Tavaly szeptemberben írtam Cs. Szabó Sándor kiváló történelmi regényéről, az Álmosról, most pedig beszámolhatok a folytatásról, az Árpád. A napnyugati úrságról is. Ez a kötet minőségben és izgalomban is felveszi a versenyt az előzővel, a kettő együtt és külön-külön is megállja a helyét.
A három nagy szerkezeti részből álló könyv tagolásában eltér az előzménytől, mivel ebben a fejezetek a helyszín megjelölésével és évszámmal ellátva követik egymást. Az első, hosszabb fejezethez hasonlóan a Fürkészők című rész nyitófejezete is 862-ben játszódik. Egyik a Keleti Frank Királyságban, a másik tarján vezéri szállásán. Rögtön ezután egy nagyot, majdnem 20 évet ugrunk a történetben. Álmosnak, a hétmagyarok nagyurának kisebbik fia, az imént megismert Árpád már felnőtt férfiként jelenik meg előttünk. Innentől kezdve, egy tizenegy éves kihagyást leszámítva szinte hétről héte követhetjük az eseményeket, hiszen a 895-ös esztendő sorsdöntő a magyarok számára. Miközben várják vissza Leventét, Álmos idősebbik fiát, aki a bolgárok elleni hadjáratban eltűnt, őseinknek dönteniük kell: merre tovább.
Levedi szent vezér utószülött fia, a megyer színe-javát a Havasok déli sóhegyeinek elfoglalására vezető Kurszán, aki nagybátyja Árpádnak, nem akar fejet hajtani tarján akaratának. Pedig a döntő szó Álmos nagyúré, akinek északra vonulása után a már meglett férfikorban levő, a tarján és megyer vérét is hordozó Árpádnak kell végső elhatározásra jutnia: harcol Kijív új uraival, vagy elindul a napnyugati úrság felé, és meghódítja azt. Történelmi tanulmányainkból tudjuk, hogyan dönt.
A harmadik rész már Pannóniában, a Dunán túl elterülő tájakon játszódik. Vajon meddig terjeszkedhet az új úrság? Mert meghódítani lehet ugyan egy területet, de megtartani is? Közben Kurszán és Árpád konfliktusa nem enyhül, sőt. Végső soron mindkettejük törekvése érthető, ám az eszközeik már kevésbé. A történet végén megérkezünk a Fischa folyóhoz. A 903-as csatával persze nem zárul le minden. Gondoljunk csak a 4 évvel későbbi pozsonyi ütközetre. Persze ez már egy másik, következő regény témája.
Cs. Szabó Sándor az Árpádban is remekül alkalmazza azokat az írói fogásokat, amelyeket már megszokhattunk tőle: érti és használja a korabeli nyelvezetet, kifejezéseket, legyenek azok hadi vagy éppen kulturális vonatkozásúak. Leírásai plasztikusak, akár az adott tájról, akár egy-egy szereplő fizikai vagy jellemábrázolásáról van szó. A belső feszültségek mellett nagy hangsúlyt fektet a bolgárokkal, rómaiakkal, nyémecekkel, morvákkal, besenyőkkel való küzdelmekre, miközben megjelennek a színen a székelyek, a kölpények és a varégok is.
Bár a kötet végén ezúttal nem találunk olvasmánylistát, az elsőtől az utolsó oldalig érezhető, hogy a szerző alaposan utánaolvasott a kornak, a személyeknek, a velük kapcsolatos elméleteknek, nem ismeretlen terepen jár, sőt. Ha a folytatás, a már készülő Árpád vére csak fele ennyire jó lesz, már megéri kézbe venni. Remélhetőleg jövőre lesz rá lehetőségünk. Addig is, akinek vannak, pótolhatja az elmaradásait.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése