Irodalomszerető, szülővárosom történetét kutató emberként mindig nagy örömmel tölt el, amikor újabb kiadvány jelenik meg Székesfehérvárról. Még nagyobb öröm, ha a szerzővel más is összeköt. Schmöltz Margittal - igaz, némi különbséggel - ugyanabba a középiskolába, a Vasvári Pál Gimnáziumba jártunk, így különösen érdekelt, hogyan hasznosította az itt megszerzett tudást.
Persze a Kő kövön megírásához a középiskolában tanultak csak szerény alapot adhattak. Az esztergomi Helischer József Városi Könyvtár vezetőjének legfőbb forrása Székesfehérvár orvoslástörténetéről írt szakdolgozatának anyaga volt. Kutatási eredményeit jól beépítette a regénybe: gyógyítókról, bábákról, járványokról és egyéb nyavalyákról, gyermekek születéséről, sőt, alkímiáról ír, a jól értesült kutatótól elvárható informatív, irodalmárhoz illően olvasmányos stílusban.
Az egyébként vékony, magával ragadó regény lapjain négy történet bontakozik ki az olvasó előtt. Négy különböző korszakban látogatunk el Fehérvárra, négy női főszereplő nem mindennapi életét ismerhetjük meg. Mindegyikük sorsában meghatározó szerepe van egy férfinek. A legtöbb történelmi regény az erősebbiknek mondott nemet állítja a középpontba. A Kő kövön szakít ezzel a hagyománnyal. A női szemszög teszi különlegessé ezeket a történeteket. És itt jön be a képbe egy ötödik nő, akiben az egész történetfolyam összekapcsolódik: Vajákos Suska, a lápi füvesasszony megátkozza a követ, ami fia szerencsétlen halálát okozta, és átkot szór azokra a nagyhatalmú emberekre, akik a követ megérintik. És az átok megfogan. A hatalommal bíró férfi főszereplők mind kínok között múlnak ki.
Egy olyan regényből, amelynek a szerzője és a főszereplői is nők, nem hiányozhat a szerelem. Az első történetben magyarosan Fruzsinának nevezett Eufrozina királyné esetében ráadásul annak lehetünk tanúi, hogyan vágyódik egyszerre két férfi: a férje, II. Géza király és a johannita lovag, István után. Mosolygó Alma, az udvari bába, aki életében soha nem ismert férfit, viszonzatlan vonzalmat táplál uralkodója, II. Ulászló iránt. Schober András és Borbély Éva házassága nem szenved hiányt testi szerelemben. Ebben Esterházy Gábor és Traun-Abensberg Margit sem különbözik tőlük - csakhogy az ő életük tragikus fordulatot vesz, amiben egy másik, boszorkányos nőnek komoly szerepe van. Maga a boszorkányság is visszatérő motívum a regényben.
Térjünk vissza a kőre, hiszen, bár nem élő személy, legalább olyan fontos szereplője a regénynek, mint a hús-vér emberek. Az elátkozott, villámsújtotta mészkődarabot István lovag találja meg félredobva, és egy szenteltvíztartót farag belőle, rajta négy elhalt fivérének arcmásával. Az évszázadok során mindenki mást és mást lát ezekben az arcokban. Az emberfejes faragvány nem pusztán a képzelet szüleménye, bár az írói fantázia néhány plusz vonással ruházta fel. Siklósi Gyula régész az ugyancsak létezett, egykor a fehérvári külvárosban állt szentkirályföldei johannita kolostor falába építve bukkant rá az 1978-as ásatás során. A töredékben előkerült, rekonstruált kő a Szent István Király Múzeum tulajdonában van, a 125 év - 125 tárgy című kiállítási katalógusban is szerepel.
A Kő kövön varázsa abban rejlik, hogy a fiktív történetek valós környezetben játszódnak, az egykori létezett védművek között, a város régi utcáin megforduló szereplők részben valós személyek. Ilyen például az utolsó két történetet összekötő Schober Mátyás, akiről Lauschmann Gyula is megemlékezik várostörténeti monográfiájában. Bizonyára nem lesz ez másként a folytatásban sem, amelyben az írónő elmondása szerint egy teljes fejezetet szentel ősének, a fehérvári Sóstó fásítását kezdeményező Schmöltz Lipót bádogosmesternek. Már várom, hogy olvashassam a második kötetet.
A kötet adatai: Schmöltz Margit: Kő kövön. Szeged, Lazi Könyvkiadó, 2019.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése