Fekete István írásaiban sokat merített a saját életéből. Nem volt ez másként 1939-ben sem, amikor a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda pályázatára megírta második regényét, a Zselléreket. A díjnyertes mű sikerét mutatja, hogy 192 másik pályaművel versengve lett első helyezett, megjelenése után azonnal 20.000 példányt adtak el belőle, 1944-ig pedig újabb hét kiadása látott napvilágot. Nem meglepő, hogy 1946-ban betiltották, hiszen nemcsak a Nagy Háború időszakát és a Horthy-korszak első éveit mutatja be kritikusan, de az őszirózsás forradalommal kibontakozó köztársaság és a tanácskormány 133 napja sem éppen ideálisan jelenik meg lapjain.
A főszereplő Zsellér Péter, aki gazdálkodó család sarjaként egy elképzelt faluból, Bartalról a közeli városba érkezik, megkezdve gimnáziumi tanulmányait. Kezdetben senkit nem ismer, leszámítva a községi tiszttartó fiát, Ughy Lászlót, akihez csak óvatosan mer közelíteni. Aztán társadalmi különbségeik dacára mély barátság szövődik köztük, Tiszttartóék - ahogy a bartaliak a családot emlegetik - örömmel tapasztalják, hogy jó hatással van a fiukra, ezért segítik, amiben tudják; őt és édesapját is. Péter ismerkedik a városi élettel, kalandokba keveredik, de ami igazán fontos számára, az a tanulás. Közben aggódik bevonult édesapjáért, legkedvesebb tanáráért és a világ dolgainak alakulásáért. Megtapasztalja a falusi és a városi létfelfogás, életszemlélet közti különbségeket, és egy idő után már ő maga sem tudja, hova tartozik inkább. Kezdetben szimpatizál a szocialista eszmékkel, a társadalomjobbító szándékkal fellépő "felforgatókkal", ám megtapasztalja: ami az elméletben talán működhet, az a gyakorlatban nem fog megvalósulni. Fontos karakter ebből a szempontból Tamás bácsi, aki leképezi a társadalom akkori tanácstalanságát, sodródását az eseményekkel, ahogy folyamatosan változik a véleménye például a fegyverek és a béke kapcsolatáról. 1946-ban a betiltás azért is történhetett meg, mert Fekete leírja sokak csalódását az 1919-es új rendszerben, olyanokét, akik kezdetben lelkesen támogatták az eszmét. Egy megrendítő részt olvashatunk egy idős ember feletti népítéletről. Itt az olvasó az elbeszélő főszereplővel együtt abban reménykedik: mégse végzik ki az öreg parasztot, csak ráijesztenek.
A második részben a regény nézőpontot vált, és immár Pétert is kívülről látjuk, egy külső szemlélőtől tudhatjuk meg, mi történt vele a későbbiekben. A sikeres érettségi után beiratkozik az egyetemre, ügyvédnek készül, de nem tud teljesen elszakadni a falutól. Közben időnként hol távolabb kerül Lacitól, hol ismét közelebb kerül hozzá, ahogy ez korábban is benne volt kettejük kapcsolatában. Ennek oka pedig nem más, mint a szerelem és a féltékenység, hiszen Laci mindig azt a lányt igyekszik meghódítani, aki iránt Péter gyengéd érzelmeket táplál. Ez is az ő fejlődéstörténetük része, mint ahogy a történet végkifejlete is.
A Zsellérek szigorúan véve nem tekinthető történelmi regénynek, hiszen a szerző a saját ifjúkorából meríti a cselekményt, azaz kortársként számol be az eseményekről, a részben saját magáról mintázott főhőse sorsán keresztül. Ráadásul a megírás és a történet vége között is kevés idő telt el. Mai szempontból, a 21. századból nézve mégis besorolható ebbe a kategóriába. Maga a zsellér szó is egy történelmi fogalom, ám a címben többes jelentése van: jelöli egyrészt Pétert és családját, másrészt őt és Lacit, akiket minden őket ismerő elválaszthatatlan barátoknak tart, és azokat az embereket - itt jelesül a tiszttartó urat - akik azt hiszik, a távollevő birtokos nevében gazdái a földnek, holott ők is csak zsellérei, mint ahogy mindenki más. Erre a felismerésre jut Ughy váratlan nyugdíjazása kapcsán, és ő az, aki rádöbbenti Pétert valódi hivatására.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése