Tudom, nem szerencsés dolog egy könyvismertetést mindjárt személyes vonatkozásokkal kezdeni, de ezt most nézzék el nekem. Zámolyiként már kicsi koromtól ismerkedtem a falu két szülötte, Csanádi Imre és Csoóri Sándor költészetével. Az egész a gyerekversekkel kezdődött, és ahogy egyre nagyobb lettem, úgy indult el az érdeklődésem komolyabb, különösen helyi vonatkozású verseik, prózai írásaik felé. Mégsem mondhatom, hogy behatóan ismerem a munkásságukat, sem Csanádiét, sem Csoóriét. Persze gyűlnek a kötetek a polcon a legkorábbiaktól a legutolsókig, de az elolvasásuk terén még van mit pótolni.
Nem könnyű ugyanis leülni például Csoóri Sándor egy-egy esszékötetével a kézben, hiszen írásai olyan mély és összetett tartalmakat hordoznak, hogy megértésükhöz, átgondolásukhoz olykor komoly odafigyelésre, friss, minden más, a háttérben meglapuló gondolattól mentes fejre van szükség. Jelen kötet előnye pontosan abban rejlik, hogy a számos irodalmi díjjal kitüntetett költő-esszéíró életműve kapcsán a szerkesztők célja nem egy vers- és prózaválogatás közreadása volt, a szövegek döntő többsége kifejezetten a kortársak szemszögéből mutatja be Csoóri szellemiségét, hatását a magyar irodalmi és közéletre, jelenlétét a magyar kultúrában, és persze nem utolsó sorban küzdelmét kultúránk megőrzéséért.
A kiadvány nem csupán egyszerű emléket kíván állítani az írások főszereplőjének, hanem egyben a Domokos Mátyás irodalomtörténész által megálmodott, 1996-ban a Nap Kiadónál elindult és 2006-ban bekövetkezett halála után majd’ másfél évtizeddel befejeződő In memoriam sorozat záró darabja is. Ez a 69 kötetből álló széria már önmagában is egy figyelemre méltó, az utókor által megőrzendő, a mai fiatal generációk számára is példaértékű életművet jelent. A szerzők egykori pályatársak. Az ő elemző munkáikon és visszaemlékezéseiken keresztül tárul elénk Csoóri Sándor világképe, sajátos látásmódja, életének szinte minden rezdülése. Irodalmi pályája mellett hangsúlyos szerepet kapott filmes munkássága, valamint a népi kultúra széles körű megismertetését, megértő látásmódban való ábrázolását célzó törekvései.
A kötet hét nagy fejezetből áll, és az utolsó kivételével mindegyiknek címadója az életmű egy-egy jelentős darabja, tulajdonképpen ezek Csoóri életének is legfőbb fejezetei. A források között találkozhatunk olyan összefoglaló munkákkal, mint például Görömbei András 1999-es tanulmánykötete vagy Pálfy G. István 2016-os munkája. A válogatás gerincét adó fontosabb kútfőkről szólva nem feledkezhetünk meg a Szakolczai Lajos által 2006-ban készített, majd ezt követően több helyütt megjelent Nekünk ilyen sors adatott című életútinterjúról sem.
Ennyi bevezető után ismerkedjünk meg közelebbről is a Márkus Béla és Gróh Gáspár gondos munkájának eredményeként megszületett művel. Ha valaki még nem találkozott a sorozattal, bizonyára újdonságként szemléli a 2. oldalon olvasható oktatási segédkönyv megjelölést. Ennek megértéséhez érdemes a kötet végére lapozni, ahol a teljes In memoriam és Emlékezet sorozatban publikált munkák jegyzékét találjuk, a bemutatott költők, írók neve szerinti ábécé sorrendben. Ez kedvet adhat további életművek alaposabb tanulmányozásához, irodalmi életünk nagyjainak közelebbi megismeréséhez. A válogatás Domokos Mátyás irodalomtörténészként vallott, ideológiákon és értékrendi különbségeken felülemelkedő, szisztematikus gondolkodását dicséri.
Visszatérve a konkrét kiadványra, örömmel konstatálhatjuk, hogy Csoóri Sándor élete mindjárt a mű elején képekben tárul elénk. Ezek többségével az olvasó korábbi kötetekben már találkozhatott. A „fotóalbum” a szülők időskori portréjával kezdődik, majd a diákéveken keresztül eljutunk az első feleség Marosi Juliannáig, akitől egyetlen gyermeke, a szülők hatására népzenésszé lett Sándor született. (A Muzsikás együttes egykori alapítójának legnagyobb gyermeke – szintén zenész – a dédapa, nagyapa és édesapa után negyedik a Sándorok sorában.) A fotók összeállításánál a szerkesztők nem feltétlenül ragaszkodtak a kronologikus sorrendhez, ezért is fordulhat elő az, hogy a tragikusan fiatalon elhunyt kedvesről, Kelemen Éváról készült kép és a „Balogh Júliával Floridában” aláírást viselő fotó a válogatáson belül néhány, szintén az időbeli sorrendtől eltérő közéleti és irodalmi eseményen rögzített felvétel között kapott helyet. Az utolsó éveket megörökítő fotográfiákat a válogatás végén láthatjuk. Ezek segítségével villantják fel számunkra Csoóri 86 évnyi életének egy-egy pillanatát.
Mi mással indulhatna az életmű bemutatása, mint a gyermek- és ifjúkorral? A fejezet – és egyben egy lassan három évtizede megrendezésre kerülő vers- és prózamondó verseny – címadója az Anyám fekete rózsa című vers. Ezt interjúrészletek követik, majd a Zámolyon 1953-ban keletkezett Röpirat című, a Rákosi-rendszert bíráló verset olvashatjuk. Az első néhány kötet versei és az azokhoz kapcsolódó kritikák, méltató írások, valamint évtizedek távlatából megszülető elemzések váltakozva jelennek meg előttünk, mígnem eljutunk az ’50-es évek végéig, Csoóri irodalomba való beérkezéséig és tartós megtelepedéséig. Munkásságában már a korai időszakban megjelenik a szociográfia mint műfaj. Ezen írásait, különösen hangvételüket a kortársak nem egyöntetűen szemlélték. Jó példa erre Köpeczi Béla kultúrpolitikus 1965-ben keletkezett feljegyzése „az irodalmi folyóiratokban jelentkező káros jelenségekről”. A korai korszakot a kubai utazás kapcsán született útinapló ügye zárja. Ez a struktúra a többi fejezetben is megfigyelhető, azaz a konkrét művek kapcsán a kortárs kritika vegyül a késői visszatekintéssel.
A második nagy szakasz a Második születésem címet viselő 1968-as kötettel indul, e fejezet írásaiban már olvashatjuk a pályaív kifejezést, majd betekintést nyerhetünk a korai filmes évekbe, a Kósa Ferenccel és Sára Sándorral megkezdett út első állomásaiba is, a Tízezer naptól kezdve az Ítéleten át egészen a Hószakadásig. Utóbbiról Illyés Gyula 1974-75-ös naplójegyzeteiben is találkozhatunk. A záróakkord az 1983-ban kiadott Elmaradt lázálom című verseskötet.
Az Egy nomád értelmiségi megjelölésű fejezet a Valóság folyóiratban publikált, Nomád napló címen összegyűjtött írások kapcsán a periodikában 1979-ben közreadott véleményekkel, Gyurkó László, Orbán Ottó és Sükösd Mihály értékelésével indul, bevonva az elemzésbe a népdal és a népballadák világát, amelyek ekkor hangsúlyosan érvényesülnek a Csoóri-életműben. Kiss Ferenc a szerzőt Ady Endréhez, Németh Lászlóhoz és más nagy elődökhöz hasonlítja. A félig bevallott élet, majd a Készülődés a számadásra című kötetek kapcsán lassan közelítünk a rendszerváltáshoz.
A Kutyaszorítóban cím alatt hangsúlyosan jelenik meg a 80-as évek elejétől datálódó közéleti tevékenység. A kötet címadó darabját – Kapaszkodás a megmaradásért –, Duray Miklós Kutyaszorító című könyvének előszavát is itt olvashatjuk. Csoóri a Trianon utáni utódállamokban élő magyarság érdekében kiált, és Duray szorult helyzetében való kitartását az ő megmaradásért folytatott küzdelmükkel állítja szembe. Természetesen az írás nem maradt visszhang nélkül. Hajdú János 1983-ban az Élet és Irodalom hasábjain egyenesen hamisítással vádolta a két szerzőt. Az ügy eljutott Aczél Györgyhöz, a hazai kultúrpolitika mindenható urához, akit Csoóri levélben keresett meg, bírálva egyoldalú, elidegenítő személyi politikáját. Az irodalmi munkásság ismertetése sem szakad meg. Ezt az időszakot az A tizedik este és az Elmaradt lázálom című kötetek kapcsán egyebek mellett egy Domokos Mátyással folytatott beszélgetés, valamint két pályatárs, Nagy Gáspár és Ágh István a további kötetek okán kifejtett gondolatai segítségével ismerhetjük meg. Végül Konrád György 1990-es születésnapi köszöntője zárja a sort.
A 90-es évek elejének irodalmi életét a Nappali Hold címen a Hitel folyóiratban megjelent cikksorozat, az ebből publikált kötet és a körülötte kibontakozó vita erősen foglalkoztatta. Csoóri felteszi a kérdést: „lehet-e szabad, aki ír?”. Itt mutatkoztak meg először a rendszerváltás utáni értelmiség és egyáltalán a magyar társadalom széttöredezettségének jelei. Márkus Béla és Radnóti Sándor a „zsidóság” és „magyarság” viszonyáról értekezett a Holmiban, míg Kiss Gy. Csaba író és politika viszonyát boncolgatta a Kortárs hasábjain 1992-ben. Egy Csurka Istvánnak küldött levél segítségével megismerhetjük Csoórinak az MDF szakadása idején vállalt közvetítő szerepét és törekvését a végleges szakítás elkerülésére.
Közben előkerül Erdély és Sütő András, a két költő baráti, szinte már testvéri viszonya. A 75. születésnap alkalmából a kolozsvári születésű Tamás Gáspár Miklós írt méltatást az ÉS hasábjain. A továbbiakban részben a késői kötetek elemzései, részben összegző írások kaptak helyet.
Az utolsó fejezet a búcsúé. Tóth Erzsébet 1982-es, „Cs. S.-nek” ajánlott verse után az emlékidézést Balog Zoltán, Gróh Gáspár, Konrád György egy-egy írása, valamint Tornai József és Ágh István lírai elköszönése zárja, a kötet méltó befejezéseként.
Akárhogy is nézzük, Csoóri Sándor 3 éve nincs köztünk, de versei, esszéi, beszédei, akár egy-egy jelentőségteljes mondata révén mégis úgy érezhetjük, mintha még mindig élne.
A kötet adatai: In memoriam Csoóri Sándor. Kapaszkodás a megmaradásért. Budapest, 2019, Nap Kiadó. Válogatta Márkus Béla, összeállította és szerkesztette Gróh Gáspár.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése