Vissza a kezdetekhez!

 

Több mint két éve kezdtem el írni a blogot, ami ebben a műfajban azért nem olyan hosszú idő, bár nem is rövid. Két év alatt egyszer sem fordult elő, hogy egy szerző keresett volna meg a saját könyvével, minden előzmény nélkül. Aztán áprilisban ez is megtörtént. Egy fiatal regényíró, Németh Márton ajánlotta figyelmembe 2021-ben megjelent második könyvét, címe: Újgazdag lettem. Miután elolvastam az ismertetőt, rögtön válaszoltam neki, és hamarosan meg is érkezett a példány.

Szinte egyidősek vagyunk, bár Márton 1986 tavaszán született, én pedig '88 ősz végén, ezért is érdekelt igazán, hogyan látja egy korombeli, még fiatalnak számító író a felső tízezer világát. Aztán ahogy elkezdtem olvasni, kiderült számomra, hogy a kötet jóval több és tartalmasabb annál, mint amit a fülszöveg ígér. A regény főhőse Walter - a családnevét nem ismerjük, de nem is fontos -, aki nem akármilyen módon szembesül az 1989-90-ben Magyarországon, főleg Budapesten és az agglomerációban bekövetkezett változásokkal. 2019-ben ugyanis sikerül visszautaznia az időben, és immár 33 évesen látja azokat az eseményeket, amelyeket 3 éves korában még nem érthetett. Olyan emberekkel találkozik, akiket felnőttként ismert meg, és akiknek az életére nagyon is kíváncsi.  

A remekül, kiváló nyelvezettel megírt történet több szálon fut, és két idősíkon játszódik. Egyszerre ismerhetjük meg a címben említett újgazdagok jelenkori és rendszerváltás környéki életét, vagyis azt, hogyan jutottak el oda, ahol ma vannak, hogyan lettek azok, akik. Az olvasó négy ilyen figura életébe tekinthet bele: az érdekbarátságokba, a luxusba, az üzleti életbe, a gátlástalan, szégyentelen pénzhajszolásba és a csillogó felszín alatt rejlő valóságba. Láthatjuk, hogyan buknak el azok, akik megingathatatlanul hittek saját felsőbbrendűségükben, miként lesz lelkes, újító szellemű fiatalokból középkorú, a saját felnőtt fiaival és feleségével küzdő családapa, milyen kapcsolatrendszer révén lehet valaki vidéki hentesből dúsgazdag vállalkozó, és mi kell ahhoz, hogy valaki villanyszerelőből az ország Pölője legyen. Persze nem csak az utóbbi személy, Pénztáros László lehet számunkra ismerős. A kötetben feltűnnek más személyek is, persze nem a saját nevükön, ám jól beazonosíthatóan. Ezek a jellemrajzok egyben remek humorforrások is, amelyeket a szerző időről időre kihasznál, él a helyzet adta lehetőséggel.

Hogy Németh Márton mennyire jól tájékozott az általa megírt témát illetően, azt jól mutatja a köszönetnyilvánítás mellett a regény szövege és stílusa is. A vállalkozók jellemzése és stílusa kapcsán ráismerhetünk Háy János cégvezetőjére az azonos című kötetből, a hazai alvilág bemutatásában a szerző kiválóan használja Dezső András munkáit. Az külön elismerést érdemel, hogy még a sztori végére is tartogat néhány váratlan fordulatot, majd az utolsó csavart követően úgy zárja le a könyvet, hogy a végkifejletet az olvasóra bízza. Én legalábbis elkezdtem gondolkodni azon, vajon hogyan változott meg a jelen, miután valaki nagyon durván belepiszkált a múltba. No de ennél több konkrétumot hadd ne áruljak el, az utolsó oldalakon úgyis kiderül, miről van szó. 

Érdemes tehát kézbevenni a regényt, amit személy szerint 16 éves kortól ajánlok. Ez az a kor, amikor az olvasó már jobban megérti és be tudja fogadni a leírtakat, a rendszerváltás időszaka és napjaink felső tízezrének nem is olyan bonyolult viszonyrendszerét.


A kötet adatai: Németh Márton: Újgazdag lettem. Novum Publishing, Budapest, 2021.

Megjegyzések