Cs. Szabó Sándor az egyik kedvenc kortárs szerzőm. Nem véletlenül. Az Árpádokról szóló regénysorozata méltán népszerű a hazai olvasók körében. Idén megjelent a Gold Book-nál az Árpád fiai címet viselő ötödik rész, és ezzel már majdnem elértünk az elsőként kiadott Koppány cselekményéhez. Persze még egy kötet hiányzik, annak megjelenésével válik majd folytonossá a történet, de a könyvek már most is remek sort alkotnak.
Az Árpád fiaiban a szerző három nagy részre és összesen tizennyolc fejezetre osztva mutatja be a 903 és 955 közötti eseményeket. Ahogy eddig is megszokhattuk, ez a könyv nem a kora Árpád-kor krónikája, ráadásul a Tarkacsut, Zoltát és Taksonyt kiemelő szakaszokban továbbra sem az egyes hadjáratok, szövetségkötések és a hadakozás a legfontosabb, bár nyilván ezek alkotják a cselekmény gerincét, néha kisebb, néha nagyobb hangsúllyal. Mint a kortárs történelmi regények többségében, itt is az egyéni nézőpont, a személyek sorsa bontakozik ki előttünk. Így látjuk a honfoglaló nagyúr fiait és unokáit, no meg azokat a vezéreket, nemzetségfőket, akikhez szorosan kötődnek. Ezáltal olyan személyek is kiemelkednek a regény során, akik nem tartoznak a családhoz, ám legalább olyan lényeges a szerepük, mint uraiké. Nem egy esetben az alá-fölérendeltségi viszony is sajátosan alakul köztük.
Tehát nem mindig a csatározások a fontosak, ahogy ezt látjuk például a 907-es pozsonyi összecsapás kapcsán. Szó sincs óriási, a történelemkönyvek lapjaira illő, dicsőséges csatáról, hiszen itt Tarkacsu érzelmei és tettei kerülnek a középpontba, nem pedig a hétmagyar sereg diadala az ellenség fölött. Ugyanezt érezhetjük a kötet végén, amikor az augsburgi csatáról olvasunk, de akár Merseburgot is ide sorolhatjuk. Az Árpád fiai egyáltalán nem egy, az úgynevezett kalandozások fél évszázadát összefoglaló hadi krónika. Sokkal inkább színesíti az ilyen típusú munkákat, és regényként nem is lehet más a célja.
Aki kézbe veszi, érdemes ismernie az előzményköteteket, hiszen több történet utalásokban visszaköszön, egymás után sorakoznak a korábban megismert nevek, családtagok, és jó, ha az ember tudja, miért is kell a hétmagyar törzseknek vérbosszút állniuk valakiért, illetve azt is, miért indulnak csatába olyanok ellen, akik nemrég még a szövetségeseik voltak, esetleg olyanok ellen, akikkel nemrég békét kötöttek. Azt is láthatjuk, mennyire fűti a személyes bosszú vagy éppen a becsvágy némelyik szereplőt, még akkor is, ha a józan ész teljesen mást diktálna.
Itt már Taksony mellett megjelenik a gyermek Géza és az ifjú Tar Szörénd is, akik a következő kötetben lesznek majd igazán fontos szereplők. Ahogy megszokhattuk, az Árpád fiaiban is sokszor találkozhatunk táltosokkal, a régi hitvilággal, hiedelmekkel, de már hangsúlyos a kereszténység is, immár nemcsak az ellenség soraiban, még ha ez nem is jelent valódi Krisztushoz tartozást.
A Békési József által szerkesztett kötet ismét Szendrei Tibor kiváló borítójával érkezett az olvasók kezébe, ami a fedélen is visszaköszön.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése