Aki szereti a regénysorozatokat, biztosan belefutott már néhány olyanba, amit többféle sorrendben is lehet olvasni. P. Horváth Tamás Zsolnay-trilógiája kapcsán is van erre lehetőség, hiszen a 2019-ben megjelent kötet, A Zsolnay utolsóként látott napvilágot, az események sorrendjét tekintve mégis ez az első. Remélem, a két korábbi kötet ajánlója többek érdeklődését felkeltette, és ezek - no meg Nyáry Krisztián remek fülszövegei révén - kedvet kaptak elolvasni a könyveket.
A befejező - és egyben kezdő - darabban Zsolnay Vilmos, a porcelángyáros dinasztia alapítójának izgalmakban bővelkedő életét követhetjük nyomon 1843-tól, azaz 15 éves korától egészen haláláig. Az előző két regényben megismert személyek közül többeket régi ismerősökként köszönthetünk, miközben feltárul előttünk Pécs rohamos fejlődése a XIX. század második felében, s megtudhatjuk, hogyan lett a vagyonos kereskedő, Zsolnay Miklós fiából fazekasmester, majd ország-világ számára ismert gyáros, a porcelán királya. Hogyan alkotta meg a sav- és fagyálló pirogránitot és az eozinmázat? Miként alakult testvérei sorsa és felesége, gyermekei élete? Mindezekre választ kapunk azon a 224 oldalon, amelyek visszarepítenek bennünket a város távoli, ám valahogy mégis ismerős múltjába.
A három kötetben felbukkanó nevek többségét ma utak, utcák, terek, intézmények viselik, emléküket szobrok, táblák, cikkek, tanulmányok őrzik. Szinte beleszédül az ember, ahogy a pécsiek mellett a hazai tudományos és művészeti élet emblematikus alakjai megjelennek a lapokon, legyen szó akár a székesegyház átépítéséről, a gyár nagy megrendeléseiről vagy a királyi látogatásról. Ugyanilyen, szavakba nehezen önthető érzés fogja el az embert azt olvasva, mennyi rangos díj, elismerés és kitüntetés kísérte Zsolnay Vilmos munkásságát. Hogy ehhez még egy harmonikus, kiegyensúlyozott házasság és egy boldog családi élet is társult, az igazán szívmelengető. A kötet persze nem lenne az igazi, ha kimaradt volna belőle egy másik szerelmi szál, egy ettől minden ízében teljesen eltérő női sors. Bár ezt a történet szempontjából nem éreztem annyira fontosnak, mint a Tündérvárosnál és az Öt toronynál, jó ellenpontja Zsolnay Vilmos és Bell Teréz kapcsolatának.
Bárhol járunk az országban, lépten-nyomon találkozunk Zsolnay Vilmos örökségével, szervező és alkotó munkájának nyomaival. Ott vannak nagy középületeink külső és belső díszítményeiben, családok használati és dísztárgyaiban, múzeumokban, magángyűjeményekben. Ezek révén még sokáig fennmarad a Zsolnay név, amely örökre összefonódott Péccsel.
Olvasva a három regényt és közben böngészve az interneten elérhető életrajzokat, helytörténeti anyagokat, nézegettem a Kaldewey Kelemen festménye alapján készült borítót és belső borítón Pécs szabad királyi város 1892-es térképét - mert ezt a trilógiát nem lehet csak úgy, egy szuszra, az elsőtől az utolsó oldalig egy levegővel végigolvasni -, két dolog fogalmazódott meg bennem: 1.) Jó lenne még más neves pécsiekről is olvasni egy-egy regényben, akár P. Horváth Tamás tollából. 2.) Remélem, kortárs szerzőink közül többen kedvet kapnak, hogy hasonlóan érdekes és izgalmas történeteket írjanak más városok legendás kereskedőiről, iparosairól, művészekről, tudósokról. Hiszen annyi élet és annyi sors van, amit a magyar olvasónak ismerni érdemes.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése