A
történettudományban már megszokhattuk, hogy ha valaki egy időszakot
aranykorként aposztrofál, az utána következő évtizedeket vagy akár évszázadokat
a hanyatlás fogalmával jellemzi. A rockzene, különösen a magyar rock
történetére fókuszálva ez az állítás azonban nem igaz.
Ha
a magyar rock 80-90-es évekbeli históriájára gondolunk, a leghelytállóbb
kifejezés a sokszínűség. Miután a műfaj egyértelműen meghonosodott hazánkban, a
nyugati irányzatok hatására nálunk is megjelentek újabb és újabb változatai. Távol
álljon tőlem, hogy értékítéletet fogalmazzak meg a magyar rock további
fejlődését illetően, még ha ezt többen meg is tették, egyfajta felhígulásként
értelmezték és értelmezik ezt a két évtizedet. Nekem viszont más a feladatom:
bemutatni Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János nagysikerű munkájának második
kötetét.
Jelen
könyv szerkezete ugyanaz, amit az előző kötet esetében is láthattunk, vagyis a
műfaj fontosabbjait, alakváltozatait fejezetekbe szedve ismertetik meg velünk a
szerzők. Megint nosztalgiázhatunk, elmerülve a sztorikban, visszagondolva az
ismertetett együttesek és előadók számunkra legkedvesebb dalaira, vagy éppen
azokra, amelyek valami miatt a legemlékezetesebbek, még ha némelyiket nem is szeretjük
annyira. Ehhez 505 oldalnyi terjedelem áll rendelkezésünkre, míg eljutunk az
epilógusig, a kötet zárásáig. Majd jön az Évek, dalok, események címet viselő
kronologikus segédlet. Ez főleg akkor hasznos, ha valaki egy adott év
történéseire kíváncsi. A kötet az előzőhöz hasonlóan mutatókat is tartalmaz –
jegyzeteket, irodalomjegyzéket és névmutatót. És bár a tartalomjegyzék legvégén
szerepelnek, a kiemelt életrajzok a szövegek között kaptak helyet. Mégis, külön
csoportosítva sokkal könnyebben kereshetők ebben, az elsőhöz képest még
terjedelmesebbre sikerült kiadványban.
Mert
bizony Jávorszkynak és Sebőknek volt mivel megtölteniük az elénk táruló 582
oldalt. Amit leírtak és megőriztek számunkra, néha csak egy-két rövidebb
mondatban, tulajdonképpen egy nagyon visszafogott és rendkívül jól szerkesztett
kivonat a 30-40 évvel ezelőtti hazai rocktörténetből, kiegészítve persze más
műfajokkal, amelyek a rockzenével nem egyszer kölcsönhatásba léptek, és
hatottak is rá, ahogy ezt a kötetet végiglapozva tapasztalhatjuk.
Mégis,
miben más ez a két évtized, mint az előzők? A kérdésre részben már választ
kaptunk feljebb, a műfaj sokszínűvé válása kapcsán. A válasz másik fele – amely
összefügg az előző megállapítással ‒ egy kicsit bővebb kifejtést igényel.
A
rockzene a nyolcvanas évek elejére Magyarországon egyfajta megtűrt, sokak által
lenézett rétegműfajból a legnagyobb kedvenccé vált. Persze a táncdal – főleg a
falusi életvilágban – továbbra is népszerű volt, nem vonhatta ki magát teljesen
a változásból, óhatatlanul is megjelent mind hangzásvilágában, mind az előadói
stílusban a sokáig az új generáció őrületének tekintett rock.
Ráadásul
a műfaj egyes képviselői épp ebben az időszakban kerültek át a tűrt
kategóriából a támogatottba. A hazai kultúrpolitika felismerte ugyanis a magyar
rockzene exportjában rejlő gazdasági lehetőségeket és azokat a további
előnyöket, amelyek az előadók támogatásában rejlenek. Kádár és Aczél persze így
is csak remélhették, hogy ha a fiatalok szórakozási lehetőségeit kevésbé
akadályozzák, mint tették ezt korábban, elkerülhető egy újabb ’68, pláne még
egy ’56.
A
régi nagyok szekere magabiztosan gördült tovább. Az Omega sikert sikerre
halmozott a nyolcvanas években, és az LGT is megtartotta korábbi táborát, sőt,
növelni is tudta azt. Igaz, ők az évtized végére – azóta tudjuk, nem véglegesen
‒ a befejezés mellett döntöttek. Bár Illésék ekkorra már túl voltak egy nagyobb
és több kisebb válságon, az 1983-as István, a királlyal visszatértek az
élvonalba. Tény, hogy csillaguk már nem ragyogott olyan fényesen, mint akár 10
évvel korábban. Ez volt Szörényi és Bródy egyik utolsó nagy közös vállalkozása.
Az
István, a király mások számára óriási lehetőségeket tartogatott. Olyan, az
előző évtizedben a hivatalos körök célkeresztjében álló énekesek jelentek meg a
rockopera egy-egy fontosabb szerepében, mint Deák Bill Gyula, Nagy Feró és
Vikidál Gyula. Egyikük sem volt a rendszer kegyeltje, és keményen meg kellett
küzdeniük minden szakmai lehetőségért.A keményebb vonal általuk jelenhetett meg
először a kamerák előtt a maga valójában. Ez persze nem jelenti azt, hogy
például a P. Mobil, a Beatrice vagy az EDDA művek jegyet váltott volna magának
a hazai média könnyűzenei színpadára. Ez csak a kilencvenes években következett
be.
A
televízió és a rádió stúdiói a nyolcvanas években még mindig inkább a
rockabilly (Hungária, Dolly Roll) és a popposabb előadók (Első Emelet,
Napoleon Boulevard) irányába nyitottak, nem voltak kíváncsiak sem a punkra, sem
az éppen begyűrűző heavy metalra). Az újhullám és a progresszív rock nem
érintette annyira érzékenyen az illetékesek lelkét, és botránytól sem kellett
tartaniuk.
A
következő évtized, különösen a rendszerváltás időszaka ebben is eltért a
korábbiaktól. Sorra alakultak azok az együttesek, amelyek népszerűségéből már
az újonnan megjelent lemezkiadók is profitálhattak. Csak néhány
felsorolásszerűen, mindentől függetlenül: Pokolgép, Ossian, Republic, Bikini,
BonanzaBanzai, R-GO és még sokan mások.
A
kilencvenes évek már hangsúlyosan az elüzletiesedés kora. A kiadók a zenészekre
és dalaikra is egyre inkább termékként tekintenek. Sok esetben elvárják például
a popzenéhez vagy éppen a diszkóhoz közelebb álló hangzásvilágot, azt a
stílusváltást, amire egyébként többen fogékonyak, és nem feltétlenül pénzügyi
kényszerből vállalják az átalakulást. A hatvanas évek egyik jellegzetes megoldása,
a koppintás visszatér a zenei élvonalba, és olyan formációkat eredményez, mint
a Modern Hungaria vagy a kétezres években csúcsra járatott fiú- és
lányzenekarok.
Ennek
ellenére a meg nem alkuvók is bizonyítani tudják, van élet az üzleti világon és
az aktuális divaton túl.Az underground vagy az alternatív rock például
jellegzetesen eladhatatlan műfajok – legalábbis a kilencvenes évek elején még
azok voltak.A marketinggel mit sem törődve jelennek meg olyan zenekarok, mint a
Kispál és a Borz, a Pál Utcai Fiúk, a Sziámi és a műfajilag besorolhatatlan KFT.
A
kilencvenes évek az átalakulás mellett a szólóénekesek (fény)kora is.Gondoljunk
csak Zoránra, Cserháti Zsuzsára, aki egykori sikerei után visszatérve valójában
ekkor ért a csúcsra, Balázs Fecóra vagy Demjén Ferencre.
A
rendszerváltás után az új évtized magával hozta a fesztiválok korát, és
kitermelt egy sajátos hazai műfajt, a búcsúkoncertet.Ebben az utóbbiban persze
semmi egyedi nincs, hiszen más, akár nemzetközi hírű előadók is így zárják le
pályafutásukat. A magyar búcsúkoncert mégis egy kicsit más. Az LGT például
1992-ben egy komplett búcsúturnét hozott össze, 1996-ban mégis a folytatás
mellett döntöttek, és a zenekar kisebb megszakításokkal 2016-ig létezett. A
Bikini tagjai 1992-ben döntöttek úgy, nincs értelme tovább folytatni, majd 5 év
pihenő után, 1997-ben mégis összeálltak. A Piramis először 1982-ben bomlott
fel, majd 1992-ben és 2006-ban ismét adtak néhány koncertet, de ennek nem lett
közös folytatása. A zenekar korábbi tagjai a viták miatt különböző felállású
formációkban,de a névhez ragaszkodva léptek ismét színpadra.Som Lajos, majd
Gallai Péter halála után az újraalakulás kérdése egyértelműen zárójelbe került. Az
Illés még élő tagjai szintén több fájdalmas szakítás és búcsúkoncert után, 2015-ben
jelentették be az együttes végleges feloszlását.
A
60-as években alakult régi nagyok közül ma már csak az 1962-ben létrejött Omega
létezik, bár 1987 és 2004 között ők is rövidebb-hosszabb pihenőket tartottak,
és az utóbbi évek konfliktusai miatt Mihály Tamás a kilépés mellett döntött. Kóborék
mindennek dacára, túl az 55. éven, lassan lépkedve a 60. felé, még mindig tömegeket
képesek megmozgatni.
Bár
tudjuk, a rock örök és elpusztíthatatlan, mégis, ha a műfaj egyszer valamilyen
okból eltűnne az emberiség életéből,a lemezeket és a kazettákat pedig már nem
lehet lejátszani, a könyvek akkor is megőrzik az emlékét.
A kötet adatai: Jávorszky Béla Szilárd - Sebők János: A magyarock története 2. 80-90-es évek. Budapest, Kossuth Kiadó, 2019.
Eredeti megjelenés: újkor.hu Lapozó rovat, 2020. február 19.
https://ujkor.hu/content/az-aranykor-utan-rocktortenet-masodik-felvonas
Megjegyzések
Megjegyzés küldése