Akárhogy is nézzük, 75 esztendős korára az ember már élete őszén jár - persze aki, Isten kegyelméből, megérheti ezt a kort. Bobory Zoltánnak megadatott, hogy családja, barátai és tisztelői köszöntik az elmúlt és átélt háromnegyed évszázadnyi életért.
Zoli számára azonban ez a hét és fél évtized még nem jelenti a lezárást, hiszen nagy tervei vannak a jövő évre, sőt, biztos vagyok benne, a következő tízre is. Persze azért ennyi idősen már mindenki erősebben gondol az elmúlásra, arra, hogy mit és kiket hagy maga után. Az Arccal az égnek egy Isten felé forduló közéleti ember számadása, de még korántsem a végső mérleg.
A kötet 240 oldalas terjedelmétől senki ne ijedjen meg! A kiadvány egyrészt kisalakú, másrészt, vélhetően a szerző gondolt a vele együtt romló szemű kortársakra, akik azért kíváncsiak a leírtakra, így öregbetűs szedéssel adja közre emlékeit.
Elég csak végigtekintenünk a tartalomjegyzéken, máris láthatjuk, hogy egy izgalmas és mozgalmas élet tárul fel a lapokon. Ezt már csak azért is érdemes megtennünk, mert a szöveg tagolásából nem mindig derül ki, hol ér véget az egyik gondolat, és hol kezdődik a másik. Szinte (?) egybefüggő történetként tárulnak elénk az emlékezések. Néha ugyanis az embernek óhatatlanul le kell tennie az olvasmányát, és ha már muszáj, lehetőleg ott tart szünetet, ahol a szerző is. Azért ha már a kezünkbe vesszük, lapozzuk is fel a könyvet. Lukácsy József elöljáró beszéde remek összefoglalása a könyvnek, mindenképpen tessék elolvasni.
A Fentről című vers a szerző mottójaként nyitja az emlékezések sorát, amelyben elsőként a Don jelenik meg mint Zoli életének egyik folyvást visszatérő mozzanata. Aztán a születés, a rumi gyermekévek, mindez régi fotókkal tarkítva, majd a Basa utcai hétköznapok. Ez az írás korábbról már sokaknak ismerős lehet, no de a képek! Közbevetésként 1956 októberének felszabadult napjai és a novemberi pokol. Folytatódik az emlékezésfolyam az iskolai versmondásokkal és sporttal, a rákóczis és józsefes évekkel. Ekkor ismerte meg a város legendás íróit, költőit, akiknek verseit és prózáit a megyét járva mondta falusi művelődési házakban, iskolákban, s ekkor szervezte meg a Látó-kört, amely már a határon túli magyar településekre is eljutott. Elindult az irodalmi estek sora.
Egy idő után a közéleti szerepvállalás sem maradhatott el: az október 6-i megemlékezések szervezése, az ünnepi beszédek sora, majd a nagy felkérés, amelyet fantasztikus tizenhét esztendő követett, ahogy Zoli fogalmaz. Megszervezte és igazgatta az egyházmegyei művelődési házat a visszakapott Liszt Ferenc utcai épületben. Ma már sokak által emlegetett rendezvények hosszú sora indult el a ház falai között. Ekkoriban keletkezett az első bejegyzés is, nevezetesen Kodály Zoltán özvegyétől Illyés Gyula Konok kikelet kötetébe, amelyben azóta több mint kétszáz beírás olvasható. Megtisztelő volt, hogy én is írhattam bele pár sort.
A "művházas" emlékek mellett fontosak az öreghegyiek is: a Bory-vár, Dr. Ágoston Béla, a megismerkedés Schwalm Lászlóval, Nagy Benedek Szőlőműves szobra. És ismét a Don, a zarándoklatok, az alapítvány és a Mészeg-hegyi kápolna története.
Kiemelt helyet kap a kötetben a család: a feleség, a várost polgármesterként felvirágoztató nagyapja emlékét ápoló Csitáry Nóra, a gyerekek és unokák. S a család mellett a baráti közösség: a Vörösmarty Társaság, a legújabb, időskori versek. Szerényen, de felsoroltatnak az eddig megjelent kötetek, a kapott díjak is.
Aki tehát szeretné közelebbről megismerni Bobory Zoltánt, annak érdemes ezzel a kötettel kezdenie az ismerkedést.
A kötet adatai: Bobory Zoltán: Arccal az égnek. Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 2020.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése