Azok közé tartozom, akiket a középiskolai irodalomórákon a versek és prózai írások mellett a költők, írók életrajzai is érdekeltek, sőt. A történelem már akkor is vonzott, így soha nem kellett győzködni, hogy a szerzők életét meg kell ismerni, hiszen csak így tudjuk elhelyezni őket és műveiket az adott korban, így tudjuk értékelni a munkásságukat. Nem mellesleg egy társasjátékban vagy vetélkedőn sem vérzünk el, ha az a kérdés kerül elő: X. Y. és Z. Zs. vajon kortársak voltak-e, találkozhattak-e valaha.
Nos, így voltam és vagyok Csokonai Vitéz Mihály életével is, amelynek számomra egyik legemlékezetesebb mozzanata az 1795 húsvétján kezdődött, szerencsétlen kimenetelű legáció. De ne vágjunk rögtön a történet közepébe!
Palotai H. Zsófia regénye két nem túl vaskos, de annál érdekesebb kötetben mutatja be az ifjú Mihály - hol vagyunk még ekkor a koszorús költő szoborrá merevedett alakjától! - debreceni kollégiumban töltött utolsó fél évét. Mintha Nyilas Misit látnám magam előtt. Aki elolvassa a költő születésének 240. évfordulója tiszteletére írt regényt, bizonyára felfedezi ugyanezt a párhuzamot.
Ami a történetet illeti: a szerző jól felépített, néha lelassuló, néha egészen pattogós tempójú eseménysort tár az olvasók elé. Lehet, hogy ez a rapszodikusság valakit taszít, a könyv végére érve úgy érzi, nem azt kapta, amire számított. Aki még nem találkozott ezzel a művel, vagy aki ezzel az érzéssel csukta be a második kötetet, annak érdemes tekintetbe vennie, hogy bizony az élet maga is ilyen. Hol lelassul, hol felgyorsul, néha mi is csak kapkodjuk a fejünket a körülöttünk zajló események miatt.
Anélkül, hogy a konkrét cselekményt részletesen ismertetném, néhány megjegyzést hadd tegyek az olvasás közben felmerült gondolataim összefoglalásaként. Először is: látszik, hogy Zsófi nem kevés időt és energiát fordított a történeti háttér kutatására. Jól használja a kor kifejezéseit, nyelvezetét, és ezt remekül vegyíti a mai kor szóhasználatával. Az olvasó nem veszíti el a fonalat, és nem kell némelyik mondat értelmezéséhez hosszasan lapozgatnia a szakszótárakban.
Másodszor: a történet szereplői mind-mind jól megrajzolt figurák, annyira kidolgozottak, amennyire szükséges, a fiatal írónő semmi feleslegesnek vagy lényegtelennek tűnő információval nem terhel minket, amiért külön köszönet jár. Bár hozzá kell tennem, némelyikükről szívesen megtudtam volna többet is.
Harmadszor: az elején egy kicsit furcsa volt, hogy Mihály a rá bízott diákokkal tegeződik, sőt, nagyon is közvetlen viszonyban van velük. Aztán ahogy haladtam előre, rájöttem: hiszen ennek így kell lennie. Akár így volt, akár nem, a végkifejlet drámaiságát - tragédiára azért senki ne gondoljon! - ez még inkább erősíti. Tehát akár írói eszköz, akár történetileg hiteles ez a nem mindennapi diák-preceptor kapcsolat, nagyon fontos szerepe van a vég szempontjából. És itt jutott eszembe a Holt költők társasága. Tudom, a párhuzam sántít, de melyik hasonlat tökéletes?
Negyedszer: ahogy fogytak a lapok, egyre inkább úgy éreztem, ez a regény nekem való. Irodalomkedvelő történészként olyan szereplőkkel találkoztam, mint Kazinczy Ferenc, Kármán József, Dugonics András, Batthyány József esztergomi érsek, Martinovics Ignác és társai - akiknek kivégzését szinte látjuk magunk előtt -, valamint a regénybe illően kalandos életű Budai Ézsaiás.
Hogy kinek ajánlom a regényt? Egyszerűen: mindenkinek, akit érdekel.
A kötetek adatai: Palotai H. Zsófia: Szabadság mindenek felett. Első rész: Hiems - Tél. Második rész: Aestas - Nyár. Budapest, Álomgyár Kiadó, 2013.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése