Aligha tudna bárki olyan királyt említeni, aki többször szerepel mesékben, mondákban, mint az igazságos jelzővel ellátott Hunyadi Mátyás. Álmunkból felébresztve is el tudunk mesélni legalább három-négy gyerekkorunkban hallott történetet, amelyek sokunk fejében Helyey László hangján szólalnak meg.
Amikor Mikszáth Kálmán vékony kötetét, A kis prímást olvastam, nekem valamiért Szabó Gyula hangján szólalt meg a történet. Talán a Magyar Népmesékben általa narrált Mátyás-meséi miatt. A címadó elbeszélésben az író jellegzetes humorát megcsillogtatva avatja be az olvasókat abba, miként került az alig hétéves Estei Hippolyt a ferrarai hercegi udvarból Magyarországra, méghozzá esztergomi érsekként. Beatrix királyné unokaöccse, akit soha nem szenteltek pappá, a szerző tálalása szerint nagynénje közbenjárásának köszönhette, hogy ilyen fiatalon a hazai egyház feje lett, annak ellenére, hogy sosem szentelték pappá. A kötet szerkesztője, Kindelmann Győző ezt egy kicsit árnyalva rámutat: ha a királynénak volt is ráhatása az eseményekre, sokkal inkább férje, a király politikai döntésén múlt az események alakulása, hiszen mindkét korábbi érsekkel, így Vitéz Jánossal és Beckensloer Jánossal meggyűlt a baja. Végső soron egyébként is Mátyás mondta ki az utolsó szót. Az elbeszélésben a kisfiú megismerkedik két gyermekkel, akik fontos szerepet kapnak a továbbiakban. Az ifjú érseknek nyoma vész, de végül szerencsésen megkerül, és még egy csalást is sikerül leleplezni. Ne gondoljon senki nagy összeesküvésre, hiszen csak egy gyerekcsínyről van szó.
A könyvbe 5, Mátyás királyról szóló novella is bekerült: Veneturné vára, Szádvár, Kosztolán, Világos, A király kibékülése. Mindegyik szerepel az először 1890-ben megjelent Magyarország lovagváraiban. Ellenségeskedés, családi drámák, gyilkosságok, találékonyság, humor egyaránt jellemzik ezeket a rövid írásokat. És ami a legfontosabb: a király bölcsessége.
Az utószóban Kindelmann Győző betekintést nyújt a korba, megismertet minket Hippolyt valódi alakjával, azzal a reneszánsz emberrel, aki 12 esztendősen esztergomi udvarában művészekkel és tudósokkal vette körbe magát. Egyházfőként sem mondott le a világi élvezetekről, kitűnő lovas és szenvedélyes vadász hírében állt. A király halála után kivételezett helyzete megrendült, 1497-ben pedig elcserélte az esztergomi érseki széket Bakócz Tamás egri püspökkel, aki szintén nem volt egy unalmas figura.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése