Regényes koronatörténet

 

Nemzeti jelképeink között kétségtelenül a Szent Korona foglalja el a legelőkelőbb helyet. A hagyomány által évszázadokon át Szent István koronájának tartott fejéket óriási tisztelet övezi napjainkban is, s bár köztársaságban élünk, még mindig államiságunk egyik legfőbb szimbóluma.

Még inkább így volt ez a Horthy-korszakban, a király nélküli királyság két és fél évtizedében, amelynek kiemelkedő esztendeje az 1938-as Szent István emlékév, a király halálának 900. évfordulója volt. Tavasztól őszig grandiózus ünnepségek zajlottak az országban, a képző- és iparművészek  mellett pedig a történészek, régészek, művészettörténészek és más tudományágak művelői is élénken foglalkoztak a témával. S ne feledjük az írókat, újságírókat sem. Az életrajzi kötetei révén méltán népszerű regényírónak, Harsányi Zsoltnak ekkor jelent meg egyetlen olyan regényes életrajza, amit nem élő személyről írt.

A Sacra Corona sokszor részletekbe menően tekinti végig a Szent Korona kilenc évszázadnyi izgalmas történetét, az akkori legfrissebb tudományos eredmények felhasználásával. Bár vannak olyan megállapításai, amelyeket a kutatás azóta megcáfolt, a maga korában nagyon értékes összefoglalás volt, és ma is lebilincselő olvasmány a történelem iránt érdeklődők számára. Harsányi helyenként olyan részletekbe bocsátkozik, amelyek némely olvasó számára lényegtelennek tűnhetnek, ám ezeknek az apró részleteknek is nagy jelentőségük van a korona és a koronázások történetében. A kötet nagy erénye, hogy nemzeti kincsünk kalandos históriájában helyet kapott a koronaőrség és a koronaőri méltóság bemutatása, nemcsak az elrablások, elrejtések és az őrzési hely változása kapcsán, hanem az intézmény fejlődése tekintetében is.

Remélem, valamely írónk egyszer kedvet kap arra, hogy Harsányi nyomdokain haladva megírja a Szent Korona történetét, olvasmányosan, közérthetően, és nem mellesleg elődjéhez hasonló alapossággal, Szent Istvántól egészen napjainkig. 


A kötet adatai: Harsányi Zsolt: Sacra Corona. A magyar Szent Korona regénye. Alexandra Kiadó, Pécs, 2020.

Megjegyzések