Lackfi János munkásságával még egyetemistaként kezdtem ismerkedni. Még ha ez az eddigi ajánlókból nem is látszik, a kedvenc kortárs szerzőim közé tartozik, bármilyen műfajról és korosztályról legyen szó, hiszen a prózái és a versei egyaránt értékesek, ahogy facebookos bejegyzései is, függetlenül attól, hogy az adott művet gyerekeknek vagy felnőtteknek szánja. Meséi és gyermekversei közül is többet olvastam már. Az utóbbiak miatt elég megosztó személyiség a szülők körében, különösen a humortalan, poroszos apukák és anyukák nem kedvelik, akik valószínűleg Varró Danit sem nagyon olvasnak, vagy csak az irodalom tankönyvekből ismerik. No de félre most a dicsérettel, hiszen ennek a posztnak nem ez a célja, hanem bemutatni Lackfi egyik nem is olyan régi gyöngyszemét, a Száll a kakukk a fészre című gyűjteményt.
A 2020-ban megjelent kötet egyfajta rendhagyó irodalomtörténet Háy Jánoson innen, Szerb Antalon túl. Az első nagy szerkezeti részben a szerző Facebook-bejegyzéseken keresztül mutatja be a Jézus korától a XX. század első feléig eltelt mintegy kétezer évet. Olvashatunk posztokat Jézus és tanítványainak csoportjából, a honfoglalás és a reformáció korából, Balassi Bálint oldaláról, a nagy francia forradalom hívei csoportból, a márciusi forradalmárok csoportból, Arany János és osztálytársai chatcsoportjából, Arany tanári éveiből, jegyzői pályájáról, szemezgethetünk a költői és barátai blogbejegyzései között, belekukkanthatunk a családi "csetbe", az impresszionisták és kedvelőik, a francia szimbolisták és kedvelőik csoportok révén kitekinthetünk a képzőművészetekre is, és végül egy indián törzs, valamint az Északi-sark kutató-lakóinak megnyilvánulásai közé ékelve elérkezünk a nyugatosok, kedvelőik és cselédeik körébe.
A Drámai klasszikusok címet viselő szerkezeti részben Kölcsey Ferenc Himnusza, Vörösmarty Mihály Szózata, Petőfi több költeménye (például Befordultam a konyhára..., Nemzeti dal, Négyökrös szekér), Ady Endre nagy versei (köztük a Héjanász az avaron, a Párisban járt az ősz, a Góg és Magóg fia), Juhász Gyula két klasszikusa: a Milyen volt szőkesége és a Tiszai csönd, A lírikus epilógja és a Cigány a siralomházban Babitstól, József Attila négy, Radnóti Miklós és Weöres Sándor egy-egy műve adják a párbeszédes formában megírt fejezetek alapját.
Az utolsó rész a Ketrecharcosok klubja címet kapta. Ebben Arany Petőfivel, Ady Kosztolányival és Babits József Attilával küzd meg, verses formában. Az oda-vissza felelgetés, szópárbaj közben ismert soraik köszönnek vissza.
A Lackfitól megszokott sajátos humor mellett a kötet értéke, hogy szórakoztató formában mutatja be számunkra az irodalomtörténet és a történelem egyes kiemelt korszakait. Ahhoz, hogy valaki értse, amit olvas, nem feltétlenül szükséges, vagy legalábbis csak minimális előismeret kell, annyi, amennyit az iskolai oktatás során elsajátíthat. Persze aki érdeklődik a különböző életművek iránt, olvasott korábban összefoglaló munkákat, valószínűleg jobban szórakozik olvasás közben. Aki pedig nem tudja csípőből az összes évszámot, nevet, eseményt, és nem profi memoriterekben, azt biztosan utánaolvasásra, keresésre ösztönzi. A szövegeket még élvezetesebbé és szemléletesebbé teszik a borítót is tervező P. Szathmáry István, a Lackfi-művek rendszeres illusztrátorának rajzai.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése