Hazánk és a nagyvilág

 

Elsőre furcsának tűnhet a Corvina Kiadó tavaly megjelent kötetének címe: Magyarország globális története. Ha valaki elolvassa a szerkesztők, Laczó Ferenc, Vadas András és Varga Bálint bevezetőjét, hamar megérti, miről is van szó. A globális történelemszemléletnek komoly nemzetközi tudományos előzményei vannak. Az egyes hazai folyamatok igazán a szomszédos és távolabbi országokban bekövetkezett események, a hatások és kölcsönhatások fényében érthetők meg igazán, és egyetlen ország, nemzet története sem ismerhető meg önmagából kiindulva. A könyv szerzői jól rávilágítanak erre az összefüggésre. 

Az első fejezet nagyon messziről indít: az i. e. 1 500 000 körüli időkbe, a Kárpát-medence kiemelkedésének korába viszi vissza az olvasót, hogy aztán az első élelemtermelő közösségek megérkezzenek a Dél-Alföldre (i. e. 6000 körül).  A tartalomjegyzéket felütve láthatjuk, hogy a hatalmas időbeli ugrások után az egyes fejezetek között sok esetben pár éves vagy egy-két évtizedes távolság van, sőt, egyes évekből több eseményt is megismerhetünk. És hogy a történelem milyen színes, mutatják a felsorolt témák is. Olvashatunk egyebek mellett földművelésről, gasztronómiáról, irodalomról, építészetről, vallásról, politikáról, közlekedésről. A fejezetek felépítése egységes: a konkrét esemény bemutatása után a szerző ismerteti az előzményeket és a későbbi fejleményeket, következményeket, utóhatásokat, mindezt nemzetközi keretben. 

A könyvet legalább kétféleképpen olvashatjuk: az egyes fejezetek kronológiai rendjében, azaz elejétől a végéig, mint egy regényt, vagy témák szerint, a tartalomjegyzékből kiválasztva a minket érdeklő eseményt, majd előre- vagy továbblapozva a felsorolt kapcsolódó fejezeteket. Aki egy konkrét témában szeretne jobban elmélyülni, az irodalomjegyzék segítségével ezt is megteheti.

A beltartalom mellett a Karcagi Klára által tervezett borító is olvasásra csábít. Hogy kinek ajánlom a könyvet? Mindenkinek, aki érdeklődik a magyar történelem valamely korszaka vagy területe iránt, legyen kutató, tanár vagy "laikus" olvasó. És ha valaki még többet szeretne, annak jó hírem van: 2022-ben már megjelent az 1869 és 2022 közötti mintegy másfél évszázadot feldolgozó kötet. 


A kötet adatai: Laczó Ferenc - Vadas András - Varga Bálint (szerk.): Magyarország globális története. A kezdetektől 1868-ig. Corvina Kiadó, Budapest, 2023.


Megjegyzések