Koniorczky Borit a hosszúlépés.járunk? révén ismertem meg néhány évvel ezelőtt. Akkor még nem tudtam, milyen remekül ír. Aztán megjelent a Női szörnyetegek című könyve, és a szerzői Facebook-posztok, no meg pár interjú arra ösztönöztek, hogy olvassam el ezt a különlegesnek ígérkező könyvet.
A mintegy 260 oldalon nem a megszokott életrajzokat találja az érdeklődő nagyközönség, amit a 7 szereplő nem mindennapi élete is indokol. Az időrendi áttekintés és a lexikális adatok helyett Madzsar Alice, Kaffka Margit, Erdős Renée, Lesznai Anna, Ferenczy Noémi, Undi Mariska és Máté Olga esetében izgalmas történetekkel találkozhatunk, amelyeket a szerző a maga egyéni, boris stílusában tár elénk, a rá jellemző humorral, eleinte szokatlannak tűnő kifejezésekkel, szófordulatokkal. A szerkesztmény ezáltal válik igazán maivá és utánozhatatlanná. Bár a megíráshoz rengeteg kutatásra volt szükség, ami a szövegből, az irodalomjegyzékből és az utószóból is kitűnik, biztos vagyok abban, hogy Dr. Baczoni Dorottya és Kéri Gáspár lektorok, Bárdos Zsuzsa szerkesztő vagy a szöveget gondozó Varga Anita elégedetten olvasták végig az "átlagostól" eltérő alkotónőket bemutató fejezeteket, amelyekben rövid kultúr- és társadalomtörténeti kiegészítések is helyet kaptak.
Hét olyan nő jelenik meg a könyv lapjain, akikkel talán csak kevesen tudnának teljesen azonosulni. Számos kritikát kaptak kortársaiktól, ám a századelő legnagyobb hazai művészei méltatták munkásságukat. Legtöbbjük kapcsán a példás családanya, a szerető feleség és egyéb, a korban szokásos kifejezések aligha használhatók, s azon túl, hogy maradandót alkottak, pont ez emeli ki őket a többségi társadalomból. Ne feledjük: a legtöbb művésznek nincs, nem volt szokványos, konvencionális élete. Ha Ady Endrét, Móricz Zsigmondot, Szabó Lőrincet és másokat nem ítéljük el magánéletük miatt, miért tennénk ezt Kaffka Margittal, Lesznai Annával vagy éppen Erdős Renée-vel? Kárhoztathatunk-e bárkit azért, mert hitt egy adott eszmében, a társadalom jobbításában, akár egyes személyekben?
A fotográfia története iránt érdeklődőként Máté Olga fejezete fogott meg leginkább, de mivel a képzőművészetek terén a szecesszió áll hozzám legközelebb, ezért például Lesznai Anna könyvborítóira is fel-felkaptam a fejemet, a helytörténet és irodalom viszonyában pedig Kaffka Margit művei kapcsán kaptam remek adalékokat.
Csak remélni tudom, hogy a könyvnek lesz folytatása, és újabb rendkívüli nők történetét ismerhetem meg Bori nézőpontjából, hiszen voltak még Magyarországon más - Kmety Károly elhíresült kifejezésével élve - "női szörnyetegek" is - és méltán lehetünk rájuk büszkék.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése