhány felmerülő kérdést érdemes számba venni: Tamási 1919-es eseményeit az
erőszak története szempontjából és atársadalomtörténeti vonatkozások felől
közelítjük meg, valamint zsidók és nemzsidók egyéni sorsát is megismerhetjük.
A főszöveget a két
részre osztott Függelék egészíti ki. Az első részben található az események
kronológiája és a résztvevők – a direktórium tagjai, felkelők, bebörtönzöttek,
vörösőrök, a dombóvári fegyelmi szakasz tagjai, pécsi bányászok, a
Fabik-csoport tagjai, a Tamásiban fogva tartott kommunisták és Bánó Kálmán
tiszti különítményének tagjai – névsora. A második rész az előszóban is
említett visszaemlékezéseket tartalmaz, szám szerint hatot. Az
irodalomjegyzéket a levéltári források, arcképes tablók, a rövidítések,
valamint a képek jegyzéke követi. A kötetet részletes tartalomjegyzék zárja.
Bízom abban, hogy K.
Németh András kiváló munkája nyomán más településeken is elindul az 1919-es év
eseményeinek kutatása, amelyből minőségi igénnyel megírt kiadványok
születhetnek.
A kötet adatai: K. Németh András: Tamási 1919-ben. Ellenforradalom, vörösterror, fehérterror. Tamási, Tamási Helytörténeti Alapítvány, 2019.
Eredeti megjelenés: újkor.hu Lapozó rovat 2020. 12. 09.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése