Elszántan a végsőkig

 

Bónizs Róbertet a történelmi regények kedvelői az Anjou-korban játszódó műveiről ismerhetik. Nagy vállalkozása a 2016 és 2020 között megjelent Toldi-sorozat, amelynek első kötetéről nemrég írtam. 

Az Ördögi erő után a bihari vitéz története a Fekete Halál című kötetben folytatódik, ott, ahol az előző könyvben az utolsó nagy konfliktus lezajlott. Aki olvasta a trilógia nyitódarabját, tudja, miről van szó. Aki nem, az mindenképpen pótolja, mielőtt belekezd a másodikba, és ha azzal végzett, térjen vissza ehhez az ajánlóhoz. 

Most, hogy kis időre elköszöntünk azoktól, akik az Ördögi erőn innen vannak, nézzük, hogyan is zajlik a folytatás. Talán nem meglepő, a kötet címéből is egyértelmű, hogy az 1348-as esztendő eseményeit a pestis hatja át. A rettegés és a bármikor bekövetkezhető haláltól való félelem ott van mindenben és mindenkiben. Ez azonban nem jelenti a nápolyi hadjárat végét, még csak szünetelését sem. Lajos király bosszúvágya vért szomjazik, és tántoríthatatlanul űzi az öccsét, Endrét elveszejtő gyilkosok megbüntetésére.

Ebben a bosszúban, bár ő maga nem is tudja, számíthat egykori legkedvesebb barátjára, az udvarból száműzött, a krónikákból törölt Toldi Miklósra, vagy ahogy külhonban ismerik, Nico de Thodi lovagra, aki immáron éjfekete páncéljában, Nigrum Mortemként, azaz Fekete Halálként irtja az ellent, oldalán régi barátaival és a hozzájuk csatlakozó Velezdfi Tarkacsuval. Ahogy látjuk, a kötet címének tehát kettős jelentése van, és e kettőben rokon vonások mutatkoznak: a király elűzött vitéze éppoly könyörtelen, mint a pestis, s ha kell, kész elnyújtani a haldokló szenvedését, aki végül megváltásként fogadja az érte jövő kaszást. 

A halál és a járvány nem hagyja érintetlenül a Magyar Királyságot, sőt, a királyi családot sem. Most kap igazán fontos szerepet Radó fia Kásony, Zsomboly Zsejke, és itt fonódik össze a történet a Szent László íja lapjain végül kibontakozó utolsó fontos szállal, a Szent László-tárnics megtalálásával. A növénynek köszönhetően sokan megmenekednek, de ez sem segíthet mindnyájukon. Persze nem mindenkivel a pestis végez, hiszen Peleskei Urdung Julianna és a Venus Rend is folytatja átkozott ténykedését. S ha már Lilith szóba került: Rozgonyi Piros életében, mint oly sokakéban, szintén meghatározó fordulatok történnek - még az utolsó oldalakon is.

A Fekete Halálban mindössze öt esztendő történéseiről olvashatunk, ám olyan öt esztendőről, ami visszavonhatatlanul megváltoztatja hőseink sorsát, életét. E kötet befejezése az előzőhöz képest bizakodóbb, de ne feledjük, hátra van még a harmadik. Hamarosan arról, az Esztergom oroszlánjáról is beszámolok majd. 


A kötet adatai: Bónizs Róbert: Toldi. Második könyv. Fekete Halál. Gold Book Könyvkiadó, Debrecen, 2018.

Megjegyzések