Képzeljünk
el egy átlagos magyar tinédzsert, akinek a zenei ízlése eltér a kortársaiétól.
Reggelente a Sláger Rádióra ébred, az iskolából hazaérve bekapcsolja a
készüléket, és retro zenéket hallgat, néha pedig kazettákra veszi a kedvenceit.
Aztán 18 évesen történelem szakra megy, de közben elkezdi a néprajzot is. Végül
mindkettőből diplomát szerez, a zenei ízlése is kissé átalakul, bár a nagy
favoritok maradnak.
Nos,
e rövid bemutatkozás összefoglalja mindazt, ami meghatározta a zene iránti
érdeklődésemet körülbelül 12 éves koromtól. A Sláger Rádió azóta megszűnt, a
kazetták is dobozba kerültek már, az emlékek viszont alig koptak meg.Ha a
gyermekem egyszer megkérdezi, mit is hallgattam tizenéves koromban,
elmesélhetem neki, mennyit lógtam az ébresztős rádión, később a hi-fin, hogy
elkapjam a nagy kedvenceim dalait. És ha kifogytam a történetekből, a kezébe
adhatom Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János remek összefoglalóját, A magyarock
történetét.
Hogyan
viszonyul a röviden bemutatásra kerülő kötet tartalma a címhez? Ezt Jávorszky
fogalmazza meg a Felütésben: „lényegesen szélesebb horizontú, mint ahogy azt a
címe sugallja – voltaképpen mindent felölel, ami a huszadik század második
felében a populáris zene területén történt. Az életforma forradalmat hozó beatet,
a kísérletező kedvű popot és a progresszív töltetű rockzenét éppúgy, mint a
tömegeket kiszolgáló slágerbeatet, a politikamentesen szórakoztató diszkót vagy
a mindent túlélő hagyományos táncdalt.”.A szerzők célját is megismerhetjük,
mielőtt elmerülnénk a több mint 500 oldalnyi anyagban. „[…] a magyarock
társadalmi-kulturális-zenei gyökereinek bemutatásával, a különböző jelenségek elemzésével,
a kialakult stílusok ismertetésével, a műfaj története szempontjából kiemelkedő
jelentőségű előadók pályafutásának és műveinek értékelésével szeretné
elősegíteni, hogy a műfaj végre Magyarországon is a helyére kerüljön.”.
A
szerzők elvitathatatlan érdeme, hogy az évtizedek során megjelent, jobb-rosszabb
minőségű zsebkönyvek és lexikonok után, a XXI. század elején egy
ideológiamentes összefoglalást kívánnak nyújtani egy, az előző
politikai-társadalmi rendszerben gyökerező hazai zenei műfajról. Teszik mindezt,
jó történetíróként, harag és részrehajlás nélkül. Persze, elsősorban a
terjedelmi szempontokat figyelembe véve, nem adhatnak teljes képet a magyar
rock majd’ hat évtizednyi történetéről, azonban fontos hangsúlyozni, hogy a
kötet nemcsak a korabeli rockzenei élvonallal és a legnagyobb nevekkel foglalkozik,
hanem beemel közéjük több, ma már kevesek által és kevésbé ismert előadót és
zenekart is.
Ma
már szinte mindenki tudja, mikor is kezdődött a rock nemzetközi története. Aki
mégsem, az első fejezet nyitó mondatában megtalálja a megoldást: a legtöbb
kutató Bill Haley-hez és az 1954. április 12-én rögzített Rock Around The
Clock-hoz köti az új műfaj megszületését. A dal 1957-ben jelent meg először
magyar hanglemezen, Martiny Lajos korongjának B oldalán – az A oldalon Martiny
Itt a roki című szerzeménye szólalt meg. Akár magyarországi genezisként is
tekinthetnénk erre az eseményre, ha a szerzők nem hívnák fel rögtön a
figyelmünket a tömegdalok iránti igényre és a táncdal műfajára, amely ekkoriban
indult hódító útjára.Az akkori viszonyok és a kora-kádári idők légkörének ismerete
nélkül aligha érthetnénk meg, miért kellett eltelnie éveknek ahhoz, hogy a
klasszikus rock and roll hazánkban is meghonosodjon.
Záray
Márta és Vámosi János diadalútja mentén már az ötvenes évek végén, a hatvanas
évek elején elindult egy párhuzamos, a rockzenébe vezető ösvény, amelyre az
1957-ben alapított Benkó Dixieland Band lépett el először, nyomában az öt évvel
fiatalabb Bergendy együttessel és a még éppen dobogós Nebulóval. Közben a
magyar társadalom egy része – különösen az idősebb korosztály –az Ákos Stefi,
Hollós Ilona, Kovács Erzsi, Sárosi Katalin vagy éppen Németh Lehel által
előadott slágerekért rajongott. És bár a tánczene és táncdal műfaja az
évtizedek során a rockhoz képest veszített a vonzerejéből, az új generáció –például
Aradszky László, Koós János, Kovács Kati, Payer András, Poór Péter, Szécsi Pál,
Zalatnay Sarolta– révén ma is népszerű.
A
magyar beat, a tulajdonképpeni hazai rockzene gyökerei a hatvanas évek elejéig
nyúlnak vissza, és olyan emblematikus helyszínekhez kötődnek, mint az Ifipark
vagy az Egyetemi Színpad. A hatvanas években a magyar zenekarok és énekesek
számára komoly bemutatkozási és kiugrási lehetőséget jelentett a kor két, a
Magyar Televízióban sugárzott népszerű eseménye, a Ki mit tud? és a
Táncdalfesztivál. Előbbi az évtized végére a legnézettebb műsor lett.
Ha
már a megjelenési lehetőségeknél tartunk, a televízió mellett nem
feledkezhetünk meg a Magyar Rádióról sem, amelyben Komjáthy György műsorvezető
oldalán feltűntek az első lemezlovasok, például Dévényi Tibor. Komjáthy
elsődleges feladata az volt, hogy konkurenciát teremtsen a széles körben
népszerű külföldi rádióadóknak, mindenekelőtt a Szabad Európának és Cseke
Lászlónak. A két rivális később a Sláger Rádióban készített közösen műsorokat,
nagy sikerrel.
A
televíziós és rádiós megjelenés nem vagy csak korlátozottan nyújtott
lehetőséget az előadók és a közönség találkozására. A dalokat és a lemezeket a
publikum testközelből is megismerhette a koncertek alkalmával. Ezek szervezésére,
az ország szórakoztatására egyedüli intézményként az Országos Rendező Iroda
(ORI) szakosodott. Feladata a budapesti és vidéki művelődési házak,
sportcsarnokok és vendéglátóhelyek programokkal való ellátása volt. A hatvanas
évek közepéig az amatőrök nem kaptak lehetőséget a fellépésre. A nagy kedvencek
közül csak az Illés, a Metro és az Omega minősültek turné- és színpadképesnek.A
gázsit az ORI munkatársai állapították meg. A külföldi turnék szervezésére
1960-ban jött létre a Nemzetközi Koncertigazgatóság, ismertebb nevén az Interkoncert,
amely a keleti blokk országai mellett a kiemelt zenekarokat nyugatra is
eljuttatta.
A hetvenes évek folkreneszánsza a könnyűzenei együttesek – Fonográf, 100 Folk Celsius mellett ‒ magával hozta a táncházmozgalom feléledését. Megjelent a színen a Muzsikás, a Sebő együttes, Vujicsicsék és az énekelt versekkel hódító Kaláka, majd a keményebb vonal is érvényesült a Kormorán debütálásával. Az „értelmiségi szívfájdalmak” Cseh Tamás és Bereményi Géza dalai által kerültek színpadra. Az évtized második felében aztán a diszkómánia – például Neoton ‒ és az ezt némileg ellentételező „őszinte rock” – Piramis, Karthago, Edda Művek ‒ is betört a nem is olyan szűk hazai zenei mezőnybe. Az együttesek fejlődéstörténete a nyolcvanas években tovább folytatódott, s több esetben még ma sem ért véget.
Ízelítőként álljon itt ez a néhány bekezdés a kötetről, amely a hazai rocktörténet kronologikus végigtekintésén túl egy remek időrendi összefoglalót is tartalmaz – Évek, dalok, események. A jegyzetek és az irodalomjegyzék révén a téma iránt komolyan érdeklődők további olvasnivalót is találhatnak maguknak, aki pedig csak egy-egy előadóval vagy együttessel szeretne közelebbről megismerkedni, a névmutató és a kiemelt életrajzok jóvoltából ezt bármikor megteheti. A kötet olvasása közben a zenei aláfestés erősen ajánlott.
A kötet adatai: Jávorszky Béla Szilárd - Sebők János: A magyarock története 1. 60-70-es évek. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 2019.
Eredeti megjelenés: újkor.hu Lapozó rovat, 2019. december 10.
https://ujkor.hu/content/az-aranykorock-emlekezete-magyarock
Megjegyzések
Megjegyzés küldése