Az Anjouk regénysorozat régi olvasói már megszokhatták, hogy szinte alig telik el év új kötet nélkül. A mostani, tizedik könyv az új, Daliás dekádok címet viselő trilógia nyitódarabja. A két legfontosabb szereplő továbbra is Bátor Szilárd és I., azaz Nagy Lajos király.
A történet középpontjában egyetlen nagy vállalkozás, Lajos Velence elleni második, 1356-1358-as hadjárata áll. Szilárd Nápoly után ismét útra kel, hogy Dubicát és családját otthon hagyva embereivel felvegye a harcot a kalmárköztársaság ellen, ezúttal Treviso városát ostromolva. Az oldalán megint ott találjuk Zlatant, Böngért, Szolnoki Pistát, Toldi Miklóst és Lackfi Palkót, de megjelenik egy új szereplő, egy sokadik sakkfigura, Zádorfi Zádor is, akinek ihletője Zádor Csaba, a szerző jóbarátja. A figura, bár a regény végén elbúcsúzunk tőle, vissza fog még térni, arra pedig mérget mernék venni, hogy nem fogja megkönnyíteni Szilárd életét.
Akik olvasták Szolnoki Pista történeteit, biztosan számítanak ezek folytatására. Nos, az ő külön szála az A hatalom bástyái lapjain találkozik az Anjouk fő cselekményével; titkos küldetése többször elszólítja a harcmezőről, s rendkívül nagy szolgálatot tesz az udvarnak. Közben a háttérben folynak a tárgyalások, az ellenség is szervezkedik. Hogy milyen eredménnyel, kiderül az utolsó fejezetekben.
Különösen tetszett az egyes részeknek az eposzokban megszokotthoz hasonló felosztása és latin elnevezése. Ahogy haladunk előre a történetben, a cselekmény úgy válik egyre izgalmasabbá, a feszültség fokozódik, s az egésznek megvan a maga sajátos levezetése, egyfajta megnyugvás és mellette a hazatérés. Az elhunytak listája ezúttal is bővül, bár nem olyan nagy mértékben, mint a IX. kötetben. Villon versei ismét előtérbe kerülnek, természetesen Faludy György átköltésében, ahogy az már megszokott. Annak is nagyon örültem, hogy számomra ismerős itáliai és tengermelléki helynevekkel találkoztam, csakhogy ezeket eddig a Nagy Háború olasz frontja révén ismertem. Az utolsó fejezet különösen kedves számomra, hiszen szülővárosomban, Fehérváron játszódik, méghozzá egy nagyon fontos és rendkívül értékes, a századok során ránk maradt történeti munka, a Képes Krónika kapcsán.
Ahogy azt az utószóban Szabolcs is hangsúlyozta, Lajos király 1351-es törvényei közül az ősiség talán a legfontosabb, valamint az a rendelkezés, amely értelmében az adott ember vétkeiért nem szabad a rokonságát büntetni. Aki emlékszik még Zách Felicián és házanépe sorsára, ahogy Szilárd bizony emlékszik, tudja, miért fontos ez utólag, még akkor is, ha rajtuk ez akkor már nem segített.
Mint legutóbb, a könyvet ismét Peiker Éva szerkesztette, Bíró Huszár Ágnes korrektúrázta, a borítót Földi Andrea, a grafikát pedig Bodnár Balázs készítette. A szerzővel együtt nem lehetünk eléggé hálásak az Athenaeum Kiadó csapatának ezért a remek végeredményért.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése