Aki régebben követi a blogot és olvassa a bejegyzéseket, többször találkozott már Cselenyák Imre nevével. Eddig négy kötetét mutattam be, ezek közül egy friss megjelenés, három pedig korábban kiadott mű volt. Most is egy már-már nagykorú regényt ajánlok a figyelmetekbe.
A 2007-ben megjelent Ágoston úrfi az egyik kedvenc történelmi koromban, a reformkorban játszódik, nagyrészt a nyírségi Gebe faluban és annak környékén. A községet senki ne keresse a térképen, 1955 óta ugyanis Nyírkátának hívják. A szerző is itt született, két évvel az átnevezés után. A nyitó fejezetben, amely megelőzi a cselekményt, tanúi lehetünk annak, ahogy 1752-ben ruszin telepesek érkeznek Gebére, köztük az özvegy Cselenyákné kamasz lányával és még gyermek fiával. Leszármazottaikkal még találkozhatunk a későbbiekben.
A következő fejezetben már 1828-ban járunk, amikor a címszereplő, Péchy Ágoston nővére, Anna hívására visszatér a gebei birtokra, ami kellően messze van édesanyjuk szatmárnémeti lakhelyétől. Hogy ez miért jó, azt kezdetben csak sejtjük, de hamarosan egyértelművé válik. Ágoston igazi bécsi polgárként érkezik meg kora magyar valóságába. Teljesen idegen számára minden. A vidéket és a vidéki embereket elmaradottnak tartja, különösen a parasztokat. Ám ahogy telik-múlik az idő, nővére és barátai ráébresztik: ezeknek a lenézett embereknek köszönheti a mindennapi ételt, a tiszta és meleg szobát, a makulátlan öltözéket, a megművelt földeket. Közben megérkezik életébe a szerelem, s a bánat sem kerüli el. Sorsának alakulását 1831-ig követhetjük nyomon. Hogy mi történt vele ezután, azt az utolsó, 1849-es fejezetből tudjuk meg.
A kötet végén egy Vörösmarty Mihálynak tulajdonított verset olvashatunk, amely a közkeletű vélekedés szerint Gebén íródott, 1849 őszének vérzivataros napjaiban, majd Erdélyi Z. János e verssel kapcsolatos elmélkedései, benne az eredeti mű rekonstrukciós kísérlete zárják a művet.
A regényt olvasva gyakran volt az az érzésem, hogy egy Jókai-kötetet tartok a kezemben. Imre jó érzékkel helyezte el a hangsúlyokat a történetben, a kötet hangulata olyan, mint az Egy magyar nábobé, a Kárpáti Zoltáné vagy Az új földesúré. Megidézi jeles reformkori személyek alakját, akár csak néhány gondolat segítségével, akár a maguk valójában, beszélő szereplőkként. A vidékábrázolás és a leírások Mikszáth és Móricz klasszikusaival rokonítják az Ágoston úrfit. Nyelvhasználata is korhű, a történelmi háttér pedig nemcsak díszlet, teljesen hiteles keretbe foglalja a szerző mondanivalóját, a szerző egyfajta helyi idegenvezetőként kalauzolja olvasóit a reformkor vidéki midennapjaiban. Olyan idegenvezetőként, akivel biztosan nem tévedünk el, és aki révén olyan részleteket is láthatunk, amelyeket mások nem mutatnának meg.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése