2020-ban indult útjára a Pagony kiadói sorozata, az Abszolút Töri, amelybe a szerkesztők, Győri Hanna és Rét Viki 10 éven felülieknek szóló, olvasmányos és izgalmas könyveket válogattak be. A magyar történelem különböző korszakaiban játszódó kalandregények célja felébreszteni a fiatalok érdeklődését, hogy kedvet kapjanak, és beleássák magukat a történelembe.
Az első két kötet A királyné violája Mészöly Ágnestől és Az ellenállók vezére Wéber Anikótól. Az egyik Mátyás király udvarába, a másik az 1867-es kiegyezés korába kalauzolja el a fiatal olvasókat, vagy éppen szüleiket, nagyszüleiket. Hiszen az sem elképzelhetetlen, hogy a gyerekek adják az idősebb korosztályok kezébe ezeket a regényeket. Ha pedig így lesz, az ötletgazdák máris elérték azt, hogy a fiatalok olvasókká váljanak, és megmutassák a korábbi generációknak, mit is olvasnának szívesen. Talán ezzel az irodalomoktatás is formálódhat, persze hosszabb távon.
Na de vissza a sorozathoz! 20. századdal foglalkozó történészként engem a harmadik kötet borítója és fülszövege inspirált arra, hogy belekezdjek az Abszolút Töri könyvek olvasásába. Az első kettővel még adós vagyok magamnak és egyelőre a blog olvasóinak is, de ígérem, azokról is készül ajánló. Olvasva az ismertetőket és a szerkesztőkkel készült interjút, vannak közös mozzanatok a történetekben. A helyszín a fővárosi Vitéz János Gimnázium, amelynek udvarán egy ősöreg fa áll. De ez nem egy egyszerű famatuzsálem, annál sokkal több: egy időkapu, ami a múltba vezet. Aki sok időutazásról szóló sci-fit olvasott, biztosan tudja, hogy az ilyen átjárókat általában őrzik. Nincs ez másként itt sem. Az iskola büfésnénije, Tempi Bori néni - milyen érdekes beszélő név: tempus = idő! - gondoskodik arról, hogy az átjáróval semmi probléma ne történjen.
És ha már probléma, máris megérkeztünk az aktuális kötethez. A négy zenei tagozatos kiskamasz, Hanna, Réka, Lóri és Sanyi ugyanis feladja a leckét Bori néninek, amikor egy kihallgatott beszélgetésből tudomást szereznek az időkapuról. Mivel más iskolatársaik, igaz, ezt szigorúan titkolják, jártak a múltban, elhatározzák, hogy ebből ők sem maradnak ki. Azt is tudják, hova akarnak menni. Lóri a dédapját szeretné megkeresni, aki 1956-ban, a szabadságharc leverése után külföldre menekült. Hogy megtalálja-e, kiderül a regényből. Olvass!
Miután a gyerekek némi csellel megoldják az átjutást, rögtön az október 23-i események sűrűjébe csöppennek, és csak november 3-án reggel térnek haza. Mint az időutazós történetekben általában, az itthoni idő lényegesen lassabban telik, mindössze egy órát maradnak távol, miközben megélik 11 nap történéseit. Kiveszik a részüket a forradalomból, nem is akárhogy. Életet mentenek, tüntetnek, fegyverrel harcolnak. Az igazi kamaszos veszekedések közben megérinti őket a szerelem. Megismerkednek a rejtélyes Karcsi papával is, akiről a regény végéig szinte semmit nem tudunk meg, az utolsó napokon viszont lehull a lepel.
A Práter utcai iskolában sebeket kötöző Sanyiból egyetlen ápolófiúként Fivérke, a röplapokat gépelő Rékából, aki, mint utólag kiderül, naplót is vezetett, Göndör Kislány, a Molotov-koktélokat hajigáló Lóriból Kosaras, a haját a sikeres álcázás érdekében feláldozó Hannából Janika lesz. Bemutatkoznak ugyan az igazi nevükön, kivéve a magát Janinak mondó Hannát, de ez a Corvin közben és a Széna téren sem érdekel senkit. Harcostársaik, mert így nevezik őket, beceneveket viselnek: Falábú Jancsi, Bajusz, Ivánkovics, Fehér Sapka. Megismerkednek egy fiatal cigány párral is, Kócossal és Bizsuval, akik, bár még nagyon fiatalok, első gyermekük érkezését várják.
A szerzőt, Kiss Judit Ágnest a regénybeli és az 1956-os forradalomban ismert becenevek mögötti valós személyek ihlették, mint Pongrátz Gergely, Iván Kovács László, Mansfeld Péter. Így érthető, hogy Kócos és Bizsu, azaz Szabó Ilona és Dilinkó Gábor történetét sem szépíti meg, tragédiájuk leplezetlen elbeszélése teszi igazán átélhetővé a forradalmat, ahogy azt a négy, a harcok hevében igaz barátokká váló gyerek is a saját bőrén tapasztalja meg. Az utószóban leírja azt is, miért ezt a korszakot választotta: szülei 12-13 évesek voltak 1956-ban, ő pedig a rendszerváltás előtt volt általános iskolás, amikor még csak ellenforradalomként lehetett beszélni ezekről az időkről. Aztán jött a gimnázium és a rendszerváltás, de az érettségi anyagban csak 1945-ig jutottak el. Ahogy megjegyzi, a könyv írása során kiderült, hogy igazából nem tud semmit, mert hiába olvasott el rengeteg könyvet, tanulmányt és cikket, csak újabb és újabb kérdések születtek, a visszaemlékezések is sokszor ellentmondásosak. A Pongrátz Gergellyel való személyes ismeretség sokat segített neki az események feltárásában. Történészként úgy látom, Kiss Judit Ágnes remek munkát végzett. Bár a sorozat és a kötetek célja nem az, hogy száz százalékban a valós történeteket tükrözzék, neki sikerült valósághűen, szinte milliméteres pontossággal bemutatni a szereplőket, a forradalom legfontosabb helyszíneit és eseményeit is.
A kötet végére Návai Péter, a Radnóti Gimnázium magyar- és történelemtanára írt epilógust, amelyben olyan, az olvasás közben felmerülő kérdésekre kapunk választ, mint hogy miért tüntettek a fiatalok, miért nem kedvelték sokan Nagy Imrét, miért a Corvin köz lett a felkelők egyik legfontosabb központja, vagy hogy egyáltalán miért jöttek a szovjetek. Megannyi kérdés, amelyekre a felnőttek sem mindig tudják a választ.
Hogy milyen érzéseket kelthet a regény elolvasása egy kamaszban, csak akkor tudjuk meg, ha a kezébe adjuk a kötetet. Javaslom mindenkinek, tegye meg bátran.
A kötet adatai: Kiss Judit Ágnes: Kórház az osztályteremben. Budapest, Pagony Kiadó, 2021.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése