Nemrég ajánlottam figyelmetekbe P. Horváth Tamás első regényét, a Zsolnay Miklós titkos életéről szóló Tündérvárost. A történet folytatása 2017-ben jelent meg. Címe, az Öt torony legalább három dolgot jelképez: egyrészt magát Pécset, amelyet 1009-től öt temploma révén illettek a latin Quinque Ecclesiae névvel, másrészt a Zsolnay családot és a gyárat, amelynek legismertebb öttornyos emblémáját 1878-ban a porcelánkirály lánya, Júlia tervezte, harmadrészt a Weöres Sándor és barátai által 1933 őszén elindítani tervezett irodalmi-művészeti folyóiratot. Ezek mind-mind megjelennek a kötetben, persze a város és a gyáros család már az előző könyvben is központi szerepet kapott.
Az Öt torony cselekménye 1918-ban indul, amikor az elvesztett háború után Baranyát is eléri a megszállás. A franciákkal még nem is lenne gond, de a szerbekkel...! Közben a kommunisták is szervezkednek, majd, rövid időre ugyan, de létrejön a Baranya-bajai Szerb-Magyar Köztársaság. Ezt az időszakot mutatja be az első rész. A város felszabadulását a nagy többség kitörő örömmel üdvözli, a Zsolnay család életét azonban beárnyékolja a gyász - nem először, és nem is utoljára.
A bohém világfi, Miklós halála után a cég tényleges vezetését unokaöccsei veszik át. Nem is sejtik, mekkora veszély leselkedik a gyárra, amikor az egyik konkurens vállalat kémet küld Pécsre, hogy feltárja az eozin titkát, és amennyire tudja, tönkretegye a versenytársat. Ahogy tehát az előző kötetben, itt is megjelenik a kívülről jött gonosz, aki rombolni és üzelmei révén meggazdagodni akar. A történetnek ez a szála megszakad, persze a szerző nem hagyja elvarratlanul. Az olvasó így sem marad izgalmak nélkül.
A harmadik részben az 1926 és 1944 közötti időszak helyi történéseit ismerhetjük meg, a Zsolnay-szál mellett egy korábbi mellékszereplő sorsa kerül előtérbe. Az ő szemszögéből is láthatjuk, mi történt a városban a német megszállásig. Itt még megjelenik a humor, a könnyedség, és az erotika, ám a negyedik, befejező részben, az 1944-es felfordulással kezdődő és az 1949-es államosításokkal végződő Sötétségben ennek már nyoma sincs. Ha eddig volt is remény arra, hogy a pécsiek, a Zsolnayak, a helyi zsidóság sorsa jobbra fordulhat, az ekkor végképp elveszett.
Persze senkit nem szeretnék elkedvetleníteni, pláne eltántorítani attól, hogy elolvassa a regényt. Rám kétségtelenül az utolsó két rész tette a legmélyebb benyomást. Különösen Virág Ferenc megyéspüspök és Wallenstein Zoltán rabbi barátsága, a főpásztor bátor kiállása a vészkorszak idején. Nagyon tetszett a kötetben, hogy az előzőhöz hasonlóan itt is bepillanthattunk emblematikus személyek életébe, szinte a kor embereivel együtt éltük át a városban történteket. És bár igazán kíváncsi lennék arra, mi történt 1949 után, azért mégis örülök annak, hogy P. Horváth Tamás a sorban harmadikként inkább a Tündérváros kötet előzményeit írta meg, nem az ötvenes-hatvanas évek pécsi mindennapjait.
Az Öt toronyhoz, ahogy a Tündérvároshoz is, Nyáry Krisztián írt figyelemfelkeltő fülszöveget. Hadd emeljem ki ebből azt a gondolatot, ami a regényt olvasva megerősödött bennem: "P. Horváth olyan otthonosan sétál Pécs múltjában, mintha csak egy szombat délutáni kávéra ugrott volna le a Király utcába." A szerző egyébként, ismert közéleti szereplőként a város jelenében is legalább ilyen otthonosan sétál, öltözködésében is azt a polgári eleganciát képviseli, ami a második világháború után meglehetősen hamar kikopott a divatból, legalábbis látványosan visszaszorult, gondolkodását, világlátását szintén a polgári attitűd jellemzi. Mintha a XX. század elejéről, Krúdy asztala mellől érkezett volna egy időgéppel. Jó, hogy vannak még ilyen emberek.
Viszzatérve a kötetre: a múltidézéshez remekül illik a Wéber Tarlós Károly festménye - Pécs látképe - alapján készült borító és a szerző kiváló nyelvezete. Jó szívvel ajánlom mindenkinek az Öt tornyot elolvasásra, és biztos vagyok benne, hogy A Zsolnay is kitűnő munka. Hogy milyen, arról hamarosan beszámolok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése