Ha jártál már Veszprémben, biztosan átmentél a völgyhídon. Nem? Akkor nosza, legközelebb menj át rajta! Gyönyörű a látvány, ami eléd tárul, már csak ezért is megéri. Aztán ha átértél, nézz szét a túloldalon! A királynék városáról egy dolgot mindenképpen leszögezhetünk: szép. Mondjuk ez Háy János regényének hőseit, Pétert, Dedát és Zsófit annyira nem érdekli. Igaz, hogy ide járnak középiskolába, és itt laknak koleszban, ahonnan kéthetente járnak haza, de nekik a város nem annyira a szépségről szól. Péter persze jobban szeret visszamenni, bár Pesten talán még jobb lenne neki, de ha már ez jutott, ám legyen. Legalább addig sincs otthon. Nem úgy, mint nyaranta.
Mert a nyár is akkor jó, ha az ember gyereke pihenhet, csavaroghat a haverokkal. Nem így Péter. Ő kénytelen besegíteni az apjának a vízibicikli-kölcsönzőben. Aztán ha kezdődik a suli, végre megint felszabadulhat. Hülyülnek Dedával a koleszszobában, ami a harmadik fiúnak és a nevelőtanárnak annyira nincs ínyére, sőt. Azért mindig akad egy-egy buli, el lehet menni például Pál utcai fiúk koncertre, ami jó. Lehet egy jót bulizni, ami jó. De Deda hülyeségeit hallgatni arról, hogy ötven fölött nincs értelme az életnek, mert az ember addigra undorítóan néz ki, na, ez azért már nem olyan jó. És akkor a többiről már nem is beszél az ember. No persze Deda jó haver, ráadásul Péter szerelmes a húgába, Zsófiba. Hogy-hogy nem, Zsófi is hasonlóan érez? Szóval garantált a boldogság. Vagy mégsem? Merre vezet az út a viaduktról?
Háy János rövid, mégis sűrű és fordulatos regényében nemcsak a fiatalok mindennapjait követhetjük nyomon, hanem bizony Péter apostol menekülését és önfeláldozását is, felidézve Henryk Sienkiewicz klasszikusát, a Quo vadis-t. Talán nem árulok nagy titkot azzal, hogy egyik kötet sem happy end-del zárul, de nem kell minden történetnek boldogan véget érnie, mint ahogy a való élet sem csak móka és kacagás. Ugye? Sem a kamaszoké, sem a felnőtteké. Egy biztos: az életet élni kell.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése