Mindent a szemnek?



Nemrég egy II. világháborús minisorozatot láttam a Netflixen. Mivel nagyon tetszett, biztos voltam benne, hogy el fogom olvasni a forgatókönyv alapjául szolgáló regényt. Aztán idei első könyvtárlátogatásom alkalmával le is emeltem a polcról. Hazahoztam, és szinte azonnal neki is láttam. Érdemes volt. Persze nem szeretném összevetni a szériát a kötettel, kiemelni a hasonlóságokat és a különbségeket, hiszen ez egy könyves blog.

Anthony Doerr regényének legfőbb szereplője a francia Marie-Laure, aki kisgyermekként elveszíti a látását. Édesapjával Párizsban él. Daniel LeBlanc, a Természettudományi Múzeum főlakatosa munkaidején kívül minden időt a lányának szentel, érte él és dolgozik, spórolt pénzét Braille-írással készült könyvekre költi, és elkészíti a környék makettjét is, hogy Marie-Laure önállóan tudjon közlekedni lakásuk és a múzeum között.

Mindeközben egy kis német bányászvárosban Werner Pfennig  rádiójavító tehetsége révén egy katonaiskolába kerül. Hogy tanulhasson, el kell hagynia húgát, Juttát és az otthonbeli társait. Kadétként, bár matematikai tudását elismerik, szembesülnie kell a náci rendszer kegyetlenségével. Mielőtt még elmenekülne, Berlinbe kerül, majd innen a frontra vezénylik.

Marie-Laure és Daniel a német megszállás elől menekülve elhagyják a fővárost, és a breton kisvárosban, a tengerparti Saint-Malóban kötnek ki. Egy értékes kincset - vagy csupán egy ügyes másolatot? - visznek magukkal: a Lángok Tengerének nevezett, sötét legendáktól övezett gyémántot, amire a nácik is szemet vetettek. Ki is küldenek egy szakértőt von Rumpel törzsőrmester személyében, hogy kutassa fel, és szerezze meg a felbecsülhetetlen értékű drágakövet - bármi áron.

A három szál végül Saint-Malóban fonódik össze, ám addig évek telnek el. Közben megismerhetjük szereplőink múltját. Megtudhatjuk, miért nem mozdul ki már húsz éve házából Daniel nagybátyja, a különös Étienne, mit rejteget a padláson, mi a házvezetőnő, Madame Manec titka, és hogyan élik meg a front előrenyomulását, a megszállást a városka lakosai. Ahogy haladunk előre a történetben, az izgalmak egyre fokozódnak, míg 1944 augusztusában eljutunk a tetőpontra. 

És hogy miként alakul hőseink sorsa a továbbiakban, arról is olvashatunk. A szerző egészen 2014-ig kalauzol el bennünket, elvarrva minden szálat. Az utolsó két nagy fejezet - 1974 és 2014 - előtt érdemes tartani egy nagy szünetet, hogy elképzeljük a folytatást. Nekem jobban tetszett volna, ha Doerr ezt a maradék 40 oldalt már nem írja meg, rábízva az olvasók fantáziájára a befejezést, de az összképen nem ront így sem. 

A magyar kiadás Csonka Ágnes fordításában élvezhető, izgalmas, sokszor szomorú és megdöbbentő, néha megmosolyogtató. Az érzelmesebb olvasókat valószínűleg nem egyszer könnyekig meghatja. Egyszer mindenképpen érdemes kézbe venni, csak letenni nehéz. 


A kötet adatai: Anthony Doerr: A láthatatlan fény. Alexandra Kiadó, Pécs, 2015.

 

Megjegyzések