Mi a közös az alábbi művekben: A Pendragon-legenda, Utas és holdvilág, A királyné nyaklánca, Az angol irodalom kis tükre, Magyar irodalomtörténet, A világirodalom története? Erre a kérdésre valószínűleg sok olvasó kapásból tudja a választ: mindegyik a kiváló szerző, Szerb Antal munkája.
A 120 éve született író, irodalomtörténész életművében van viszont egy olyan kötet, amit, bár számtalan kiadásban megjelent, csak kevesen ismernek. Ez a Budapesti kalauz. Marslakók számára. A furcsa címből máris látszik: nem egy hétköznapi témáról van szó. Pontosabban a téma mindennapos, de a célközönség meglehetősen szokatlan. Szerb ebben a rövid lélegzetű művében - az első, 1935-ben publikált kiadás mindössze 30 oldal - egy korábbi megbeszélésük alapján a Földre érkezett marslakó szó szerinti idegenvezetőjéül szegődik, hogy megmutassa neki Budapestet. Mielőtt nekivágnának a városnézésnek, megállapítja, hogy utasa számára a pesti ember, egyáltalán az ember a városban bizonyára teljesen érdektelen, a házak, sőt, a házsorok, az utcák sokkal lényegesebbek.
A látnivalók sorát a Lánchíddal kezdi, ahonnan a Duna-partok érintésével a Mária Terézia óta változatlan belvárosi Galamb utcán át a Gellérthegyre és a már lebontott, de emlékeiben még élénken létező Tabánba visz az útjuk. Innen a pestihez képest sokkal csendesebb és nyugodtabb budai partra sétálnak. Az alkalmi kalauz a Dunánál megemlékezik arról, miként énekelték meg nagy költőink a folyamot, és hogyan jutott róla eszükbe a mulandóság.
És most fel a Várba, ahol nem mindennapi szépségekre bukkan az utazó! Ha kigyönyörködte magát, irány a Vérmező, amit pazarlóan üresen hagytak, nem úgy, mint a pici skatulyákkal sűrűn beépített Pasarétet. Óbudán régen zsidók laktak, de emléküket már csak a Pálvölgyi temető őrzi. A Város legszebb épülete a Felsővízivárosi Szent Anna-plébánia, de ezt csak a kiválasztottak tudják. Józsefváros egy nagy albérlet, tele egyetemistákkal, a Vásárcsarnok mögötti városrész alkonyatkor Párizzsá változik. Az elmúlt és elveszített szerelmek otthona.
Új-Lipótváros régebben teljesen más volt. Ma már modern paloták állnak itt. A Margitszigetet a mulandóság folyama veszi körül. Az emberek itt szoktak gyermekek lenni és megöregedni, ahogy a szigeten öregedett meg Arany János is. Üldögélt tölgyei alatt, kapcsos könyvével a kezében, és írta őszikéit.
Az utazás utolsó állomása Újpest, az igazi túlsóság, a maga gyáraival, zabolázatlan gépeivel. Lehet-e jobb helyen zárni a városnézést, mint ott, ahol a munkáslányok az egyszerűség rettentő titkát őrzik?
A kötet végén Szerb Antal elköszön az idegentől, jó utat kívánva neki a világűrön át. És elbúcsúzik tőlünk is, innen már nem követjük tovább. Ha elég figyelmesek voltunk, már tudjuk, mit érdemes megmutatnunk E.T. rokonainak, ha házunk táján landolnak, és a fővárosra kíváncsiak. Persze jó lenne egy ilyen itiner legalább a megyeszékhelyek meglátogatásához, bár a csészealj biztosan hamar elrepít Budapestre.
Az első kiadás adatai: Szerb Antal: Budapesti kalauz. Marslakók számára. Budapest, Officina, 1935.
Elektronikus változat: https://mek.oszk.hu/15000/15000/pdf/15000ocr.pdf
Megjegyzések
Megjegyzés küldése