Krasznahorkai László munkássága már a Nobel-díj előtt is érdekelt, de műveivel csak nemrég, az esemény hatására kezdtem el ismerkedni. Hogy mi tartott vissza eddig? Legtöbb regényének terjedelmén túl azok rendkívül mély mondanivalója, aminek befogadásához és megértéséhez alkalmas körülmények kellenek. Ezért még egy darabig biztosan nem nyúlok hozzá a vaskosabb kötetekhez, de a vékonyabbakhoz már annál érdeklődőbben. Főleg azután, hogy elolvastam a 2018-as A Manhattan-tervet.
A mindössze 88 oldalas nagyalakú kötet Krasznahorkai és Ornan Rotem fotóművész közös munkája. Utóbbinak nemcsak fényképei illusztrálják az író szövegét, hanem fotóesszéje is kiegészíti azt. Ebben arról számol be, hogy képei milyen helyzetben készültek, mi a fő mondanivalójuk, s hogyan kapcsolódnak az egyébként számára írt, 13 véletlenből összeálló történethez, amelynek középpontjában a szerző mint elbeszélő áll, az ő benyomásait olvashatjuk Manhattanről, a New York Public Libraryben eltöltött időszakról, az ott átéltekről ("a Cullman Center-ben diktatúra van"), Herman Melville utáni nyomozásáról és mindarról, ami e kutatás révén a látóterébe került.
Mert nem elég Melville nyomába eredni, bejárni az ő mindennapi útvonalát, amelyet vámtisztként megtett, ellátogatni Pittsfieldbe, ahol a Moby Dick írója majd' másfél évtizedig élt családjával, ha bejön a képbe egy másik nagy figura Malcolm Lowry személyében, aki még Nantucketba is elutazott a nagy előd után kutatva. Aztán jön még valaki: a pár évvel korábban elhunyt építész, a világot a pusztulás felől megközelítő Lebbeus Woods, valódi rokonlélek. És innen már nincs visszaút, Krasznahorkai immár három ember léptei nyomán járja a várost, s megszületik egy új regény, amelyet bejelent barátja számára. Ez a következő általa írt könyv az olvasmánylistámon.
Krasznahorkai László - Ornan Rotem: A Manhattan-terv. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2018.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése