Város a történelem sodrában


Nem túlzás azt állítani, hogy a Vörösmarty Társaság Íróasztal című rendezvénysorozata egyre népszerűbb. Ez pedig elsősorban a meghívott kiváló szerzőknek: költőknek, prózaíróknak köszönhető. A barátinak is mondható beszélgetések jó hangulatban, a közönség érdeklődő figyelmével zajlanak. Így volt ez 2023. november 16-án is, amikor a Történelmiregény-Írók Társaságának tagjait üdvözölhettük a Vörösmarty Teremben.

Az esemény apropóját a Buda & Pest történelmi nagyregény megjelenése adta. Ennek révén látogattak el hozzánk a 16 szerzőből hatan: Cselenyák Imre, Fábián Janka, Novák Andor, Schmöltz Margit, Soós Tibor és Szélesi Sándor. Margittal már többször találkoztunk Fehérváron is, ráadásul közös beszélgetéseink is voltak, magát a kötetet viszont csak pár szóval érintettük korábban, amikor a bemutatót terveztük. Jankával és Imrével szintén váltottunk már üzeneteket, de a találkozásra most került sor. Nagyon örültem, hogy személyesen megismerkedhettem mindnyájukkal, Andorral, Tibivel és Sanyival is. Az est végére pedig nemcsak néhány könyvvel, de élményekkel is gazdagodtam. Sőt, megszületett egy életrajzi regény ötlete. No, de erről majd máskor, a fehérvári bemutatón.

A beszélgetés kerekasztal jelleggel zajlott, vagyis vendégeink egy-egy körkérdésre válaszoltak, röviden bemutatva az általuk egy-egy fejezetben megírt korszakot, hogy mi jelentett számukra kihívást az írás közben, milyen forrásokra tudtak támaszkodni, ki kivel egyeztetett, amíg a fejezetét készítette. Többször elhangzott, és mindenképpen kiemelést érdemel Kapa Mátyás elnök úr neve, aki az egész csapat motorjaként vitte végig a kötet munkálatait. A könyvet a tizenharmadik részt jegyző Soós Tibor szerkesztette, az olvasószerkesztő Hacsek Zsófia, a tördelő és borítótervező Novák Andor – mindketten egy-egy fejezettel gazdagították a regényt –, a mellékletben található családfát és a térképeket Soós Luca készítette, és a korrektor Valentin Kristóf volt.

A könyvet olvasva az látszik, hogy bár 16 szerző munkája, mégis egységes egésszé állt össze. Köszönhető ez egyebek mellett a kidolgozott vezérfonalnak, amely mentén az írók haladtak. A regény két család: a Farkas – később Farkaslaky – és a Révész família történetén keresztül mutatja be az olvasók számára Buda és Pest, majd 1873 után az egyesült főváros sorsát. A szálak minden történetben összefutnak egy közös pontba, és maga a konfliktus is egy központi tárgy: egy fején griffet mintázó különös, hol a legendák homályába vesző, hol előbukkanó, kalandos utat bejáró kulcs körül zajlik. Ennek elvesztése, megtalálása, tulajdonosváltásai adják a történet egyik fő vonulatát, míg a másik a két család és a városok/város sorsa a történelem folyamán.

A kötet majdnem nyolc évszázadot fog át, hiszen az első rész 1241-ben kezdődik, az utolsó pedig 2023-ban játszódik. Némelyik rész éveket vagy akár több évtizedet ölel fel, egyik-másik csak egyetlen évet emel ki, így több generációról csak említéseket olvashatunk. A családfában azok kerültek feltüntetésre, akiknek legalább a neve elhangzik a 600 oldalon. Ezért vannak névtelenek is, nem kevesen. Ha már a személyeknél tartunk, mindenképpen érdemes fellapozni a mellékletet, mivel a már leírtak mellett helyet kapott benne a valós szereplők jegyzéke is. A történelmi hátteret ez még inkább erősíti. Természetesen a kötet szerzőinek rövid bemutatása sem maradhatott el, bízva abban, hogy aki eddig nem ismerte a munkásságukat, most kedvet kap műveik – ha nem is az összes, legalább néhány – elolvasására.

A székesfehérvári, Fejér megyei olvasók számára külön érdekesség, hogy a kötetben háromszor is megjelenik Fehérvár, méghozzá a középkori fejezetekben. Ez is mutatja a város korabeli történelmi jelentőségét. Az első rész egyik főszereplője, Máté például egy kitalált történet segítségével akarja elhitetni a révésszel: Fehérvárról ismerik egymást.

A Buda & Pest nem egy olyan regény, amit csak úgy, elejétől a végéig el lehet olvasni, mivel közben az ember folyamatosan előre-hátra lapozgat, böngészi a mutatókat, felfedezi a térképen a két város kiépülésének újabb állomásait, a korábban nem látott utcaneveket, épületeket, kapukat, be- és kivezető utakat, az egyes fejezetek helyszíneit.

S ha valakinek további biztatásra van szüksége ahhoz, hogy kézbe vegye ezt a vaskos, tartalmas könyvet, hát itt van még egy érv: 2023-ban Történelmi regény és Borító kategóriában az olvasóközönség szavazatai alapján a Buda & Pest nyerte az Év könyve díjat. Érdemes tehát elmélyedni benne. Garantáltan magával ragad.


A kötet adatai: Bakóczy Sára – Bányai D. Ilona – Cselenyák Imre – Fábián Janka – Gál Vilmos – Gáspár Ferenc – Hacsek Zsófia – Izolde Johannsen – Jezsó Ákos – Kapa Mátyás – Nemere István – Novák Andor – Schmöltz Margit – Soós Tibor – Szélesi Sándor – Trux Béla:. Buda & Pest Egy város zivataros századaiból. Historycum Kiadó, Budapest, 2023.   

Eredeti megjelenés: VÁR. Irodalmi és közéleti folyóirat, XIX. évfolyam, 2024/1. 77-78.



Megjegyzések