Mintegy száz esztendeje
borzasztó gyilkosság híre rázta meg Veszprém város lakosságát. Az áldozat a
köztiszteletben álló, módos gazdálkodó, Angeli Márton volt, akit veje, Bácsi
Géza a vasárnapi ebéd alatt, váratlanul mögé lépve fejbelőtt. A harminckétéves
gazdatiszt ezután az anyósára is rálőtt, ám a golyó nem talált, pontosabban kis
sem jött a fegyverből. Bár a fiatalember a rendőrségen töredelmesen beismert
mindent, a vizsgálóbíró előtt már azt mondta, nem emlékszik semmire. Vajon mi
volt tettének indítéka? Mit akart elérni apósa megölésével? És ami szintén
fontos: valóban elfelejtette, mi történt abban a végzetes órában? Minderre
választ kapunk Vizler-Nyirádi Luca újságíró regényéből, aki ezzel a könyvvel
debütál a szépirodalmi mezőnyben. Erős kezdés, meg kell hagyni.
A szociológus
végzettségű, főként pszichológiai és szociokulturális kérdésekkel foglalkozó
szerző néhány elejtett megjegyzés alapján kezdte el összerakni magában a
lappangó családi történetet, amelyet nagymamája idős korában adott tovább
gyermekeinek, köztük az ő édesapjának. A téma tehát adta magát, de ez még nem
volt elég ahhoz, hogy a történetből könyv legyen. Ahhoz, hogy a 2024-ben a Cser
Kiadó gondozásában megjelent kötet összeálljon, kétéves kutatómunkára volt
szükség: a családfa feltárására, a sajtóban napvilágot látott cikkek
áttanulmányozására, levéltári dokumentumok olvasására, hosszas beszélgetésekre közeli
és régen vagy éppen soha nem látott rokonokkal. Szépen lassan kezdett
összeállni a valóság, ami nem éppen a szép arcát mutatta, sőt. Éppen ezért és a
leszármazottak iránti tiszteletből a regény szereplői új neveket kaptak, s bár
Bácsit és Angelit felfedtem, a továbbiakban a regénybeli nevüket használom.
A „nyomozás” során
felfejtett szálak messzire vezettek, időben és térben egyaránt. A dédnagymama
ága a Fejér vármegyei Isztimérről származott el, rendkívül kalandos, ám
korántsem szokatlan módon. A kis német faluban, ahogy korábban, a 19. század
második felében is szorgos emberek éltek. Kinek több jutott, kinek kevesebb. Árvayéknak
kijutott mindenből, és az ifjú Márton is jó úton haladt az önálló boldogulás
felé. Jól nősült, feleségével megvolt mindenük, csak egy valami hiányzott az
életükből: egy egészséges, életképes gyermek. Az iskolapadból kinőve sokan
szűkösnek érezték a falut, és azt nézték, merre mehetnének, akár a jobb
megélhetés, akár izgalmasabb élet reményében. Így volt ezzel Liebmann János is,
akit különösen a tengerentúlról érkező hírek, az ott élő ismerősöktől jött
levelekben leírtak tartottak lázban. Elhatározta: Amerikába megy, ott keresi a
megélhetését. 1893-ban, hosszas előkészületek és búcsúzkodás után, a kis Árvay
Katalin nagy bánatára, útnak indult, és viszontagságos úton megérkezett New
Yorkba. Persze nem az fogadta, amire számított, mint ahogy sok amerikás magyar
csalódott kiutazása után nem sokkal. Hatévnyi viszontagsága alatt a Katalintól
kapott levelek tartották benne a reményt. 1899-ben egy rövid látogatásra tért
haza, s visszautazása után a lány sem maradt már sokáig otthon. Követte
szerelmét az USÁ-ba, ahol feleség és anya lett, de kényelmesebb, polgári
élethez szokott, és honvágya is volt. Férje nélkül, karján kislányával
visszatért Isztimérre, de nem maradhatott sokáig. Az 1900-ban született
Catherine Liebmannt a gyermektelen Angeliék magukhoz vették, ők nevelték
hároméves korától.
Bárdy Géza a Somogy
vármegyei Ságvár faluból indult. 1911-ben kitűnő eredménnyel érettségizett a
veszprémi gimnáziumban, ahol számos tisztséget vállalt, például az önképzőkör
elnöke volt. A magyaróvári gazdasági akadémiára jelentkezett, és tanulmányait
még éppen be tudta fejezni a háborús időkben. A frontot valamilyen módon
elkerülte, falvakban, kisvárosokban dolgozott, míg a harcok véget értek. Gazdatisztként
próbált elhelyezkedni, de nem talált munkát. Aztán jött egy lehetőség
Somogyban. Vonatra szállt, hogy megpályázza az állást, és ekkor jött élete nagy
fordulata. Ha ez nem következik be, minden máshogy alakul. Itt ismerkedett meg
ugyanis Árvay Mártonnal és családjával. A jómódú birtokos éppen gazdatisztet
keresett, a reményvesztett fiatalembernél pedig nem is találhatott volna
jobbat. A gondok akkor kezdődtek, amikor Weiszmann Kristóf, Árvay bérlőtársa
először esett neki az új, munkáját kifogástalanul végző intézőnek. A
féltékenység mozgatta, amikor rendszeresen bepanaszolta Árvaynak, de azt nem
tudta megakadályozni, hogy Géza feleségül vegye Katót, így lemaradt a nagy
hozományról és az örökségről, amiből Árvay halála után vőként részesülhetett
volna. Ez kiterjedt birtokokat és sok pénzt jelentett. Nem csoda hát, hogy
hoppon maradva mindent megtett az immár családtaggá lett intéző lejáratására,
befeketítésére. Géza iránt egy idő után már apósa is ellenszenvet táplált. A
kezdeti bizalmat felváltotta a gyanakvás, ami megmérgezte a kapcsolatukat. Árvayt
teljesen behálózták a rosszakarók, köztük a rokonok is. Géza nem látott más
kiutat, megtette a végzetes lépést, hogy felesége és kislánya, Katinka számára
biztosítsa az örökséget.
Az apósgyilkosként
hírhedtté vált fiatalember elméje nem tudta feldolgozni a történteket. Mindenre
emlékezett, csak éppen arra nem, mit tett azon a szörnyű novemberi napon
1924-ben. A nyomozó hatóság semmilyen értékelhető információhoz nem jutott a
vallomásából, a bírósági tárgyaláson sem tudott felelni a tettét érintő
kérdésekre. Az ítélethozatalkor a bíró figyelembe vette zavart elmeállapotát,
habár egyesek mindent megtettek azért, hogy a legsúlyosabb büntetést szabják ki
rá. A rágalomhadjárat már másnap megindult: ebben egyfelől a sajtó, másfelől az
Árvay-rokonság játszott komoly szerepet. Az erős, hazugságokkal tarkított
terhelő vallomások mellett az ország számos lapjában megjelent vádaskodó cikkek
özöne egyértelmű állásfoglalás volt az ügyben. Némely újságíró még az érintett
személyek nevét sem tudta helyesen leírni, mások hihetetlen, ám a kevésbé
tájékozott olvasókat ámulatba ejtő vagy éppen megborzongató információkat
közöltek, amelyeknek sokszor semmi valóságalapjuk nem volt. Nemcsak Bárdyt, de
feleségét is meghurcolták. Az asszonyt többek között azzal vádolták meg, hogy
már idejekorán, minthogy férje jó előre beavatta őt a tervébe, gyászruhát
varratott magának. A vizsgálatot lefolytató hatóság emberei közül Kerényi
ügyész volt az egyetlen, aki próbálta megérteni a fiatalember indítékát. A
kirendelt orvos szimulánsnak bélyegezte, és a vizsgálóbíró is ezen az
állásponton volt.
Hogyan folytatódott a férj és apa élete a bírósági ítélet után? Milyen sors várt feleségére és kislányára? Ezt járja körül a rövid szerzői utószó. A kötet az elsőtől az utolsó oldalig, Szabó Imola Julianna kifejező borítójától a fülszövegig fenntartja az olvasó érdeklődését. A különböző idősíkok, helyszínek és nézőpontok váltakozása ráébreszt arra, mennyire összetettek az emberi történetek, s hogy egy felmenőnk tetteinek milyen mozgatórugói lehetnek. A szerző mélyre ás családja múltjában, példát mutatva ezzel nekünk, kívülállóknak, és biztatva saját famíliánk múltjának feltárására, ezáltal mélyebb megértésére.
A kötet adatai: Vizler-Nyirádi Luca: Kismadaram. Cser Kiadó, Budapest, 2024.
Eredeti megjelenés: újkor.hu Lapozó rovat, 2025. 03. 19.
https://ujkor.hu/content/megolni-egy-embert-avagy-a-veszpremi-aposgyilkossag-kronikaja-a-kismadaram-c-regenyben
Megjegyzések
Megjegyzés küldése