Az erdő Mekk Mestere

 

A rendszerváltás előtt készült magyar rajzfilmsorozatok egy dologban biztosan azonosok: a legtöbb felnőttek számára készült, bár a gyerekek is nagyon szerették mindegyiket. Ilyen volt a Pannónia Filmstúdióban gyártott Kérem a következőt!, Nepp József, Romhányi József és Ternovszky Béla közös alkotása. A sokak által csak Doktor Bubóként emlegetett sorozat három évadból és 13-13, összesen 39 epizódból állt, az elsőt 1973-ban, a másodikat 1974-ben, a harmadikat 1982-ben vetítették. A szereplőknek olyan kiváló színészek kölcsönözték a hangjukat, mint Szabó Gyula, Csala Zsuzsa, Bodrogi Gyula, Gyenge Árpád és Gera Zoltán, hogy csak a fontosabb figurákat említsem.

A széria sikerét mutatja, hogy 1979-től kezdve több epizód képes mesekönyv formájában is megjelent. Nekünk is volt egy példány a polcunkon gyerekkoromban. Aztán tavaly a kislányom egy "könyvelvesztős" játékban megtalálta a 2012-es, keményborítós kiadást - a gyerekorvosi rendelő előtt. A kötetben - ahogy a korábbiakban is - hét történet kapott helyet, valamint Doktor Bubó rövid életrajza. Már az első bekezdésekben megmutatkozik a Romhányit jellemző nyelvi humor, ami végigkíséri az összes történetet. És hogy mi a siker záloga ezen felül?

Adott egy kissé félszeg, bölcselkedő, professzoraitól gyakran idéző orvos, akit sikereit tekintve nyugodtan nevezhetünk az erdő Mekk Mesterének. A fiatal uhu szert tesz egy korántsem éleseszű, ám bátor és rendkívül erős asszisztensre Ursula, a medvelány szeméjében, aki ráadásul komoly érzelmeket táplál iránta. Bubó ezt vagy nem veszi észre, vagy nagyon jól leplezi. Minden esetre érdekes páros lennének. Aztán ott van Sólyom csőrmester, az erdőrség tagja, a doktor általános iskolai osztyálytársa és jóbarátja, valamint az ő szerencsétlen, lassú (ész)járású küldönce, Teknőc Ernő, aki nem egyszer komoly slamasztikába keveredik, bár ez a többi főszereplőről is elmondható. 

Bubónak meggyőződése, hogy minden betegség lelki eredetű, és keresi az okokat, de diagnózisával a legtöbb esetben alaposan mellényúl, az esetek pedig majdnem katasztrofális fordulatot vesznek. Ursula gyakran kénytelen bevetni testi erejét, hogy megakadályozza a készülő tragédiát, no persze az ő kis doktorkájáért bármit megtenne. Sólyom nem túl megfontolt típus, jobban szeret gyorsan és határozottan cselekedni, mindenkit letartóztatni, aki csak kicsit is gyanús. Szegény Teknőc Ernő pedig... nem a legélesebb kés a fiókban, és kapkodni sem szeret.

Ahogy a sorozat, úgy a könyv is szórakoztató a gyerekek számára, bár a mélyebb jelentéseit csak felnőtt korban fogják megérteni. Ettől függetlenül 4-5 éves kortól már akár olvashatjuk nekik a történeteket, esetleg a sorozatot is előszedhetjük, ha érdekli őket. Ha ennyi idősen tetszik nekik, később biztosan újraolvassák, újranézik majd.

 

A kötet adatai: Romhányi József: Doktor Bubó. Móra Könyvkiadó, Budapest, 2012.

Megjegyzések