Lipp Tamás korai magyar triászára akkor figyeltem fel, amikor székesfehérvári kötődésű írók, költők után kutattam. Be is szereztem mindhárom kötetet, amelyeket a következő hetekben sorban be is mutatok. Most a legkorábbival, a Medvenemzetséggel kezdem, a szerző 75. születésnapja tiszteletére. Isten éltesse őt ezen a szép napon!
Ha valaki olvasott már korábban a népvándorlás korában játszódó történetet, biztosan nem éri meglepetésként, hogy ebben a regényben is a természet játssza a legfontosabb szerepet. Az égi jelenségek istenségekként jelennek meg: Égatya, hold-öreg, a világügyelő férfi, Döncöl, aki szekerén az égbe szállt, Aranyfejedelem, a szivárványkovács. Az állatok sem csak egyszerűen a természet részei, hiszen például a fényes állat, a nemzetség egyfajta mitikus őse, nagy becsben áll a nemzetség körében, még akkor is, ha a történet főszereplője, az öreg vadászik rá.
Ő az, aki először medvének nevezi a karmos állatot, akinek vonásai ott vannak az öregben és gyermekeiben is. Többször olvashatunk az emberek állati vonásairól.
Ugyanilyen fontosak a történetben a számok és a nevek. Az öreg gyermekeit számokkal látja el: így lesz egyikből Ketüd, a következőből harmados, a legifjabból Heted, akit utólag Jódnak neveznek el. A legidősebb fiú, Taja, aki apja halála után - egy rituális szertartás során, ami akár áldozatként is felfogható, átsegítik Égatya fényes házába - az új bő, azaz a nemzetség feje lesz, az öreg kedvenc lova után kapja a nevét. Asszonya, Gyöngyös, világra szüli a megjövendölt gyermeket, Medvét, míg Jód asszonyának, Sáfelynek - neve a zafírhoz hasonlatos - méhe üresen marad. A szülők, hogy megvédjék gyermekeiket az ártó, gonosz szellemektől, óvónevekkel látják el őket.
A regényben megjelennek olyan szokások, mint a vezetők vízbe temetkezése - itt mindjárt kínálja magát a párhuzam Attila hun király eltemetése kapcsán -, a bő vándorlása a falvak között, és a természet körforgását követve a téli és nyári szállásra vonulás.
A történet lapjain kibontakozik az ősi, az Urál- és Don-környéki együttélés idején kialakult hitvilág, a rontás és egészségvarázslás, és felfedezhetjük a kettős fejedelemség alapjait is az öreg és fivére, Tarcsa, a híres vadász viszonyában. A nők imáit a szerző a néprajzi gyűjtésekből ismert archaikus népi imádságokkal illusztrálja.
Természetesen nem maradhatnak ki a regényből más népek sem, így a fosztogató besenyők vagy besék és a böszörmény kereskedők, akik minden esztendőben kiszakítanak egy részt a ménesből, nyájból és gulyából, hogy az állatokat messzi országokba hajtsák. A magyari lovakért aranydénárokat adnak. Taja egy idő után azt veszi észre, hogy egyre több az idegen a nemzetségben, de nem vágyik annyira az iak-fiak közé, mint atyja annak idején.
Talán a fentiekből is látszik: a Medvenemzetség, amennyire rövid, annyira fontos és komoly olvasmány. Más történelmi regényekhez képest alig tartalmaz párbeszédet, a szerző sokkal inkább a leírásokra koncentrál. Jól teszi.
A kötet utolsó részében megjelenik maga Levedi fejedelem, a kóborló népek, a hét magyari törzs vezetője. Ezzel a szerző felvezeti a következő könyv cselekményét.
Az ajánló végén hadd utaljak vissza a fehérvári kötődésre. A kötet borítóját - így a védőborítót is - Ujházi Péter festőművész életfát idéző, indamotívumos munkája díszíti. Végül egy kulturális programajánló: a 81 esztendős művész nemrég nyílt Életszőnyeg című életmű-kiállítása december 5-éig látható a Műcsarnokban.
A kötet adatai: Lipp Tamás: Medvenemzetség. Kozmosz Könyvek, Budapest, 1981.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése