Az immáron hatodik kötetéhez érkezett Magyar vidék a 20. században sorozat kiadványai kapcsán nem érdemes fukarkodni a dicsérettel. Talán a korábbi darabokról írt ismertetőimből is érződik: személy szerint nagyon fontosnak, üdvözlendőnek tartom az általam igen tisztelt történész kollégák vállalását. Az eddigiekhez képest nem kevésbé jelentős Káli Csaba munkája, amely az országos folyamatok ismeretében egy szűkebb területi egység, Zala megye szovjetizálásának folyamatát mutatja be tudományos alapossággal, megfelelő nyelvezettel, ugyanakkor a sorozat egyik célját szem előtt tartva a szélesebb közönség számára is közérthető, olvasmányos módon.A monografikus mű szerzője a Zala Megyei Levéltár igazgatóhelyettese, aki 2020-ban elkészült doktori disszertációját öntötte könyv formába, mintegy félezer oldalban.
Lehetséges-e röviden
bemutatni egy ekkora terjedelmű, ilyen részletes munkát? Nagyon nehéz, de nem
lehetetlen. Azt természetesen nem lehet elkerülni, hogy az ismertetés
szubjektív legyen, hiszen valamilyen módon válogatni kell a leírt anyagból,
amelyet mindenki saját szája íze szerint interpretál. Én sem szeretnék
fejezetről fejeztre haladni, sokkal inkább néhány kiragadott részletet ragadnék
meg, persze kitérve a könyv szerkezetére is.
A bevezetésben
megismerhetjük a szerző és a téma viszonyát, az indíttatást a dolgozat
elkészítéséhez, a feldolgozás lehetséges forrásait. Már a bevezetőben magyarázatot kapunk az
időhatárok kijelölésére, amelyet mindenképpen érdemes kiemelni: a kronológiai
határpontokat „a politikatörténet indokolta, társadalomtörténetileg sem a
kezdő, sem pedig a záró esztendő nem releváns”. (8. o.) 1945 a magyar
történelemben valóban fontos záró és nyitó év, ám a társadalom számára a
korábbi évek szerves folytatása, amelybena társadalmi tapasztalatok és élmények
megléte vagy éppen hiánya megkönnyítette egy újabb diktatúra kiépülését. 1950 a
mű politikatörténeti dominanciája miatt lett záró év: a tanácsrendszer 1950.
őszi bevezetése ebből a szempontból egyfajta szakaszhatárnak tekinthető.
Milyen anyag adja a
kötet forrásbázisát? A kutatás alapvetően levéltári dokumentumok feldolgozásán
alapul, amelyek kifejezetten alacsony szinten keletkeztek, az iratok készítői
és a felemlített személyek viszonylag közel állnak egymáshoz, így a
vidéktörténet sajátosságaként az egyén karakteresebben jelenik meg. A levéltári
források mellett nem elhanyagolható a korabeli helyi sajtó, a nyomtatott, nem
irodalmi művek közül a közlönyök és a statisztikai adattárak, ahol lehetséges,
az elektronikus verzió megjelölésével, gondolva a 21. századi olvasókra. A
harmadik fő csoportot a memoárirodalom alkotja, és színesítő jelleggel bekerültek
az anyagba a plébániák historia domusai, valamint a lelkészi hivatalok
presbiteri jegyzőkönyvei is. A feldolgozott dokumentumok a sok idézeten
keresztül válnak élővé.
A szerzőnek saját
bevallása szerint a három fő fejezetben – Háborúból a békétlen békébe. Egy új
politikai rendszer megszületése, Politikai és társadalmi lokalitások két
választás között, Úton a pártállam felé – nehézséget okozott a logikai rend, a
kronológia megtartása, mivel sok eseménysor egymással párhuzamosan zajlott
térben és időben.
No de nézzük a konkrét
tartalmat. Ahhoz, hogy legalább részben be tudjam mutatni Káli Csaba könyvét, két
példát választottam. Nyilván más olvasó másra fókuszálna, ebben sem vagyunk egyformák.
Az első fő részben olvashatunk
a megyében létrejött pártokról, nemzeti bizottságokról, azok tagjairól, tisztségviselőiről.A
korai időszakot az erőteljes pártosodás jellemezte, Zalaegerszeg esetében ez
relatíve jól dokumentált. A szerző ezért a folyamatot a megyeszékhely példáján
mutatja be. Talán nem meglepő, hogy a szovjet hadsereg bevonulásával szinte egy
időben megjelentek az MKP Budapestről delegált, általában helyi kötődésű
pártmunkásai. A zalaegerszegi szervezet, bár hivatalosan csak április 29-én
alakult meg, már az első napokban is aktívan működött. Antos István
visszaemlékezése szerint a kommunisták ott voltak a többi koalíciós párt helyi
szervezeténekmegalapításánál, konkrét megbízást kaptak például a
szociáldemokrata pártszerv létrehozására.
A Nemzeti Parasztpárt életre
hívását sem egerszegi parasztemberek kezdeményezték: Fehér Gyula Békés megyéből
érkezett a budapesti központ megbízásával, de szovjet teherautón zötyögött
többedmagával a vármegyei közigazgatás élére kinevezett parasztpárti főispán, B.
Molnár József is.Persze a támogatottság érdekében az NPP helyi elnökévé Kováts
Ferencet, a helyi Gazdakör elismert vezetőjét választották meg.A Zalában később
vezető politikai erővé lett Független Kisgazdapárt a többi párthoz képest némi
késéssel jött létre. A megyei szervezet vezetője az alispáni székbe
visszahelyezett dr. Brand Sándor lett, és Kováts Ferenc is „átigazolt” a
Parasztpártból.A Polgári Demokrata Párt a kisgazdákhoz hasonlóan kizárólag
helyi emberekre támaszkodott. Az értelmiségi bázist az elnök, Dr. Jancsó
Benedek kórházigazgató főorvos mellettRiegler Mihály vaskereskedő és Wassermann
Frigyes városi főmérnök, a városi nemzeti bizottság elnöke mint társelnökök és
a titkár, Tivolt Elemér vármegyei főjegyző adták.
A vármegyében először
Nagykanizsán jött létre a nemzeti bizottság, amelyet kezdetben négy-négy
kommunista és szocdem, valamint három „szakszervezeti” és négy pártonkívüli tag
alkotott. A bizottság elnökeHackler János (SZDP), alelnöke Rosenberg Jenő (MKP)
lett. Már az alakuló ülésen előterjesztették a polgármesteri posztra
Windisch/Véri Dénest, és kinevezték a járási főszolgabírót, a városi
rendőrkapitányt, a sajtófőnököt és helyetteseiket. A bizottság legfontosabb
feladata az elitcsere mellett a közellátás és a Vörös Hadsereg kívánalmainak
való megfelelés volt. Hatókörét az egész járásra kiterjesztette, sőt, nem egy
esetben a megyei hatóságok jóváhagyását igénylő intézkedéseket hozott.
A második fő fejezetben
olvashatunk egyebek mellett az 1947. évi, kékcédulás jelzővel elhíresült
országgyűlési választásokról, amelyek nyitánya a választójogi törvény
aránytalan, antidemokratikus módosítása, a kommunisták érdekei szerinti átszabása
volt. Az MKP nagy hangsúlyt helyezett arra is, hogy a szavazóköri összeíró
bizottságokban minél több vezető pozíciót foglaljon el. Zala vármegyében
összesen 535 szavazókört állítottak fel. Ebből 454 összeíró bizottságra
vonatkozóan rendelkezésre álló adatok alapjána Magyar Kommunista Párt 170
elnöki, 155 alelnöki és 163 jegyzői posztot foglalt el, ezzel enyhén szólva is
túlreprezentálttá vált a többi párthoz képest. A súrlódásokat és az egymás
elleni küzdelmet elkerülendő az SZDP megyei csúcsvezetőségével titkos megállapodást
kötöttek a szakszervezeti tagokat érintően, egymás között felosztva a terepet. A
névjegyzékek összeállításában tehát a munkáspártok jelentős erőfölénye volt
meghatározó.
Az összeírással
párhuzamosan megindult a jelöltállítás és a programok ismertetése is. A
központilag megfogalmazott programok kvázi jelmondatgyűjtemények voltak,
amelyeket helyi szinten még tovább, jelszavakra egyszerűsítettek.A kampányban
fontos szerepe volt a sajtónak. A megye legfontosabb napilapjának tekinthető,
Nagykanizsán megjelenő Zala című lap az MKP szócsöveként működött, bár
formálisan a helyi nemzeti bizottság lapja volt.Megjelentetését az SZDP
holdudvarába tartozó Közgazdasági Rt. végezte. Egy személyi konfliktus miatt
kiadása majdnem két hónapig szünetelt, majd elindult a szocdemek saját lapja, a
Zalai Világosság.
Az országgyűlési
képviselő-jelöltek listáját – mivel a fővárosi kádereknek a vidéki
választókerületekben való indulását a pártközpont határozta meg – Rákosi Mátyás
miniszterelnök-helyettes vezette, a második helyen a keszthelyi illetőségű
Gerencsér György, a harmadikon a zalaegerszegi Lakatos Dezső megyei titkár
szerepelt. Rákosi a kampány finisében ellátogatott Nagykanizsára.
Az agitáció és a
radikális törvénymódosítás mellett az adminisztratív csalások is nagyban
befolyásolták a választások végeredményét. A zalai választókerületben az
országostól jelentősen eltérő helyzet állt elő. A Demokrata Néppárt közel 107
ezer szavazatot gyűjtött, a kommunisták 25 ezret, a szocdemek 19 ezret, a
kisgazdák pedig mindössze 16 és fél ezer szavazattal végeztek a negyedik
helyen. A Nemzeti Parasztpárt 11 ezer voksot kapott. A kommunisták országos
összesítésben 1,1 millió szavazattal nyerték a voksolást, a DNP pedig 824
ezerrel lett második, míg kisgazdák 766 ezer érvényes szavazata a harmadik
helyre volt elég. A két adatsor összehasonlításából jól látszik, hogy Zalában a
kommunisták leszerepeltek, az élre került DNP támogatottságban messze felülmúlta
őket, társadalmi bázisa is jelentősebb volt. Az MKP-nek ebben a helyzetben
kellett végrehajtania a vármegye sztálinizálását.
A kötet harmadik nagy
fejezete a pártállam kiépülésének időszakát mutatja be, az 1950. évi
tanácsválasztásokkal bezárólag.
Ha valaki a könyv
tartalmára kíváncsi, kezdheti az olvasást mindjárt a 12 oldalas Összegzéssel. Többet
megtudhat róla, mint ebből az ismertetőből. A mellékletben három, Zala
(vár)megye közigazgatási változásait bemutató térkép, egy részletes, minden
forrástípusra kiterjedő irodalomjegyzék, rövidítésjegyzék, valamint alapos
személynév-, földrajzinév- és helységnévmutató kapott helyet. A kötetet egy
rövid, lényegre törő angol nyelvű összefoglalás zárja.
Káli Csaba munkáját
érdemes kézbe venni mindenkinek, akit érdekel, hogyan csapódtak le az 1945-1950
közötti országos folyamatok egy dunántúli vármegyében. Erősen bízom abban, hogy
más megyék vonatkozásában is olvashatunk majd ilyen jellegű összefoglalókat.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése