Mindig
öröm számomra, amikor kézbe vehetem a Magyar vidék a 20. században sorozat
újabb kötetét. Most kettőt is kaptam az újkor.hu jóvoltából, mivel vállaltam
ezek bemutatását. Ezúttal a sorban immár hetedik, a Csikós Gábor és Horváth
Gergely Krisztián által szerkesztett Lefojtva című könyvvel szeretném
közelebbről megismertetni az olvasókat, majd ezt hamarosan a nyolcadik is
követi.
Az
összes közül talán ezt a kiadványt vártam eddig a legjobban, legalábbis azóta,
hogy megpillantottam a borítóját. A színes kép előterében a székesfehérvári
Horvát István lakótelep óvodájának udvara látható játszó gyerekekkel,
óvónőkkel, dajkákkal, mögötte két négyemeletes panelház, a háttérben pedig a
Prohászka Ottokár-emléktemplom. Mivel fő kutatási területem a város 20. századi
története, nagyon kíváncsi voltam, mi lesz a kötet témája. Amint a postai
csomag megérkezett, rögtön a tartalomjegyzékkel és a helynévmutatóval kezdtem
az ismerkedést. Nem kellett csalódnom: Fehérvár mellett számos Fejér megyei
település nevére rábukkantam, és néhány jelzett oldalszámot fellapozva
elolvastam a kapcsolódó sorokat, bekezdéseket.
Ha
már Fejér megye ilyen előkelő helyet kapott a könyvben, úgy gondolom, érdemes
innen megközelítve bemutatnom a kiadványt, természetesen kihangsúlyozva: bárki,
a korszak iránt érdeklődő bármely olvasó talál benne érdekességeket, máshol még
nem olvasott vagy nem ennyire részletesen taglalt témákat a Kádár-kor 1957 és
1980 közötti történetét illetően. A majd’ 600 oldalas terjedelem négy fő
fejezetre oszlik, ezekből hozok három példát ízelítőként, aláhúzva a
szerkesztők megállapítását, miszerint „Az 1956 utáni kádári restaurációt követő
két évtized a kommunista társadalomátalakítási kísérlet legmélyebb változásokat
előidéző időszaka.” (7. oldal)
Az
első, Pozíciók és miliők című fejezetben olvashatjuk Völgyesi Orsolya
tanulmányát – Egy rendőrségi vizsgálat tanulságai –, amelyből Mezőfalva
település hatvanas évekbeli viszonyait ismerhetjük meg. A főszöveg egy
rendőrségi vizsgálat során keletkezett forrás elemzése. Ezt egy 6 tételből álló,
ügynöki és rendőrségi jelentéseket, valamint egy jegyzőkönyvet és
környezettanulmányt tartalmazó melléklet egészíti ki. A falu korabeli sorsát
szemlélteti egykori szülötte, Lak István könyvéből származó idézet, amelynek
megállapításait a kutató által leírtak és a rendőrségi vizsgálat anyagai
megerősítik. Mezőfalvára akkor figyelt fel a rendőrség, amikor 1960. augusztus
22-ről 23-ra virradóra két, forradalmi szervezkedésre felszólító röpcédula
jelent meg az utcákon. Ezekből körülbelül ötven darabot gyűjtöttek be,
bizonyíték tehát volt bőven. A felvett vallomások alapján az akcióra éjjel
került sor, szinte észrevétlenül. Augusztus 20-21-én vásár volt a faluban, ám
sem ekkor, sem az ezt követő napokban nem volt járőrözés. Ezt utólag súlyos
mulasztásként értékelte a hatóság. Persze rögtön megindult a bűnösök utáni
nyomozás. A hatóság figyelmét felkeltette, hogy ugyanebben az időszakban három
budapesti kerületben is hasonló röplapokat terjesztettek, így a figyelem
kiterjedt a fővárosban dolgozókra és az ott kapcsolatokkal rendelkezőkre. A
falubeliek reakciója változatos volt: egyesek a szeméttel együtt kidobták vagy
elégették, mások átadták a helyszínre érkező járőröknek, maguk vitték be a
rendőrségre, jelentették a tanácselnöknek, a téeszelnöknek vagy helyettesének,
néhányan a munkahelyükre vitték. A rögzített vallomások alapján kirajzolódik a
község helyzete. A kihallgatottak és családtagjaik döntő többsége a helyi
gépállomáson, a téeszben vagy a közeli állami gazdaságban dolgozott. Többen
Dunaújvárosba ingáztak. A falu képe ekkorra már erőteljesen megváltozott,
nemcsak a munkavállalás, hanem a népesség összetétele szempontjából is. A
hatóság által összeállított listán szereplők, a potenciális gyanúsítottak nagy
többsége „a hatvanas évek elejére elvesztette a helyi közösségben betöltött
korábbi társadalmi státuszát”. (95. oldal) Az ötvenes évekhez képest az
ellenség köre országosan és helyi szinten is kibővült az 1956-os forradalomban
szerepet vállaló személyekkel.
E
fejezet végén Ritter György egy hosszabb lélegzetű, mintegy 80 oldalas
tanulmányt közöl észak-dunántúli németek visszaemlékezései alapján. Kutatása
során a második világháborútól az 1950-es és 1970-es évek között követte nyomon
a német nemzetiség sorsát ezen a vidéken. Az oral history módszertanát
használva saját felvételű életútinterjú-gyűjtést végzett. Ez alapján próbálta
rekonstruálni, hogyan élték át adatközlői és a népcsoport más, itt élt tagjai a
kommunista időszakot. Sorsukat a háború utáni elűzések és a főleg vagyoni
jogfosztások megtörték. „Falvaikba és falvaikból nemcsak 1945 és 1948 között,
hanem folyamatosan érkeztek és távoztak telepes családok”. (145. oldal) A
faluközösségekbe csak lassan tudtak beilleszkedni, és ezt a folyamatot a
kollektivizálás is visszavetette. A sorscsapások folytán az interjúalanyok
közösségi alapú közlései inkább családi perspektívába mentek át. A gyűjtés nem
megyei, hanem kultúrtáji – Dunakanyar, Gerecse, Vértes, Bakony,
Balaton-felvidék, Moson, Burgenland – besorolás szerint zajlott. A
visszaemlékezések a kitelepítések és jogfosztások mellett érintik a málenkij
robotot, az álláskeresés nehézségeit, a származási alapú megkülönböztetést, a
házasodási szokások és az életmód más területeinek átalakulását, az
alkalmazkodási nehézségeket, mindazt az egymással szorosan összefüggő
jelenséget és folyamatot, amelyek a hazai németség sorsához hozzá tartoztak.
A
Parasztsors – téeszélet című fejezetben olvasható tanulmányában Czetz Balázs az
új gazdasági mechanizmus Fejér megyei településekre gyakorolt hatásait vizsgálja.
A megye parasztságának zömét 1961-re visszakényszerítették az újraalakított
téeszekbe. A gyengébben teljesítő szövetkezetek megerősítésére gazdasági
intézkedések történtek, míg a kevésbé hatékony gépállomási rendszert
felszámolták. Szó sem volt azonban arról, hogy elérkezett a békés gazdálkodás
ideje. Az új gazdasági mechanizmus alapjaiban forgatta fel a mezőgazdaság
szereplőinek életét. A párt és állami szervek a gazdasági változások bevezetése
előtt komoly káderátvilágításokat végeztek, a képzetlen vagy ideológiailag nem
eléggé elkötelezett egyéneket igyekeztek kvalitásosabb vezetőkre lecserélni. A
változásokat nem mindenki volt képes lekövetni, nem egy esetben súlyos anyagi
veszteségekkel járó vállalkozásokba kezdtek, amelyek néha büntetőeljárást is
maguk után vontak. Az első, 1961-es évhez képest az átalakításokkal a
szövetkezetek száma 1967-re 135-ről 106-ra csökkent, ugyanakkor területük nőtt,
és az alkalmazott szakemberek képzési szintje is jelentősen javult, például a
tanfolyamok révén, illetve a közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkezők
aránya is emelkedett. A szakmai minőség emelését szolgálta a
káderátcsoportosítás, azaz a vezetők felülről irányított áthelyezése is. Az
utánpótlást emellett a helyi munkaerő továbbképzésével kívánták biztosítani. A
téeszek egy része többféle kiegészítő tevékenységet is folytatott, ez az
összbevétel 10%-át biztosította. A melléktevékenység azonban nem volt mindenhol
sikeres. Erre példaként a szerző a pákozdi 1848-as „Szabadságharcos” és a szári
„Béke” téeszek esetét ismerteti. A tanulmány mellékletében egy megyei jelentés
olvasható az új gazdasági mechanizmus bevezetésének tapasztalatairól.
A kötet átfogó elemzést ad a vidéki Magyarország 1957 és 1980 közötti életének alakulásáról, azokról a változásokról, amelyeket emberek tömegei jelentős sorsfordulóként éltek meg. A második kollektivizálás elvette a reményt azoktól, akik 1956-ban kiléptek a téeszekből, ugyanakkor komoly minőségi javulás történt vezetői szinten, például a szakértelemben és a képzettségben. A forradalom és szabadságharc után változott az államhatalom ellenségképe is. Gyanússá válhattak olyan személyek, akik a második világháború utáni változásokat lelkesen támogatták, ám tevékenyen részt vettek az „októberi eseményekben”, vagy kapcsolatban álltak ilyen személyekkel. A tanulmányok egyebek mellett ezekre a változásokra irányítják rá az olvasók figyelmét. A szövegek végén közölt irodalomjegyzék a témák iránt komolyabban érdeklődők további tájékozódását szolgálják, a helynévmutató pedig remek mankó azok számára, akik egy-egy település és környéke korabeli történetét kutatják, vagy arra kíváncsiak, mi történt falujukban, városukban a kádári Magyarország első két évtizedében.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése