Vannak a magyar történelemben olyan témák, amelyek a mai napig sűrűn előkerülnek beszélgetésekben, tudományos előadásokban, az írott sajtóban és a művészetekben is. Ilyen a trianoni békediktátum, az ahhoz vezető út és a szerződés revíziója, sőt érvényessége. E nagy sorsfordulóról számos tényszerű megállapítás és nem kevés tévhit, félinformáció, legenda kering a közvéleményben 1920 óta. Ablonczy Balázs történész 2010-ben írta meg Trianon-legendák című kötetét, amelynek második kiadása 2015-ben jelent meg, idén pedig ennek folytatása, a Száz év múlva lejár? Újabb Trianon-legendák című opusz látott napvilágot. Mindhárom kötet megjelenéséért köszönet illeti a szerző mellett a Jaffa Kiadót.
Az új kötet 216 oldalnyi terjedelméből és nagy betűméretéből az átlagos - van ilyen? -, történelem iránt nem szakmai szempontból érdeklődő olvasó azt gondolhatja: ez nem egy száraz tudományos értekezés, sokkal inkább közérthető, a tágabb közönség számára készült olvasmány. És ez valóban így van, ahogy ezt a jaffás könyvek esetében már megszokhattuk, legyen szó Ablonczy korábbi köteteiről, vagy éppen Hatos Pál, Müller Rolf, Paksa Rudolf, Papp István és mások munkáiról. Az olvasót már maga a borító, Hegyi Péter munkája is arra ösztönzi, hogy lapozzon bele a könyvbe, nézze meg a tartalomjegyzéket, pillantson bele az egyes fejezetekbe. Persze ha már belepillant, az első oldalra lapoz, és nekilát a könyv olvasásának.
S hogy mit tudhat meg a kötetből? Röviden hadd térjek ki erre, eltekintve a részletes szakmai ismertetéstől. Azt megtették és a jövőben megteszik helyettem más, hozzáértőbb történész kollégák vagy az újságírói, kritikusi hivatást gyakorló szerzők. Az egyik legfelkapottabb legenda Trianon kapcsán, hogy az egész békeszerződést, az Osztrák-Magyar Monarchia és benne a történelmi Magyarország feldarabolását a hazai és a nemzetközi szabadkőművesség nemzetellenes áskálódása idézte elő, területi és egyéb veszteségeinket nemzetközi összeesküvés idézte elő. Nos, pontosan az ilyen makacsul terjedő tévhitekre használja a köznyelv az összeesküvés-elmélet kifejezést. Ablonczy Balázs - a kötet terjedelméhez képest, a téma fontosságát figyelembe véve - hosszasan tárgyalja a problémakört, és főleg levéltári kutatásai alapján bizonyítja: erről szó sincs. Az egyes páholyok között nagyon komoly nézetkülönbségek voltak például a nemzetiségi kérdések kapcsán, ebben a magyar szabadkőművesség sem képviselt egységes álláspontot. A Károlyi-kormányban kezdetben alig volt több szabadkőműves, mint az azt megelőző Wekerle-kabinetben, a magyar közvélemény által agyonszidott Georges Clemenceau vezette kormányban pedig kevesebb volt a "testvér", mint René Viviani, Paul Painlevé és Aristid Briand kabinetjében, és maga a miniszterelnök sem volt páholytag.
Már a történések idején is felmerült, és azóta is makacsul tartja magát az elmélet, miszerint August von Mackensen tábornagy hadserege nevében felajánlotta, hogy megvédi Erdélyt a betörő román csapatoktól, csakhogy a Károlyi-kormány ezt az ajánlatot elutasította, Mackensent pedig letartóztatták. Csakhogy ez a napisajtóban, a könyvekben, sőt a közösségi médiában is felbukkanó ajánlattétel valójában meg sem történt, így nehéz lett volna visszautasítani.
A valósághoz sokkal közelebb áll a balassagyarmati "csehkiverés" története. A benyomuló csehszlovák csapatokat a helyi polgárok, magyar katonák és vasutasok valóban kiszorították a városból, ám az idegen hatalom katonái nem ezért vonultak vissza a hajózhatónak sosem minősített Ipolyon túlra az akkori nógrádi megyeszékhely környékéről. Annak, hogy a város végül Magyarországé maradt, közlekedési, gazdasági és egyéb okai vannak, s nem mellesleg a párizsi békekonferencia döntése húzódik mögötte. Ettől függetlenül az 1919. januári események valódi hőstettnek nevezhetők, a szomorú az, hogy az ebben részt vett szociáldemokrata vasutasokról már a kortárs emlékezetpolitika is hallgatott, az utókor pedig alig tud róluk.
A kötetben néhány rövid fejezetben olvashatunk arról is, hogy valóban sminkelték és parfümözték-e magukat a román hadsereg tisztjei, és miért, hogy mikor bukkan fel először írásban az "Önök most megásták Magyarország sírját..." kezdetű, Apponyi Albertnek tulajdonított beszéd legendája, és mi lehet az eredete, hogy miként lett az 1947-ben, 54 esztendős korában elhunyt Tábori Piroska költőnőből, az Üzenet Erdélyből című vers szerzőjéből Kárpáti Piroska, a románok által Aradon kivégzett székely tanítónő, hogyan lett egyvágányú a Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonal és egyéb kettősvágányú pályaszakaszok, miként zajlottak a helyszíni határmegállapítások, és persze arról is, hogy valóban lejár-e száz év után a trianoni békeszerződés. Az utóbbira akár egyszavas válasz is adható: nem. A valódi válasz azért egy kicsit bonyolultabb, de könnyen megérthető. Elég csak megemlíteni az 1947-es párizsi békét.
Az utolsó, Hozzávalók című fejezet egyes részei akár előszóként is megállnák a helyüket. A szerző ebben a néhány oldalban összegzi, miért is tartja történészként, a Lendület-Trianon 100 Kutatócsoport vezetőjeként fontosnak az ebben és az előző kötetben taglalt legendák vizsgálatát. Felhívja a figyelmet arra, hogy a történettudomány és közéleti célokra használt köztörténeti verziójának művelői korántsem ugyanazt a célt szolgálják. Hiszen egyik oldalon ott van a feltárás, a kérdésfelvetés, a sokszempontúság, míg a másikon a lezárás, egy meghatározott álláspont alátámasztására törekvés és az egyfókuszúság. Éppen ezért a történelem és az emlékezetpolitika egyre jobban elválik egymástól. A Trianon-legendákból táplálkozó irodalmi művek, festmények, köztéri alkotások vagy közterület-elnevezések az elmúlt években sokban összefüggtek a helyi identitást erősítő törekvésekkel. Ezzel addig nincs is baj - figyelmeztet helyesen Ablonczy -, amíg nem kerülnek be például a közoktatásba, hogy egyfajta kanonizált társadalmi tudat épüljön rájuk.
A minden szempontból kiváló kötetet az egyes fejezetekben tárgyalt személyek, köztük politikusok, államférfiak, katonatisztek, a történetekkel kapcsolatba került írók, újságírók és más szerzők névmutatója, valamint a fényképek forrásjegyzéke zárja. Az illusztrációs anyagban található, a szövegeket jól kiegészítő térképeket Sebők László készítette.
A kötet adatai: Ablonczy Balázs: Száz év múlva lejár? Újabb Trianon-legendák. Jaffa Kiadó, Budapest, 2022.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése