Logodi Ádám, a budai mészárosmester kései gyermeke a mohácsi csatavesztés utáni éjszakán születik, elátkozottként tekintenek rá, és "a gödör fiának" nevezik. Ő Osztrogonácz Miklós legújabb regénye, a 16. század második felében játszódó Véres látóhatár egyik főszereplője. A másik Cserni Bogdán, az aradi rémként is emlegetett egykori hajdú, aki embereivel rettegésben tartja a Hódoltság területén élőket. Sorsuk összefonódik, amikor mindkettejüket a másik megölésével bízzák meg. Ádámot küldetésére a nagybeteg Nádasdy Tamás nádor indítja, Bogdánt pedig Gázi Kászim budai pasa egykori jóbarátja, a kegyvesztetté váló Dzsáfer vojvoda. Míg egyikük nagyon is jól tudja, a másik nem sejti, hogy a Vácról Bécsbe történő marhahajtás csak egy színjáték, egy ravaszul kitervelt akció, célja a megátalkodott hajdúkapitány kézrekerítése.
A kötet első könyvében az előkészületekről olvashatunk, megtudhatjuk, miért érez olthatatlan gyűlöletet a vojvoda Ádám iránt, mi az, amit a Wittenberget is megjárt, ám hitét elvesztő, a győri végeken kipróbált katona családi örökségként rejteget, mint ahogy azt is, hogyan lett Bogdánból egy ravasz, kegyetlen őrült.
A második könyvben a Vác és Győr közötti út viszontagságait kísérhetjük figyelemmel, gondolatban mi is a szereplőkkel - az ekkor még fiatal, tapasztalatlan tőzsér Thököly Sebestyénnel, a kereskedőkkel, hajcsárokkal, hajdúkkal és Éduával, a kun leánnyal - tarthatunk a Duna mentén. Kibontakozik előttünk Cserni embereinek nem túl összetett, de annál visszataszítóbb személyisége is. A tatár Sagadiak, aki fürkészként kémleli a környéket, a hústorony Thallóczy Miska és a többiek mind-mind méltó követői kapitányuknak. Többször tanúbizonyságot tesznek érzéketlenségükről és arról, mekkora örömüket lelik a legyőzöttek hosszan elnyújtott kínzásában. A legsötétebb jelenetek éppen a történet vége felé várják az olvasót, amikor már minden a lezárás felé mutat. Tudjuk, hogy hamarosan vége lesz a két fél küzdelmének, csak azt nem, hogyan.
A szerző ezúttal sem finomkodik, nem akarja romantizálni sem a kort, sem a szereplők tetteit. Így válik műve realista regénnyé. Persze a hiteles történelmi háttér is nagyon fontos, amihez a korabeli kifejezések gyakori használata, a táj- és településtörténeti leírások éppúgy hozzátartoznak, mint a törökkori Magyarország szövevényes hatalmi játszmái, a hadi események vagy éppen a reformáció térhódítása. Utóbbi kapcsán fontos szerep jut a vándorprédikátor Bíró Ferencnek, Sztárai Mihály hűséges követőjének, akit személy szerint megkedveltem, mint ahogy a hajcsárok közül Törő Kolost. Két szerethető, korántsem hibátlan figura, igazi, hús-vér emberek, a gyarlóságaikkal, gyengeségeikkel együtt. Visszatérve a realitásra: a kötet végén található jegyzetek hasznos kiegészítést, magyarázatot nyújtanak a leírtakhoz.
Aki már olvasott Osztrogonácz Miklóstól, tudja jól, mire számítson. Aki nem, érdemes a fülszöveggel kezdenie az ismerkedést. Hegyi Péter borítója még inkább ráerősít arra: nem egy könnyű nyári olvasmányról van szó, bár ezt az öt és félszáz oldalnyi terjedelem is sugallja. Maga a szöveg egyébként jól érthető, köszönhetően a szerző mellett Varga Anita korrektornak és Békési József szerkesztőnek, akik Miklóshoz hasonlóan nagy munkát végeztek. A végeredmény megint kiváló lett, és biztos vagyok abban, hogy a készülő, Bajáról szóló regény szintén élvezetes olvasmány lesz.
A kötet adatai: Osztrogonácz Miklós: Véres látóhatár. Gold Book Kiadó, Debrecen, 2024.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése