Februárban írtam A cégvezető című regényről, az Európa Könyvkiadó Háy János-életműsorozatának záró darabjáról. Persze az életmű korántsem zárult le. Egy élő és aktívan alkotó szerző esetében ez egyértelmű. Másodikként a sorozat előző kötete, a Ne haragudj, véletlen volt került a kezembe. Ez nem azt jelenti, hogy visszafelé olvasom a megjelent köteteket, egyszerűen ehhez volt kedvem és hangulatom, mert olvastam és hallottam róla több helyen is.
S hogy miért voltam kíváncsi a kötetre? Ahogy zárójeles alcíme mutatja, a Ne haragudj,... egy szükségnapló. Nem karanténnapló, bár a legutóbbi nagy világjárvány elszabadulása idején játszódik. Annyiban mindenképpen aktuális az adott időszakot tekintve, hogy a 2020-as év tavaszán - és később - tapasztalható jelenségekről is beszámol. Ebből kettőt emelnék ki. Az egyik az idősek és fiatalok közötti konfliktus a korlátozott vásárlások során, a tapintható feszültség a polcok között és a kasszáknál. A másik egy részben nyelvi lelemény, miszerint Makkosmária mellett már épül egy új templom, Maszkosmária, ahova a harisnyát maszkra cserélő rablók mehetnek, mert ott megbocsátják bűneiket.
Ebben a könyvben is megfogható az a sajátos humor, ami Háy Jánost jellemzi, pedig a regény egy súlyos veszteséget dolgoz fel: a feleség elvesztését. Egy borzasztó tragédiát, amit aligha foghat fel, aki nem élte át. Hál' Istennek sokan vagyunk, akiknek ezen nem kellett keresztülmenniük. Azt gondolom, nem akármilyen lelkierő kell ahhoz, hogy valaki - még egy profi író is - a nyilvánosság számára megismerhető formában írja ki magából ezt az iszonyatos traumát. A regény cselekménye és a haláleset között három évnyi időbeli különbség van. Furcsa az a kettősség, hogy míg a világ a covid miatt retteg, és az emberek sorra halnak, az elbeszélőnek egy másik, hosszú betegség miatt fel kell készülnie az elkerülhetetlenre.
A címadó mondatot többször olvashatjuk a regényben. A haldokló feleség szájából hangzik el, és igazán megüti az embert az a helyzet, amiben ezt kimondja. Ahogy a történet Háy János sajátja, úgy a borító is, hiszen Baranyai (b) András az ő Eltűnő hős című festményének felhasználásával tervezte meg. A külcsín és a beltartalom kitűnően illik egymáshoz, Barna Imre fülszövege pedig igazán kedvet csinál, ahhoz, hogy elolvassuk a regényt. Ígérem, legközelebb egy vidámabb Háy-művet hozok, de ezt sem szabad kihagyni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése