Áprilisban írtam Miklya Luzsányi Mónika 1521-ben játszódó ifjúsági regényéről, amelynek középpontjában II. Lajos és királynéja, Habsburg Mária áll. Ugyancsak ezt a korszakot idézi meg számunkra a szerző új könyve, az Athenaeum Kiadó Időutazó sorozatában megjelent Mohács özvegye, ám ennek olvasóközönsége a felnőtt korosztály. A cselekmény két szálon fut. A kerettörténetben 1558-ban járunk, az özvegy királyné életének vége felé, egy hispániai kolostorban. Itt idézi fel Mária kora ifjúságát, Lajossal való 1515-ös megismerkedésétől a király tragikus és rejtélyes haláláig.
Ahogy olvastam a regényt, a főszereplő úgy lett egyre szimpatikusabb. Művelt, írni és olvasni tudó, jól számoló, a pénzügyekhez is értő, az új gondolatok iránt nyitott, ugyanakkor határozott és végtelenül szerelmes fiatal nő, aki sokkal szebb életet érdemelt volna a sorstól, férje oldalán, egy virágzó, dicsőséges országban. Ám hiába próbálták megerősíteni az uralkodói hatalmat, intézkedéseik és terveik miatt azok fordultak velük szembe nyíltan vagy továbbra is alázatot színlelve, akikre a legnagyobb szükségük lett volna. Az utóbbi kapcsán az apja, II. Ulászló politikájával szakító Lajos párhuzamba állítható II. András fiával, IV. Bélával. Mindketten válságos időszakban lettek uralkodók, és a háborúban alig kaptak támogatást a tatár, illetve a török ellen. És mi lett a következmény? Az ország veszte. Persze a Magyar Királyság mindkét tragédia után újjáépült, csakhogy Mohács még Muhinál is sokkal nagyobb katasztrófát eredményezett.
Visszatérve a regényre, a szerző jó érzékkel nyúlt a korabeli visszaemlékezésekhez és a későbbi, elsősorban tudományos kutatói forrásokhoz, amelyek a Jagelló-kor mindennapjaival, társadalom- és művelődéstörténetével, a gyógyítással, gasztronómiával, az udvari élettel, s még sok minden egyébbel foglalkoznak. A kötetben található fontosabb vendégszövegek jegyzéke is további olvasásra ösztönöz. A mai ember számára kevésbé érthető kifejezések, a szó szerinti vagy tartalmi idézetek, illetve a verses betétek alapjául szolgáló szövegek forrásait megtaláljuk a lábjegyzetekben. A nyelvezet és a stílus is igazán élvezetessé teszik ezt az egyébként nem a könnyű nyári olvasmányok közé sorolható könyvet, amelynek egyik legfőbb értékét a természetessége adja. Mire is gondolok? Női szerzők ritkán írnak egy történelmi regényben olyan nyíltan és kendőzetlenül a szexualitásról, ahogy ezt Mona teszi. Schmöltz Margitot tudnám még említeni, aki műveiben az élet természetes részeként tekint a fizikai egyesülésre. Itt a tánc és a divat kapcsán is előtérbe kerül a nemiség, az erotika, ami egyébként - itthon legalábbis - az utóbbi évekig nem volt jellemző ebben a műfajban, még a férfi írók részéről sem. Pedig ha belegondolunk, nagyon fontos szerepe volt, akár még a politikai események alakulásában is. Éppen így a Mohács özvegyében sem azért vannak "szexjelenetek", hogy a könyv minél több olvasót vonzzon. A szexuális túlfűtöttség, a szerelmét a testi kapcsolatban is megélő királyi pár vagy éppen Török Bálint pedig kitűnő ellenpontja a harcoktól megcsömörlött, kedvesétől megfosztott, élete végén újra hőssé váló Tomori Pálnak.
Mohács kapcsán sok a kérdőjel, ám a regény célja nem az - részben fikciós műfajként nem is lehet -, hogy a felmerülő kérdések közül akár csak néhányat is megválaszoljon, sőt. Bennem főleg Lajos halála és megtalálásai, majd az utókor hatalmi csatározásai kapcsán számos újabb kérdés merült fel. A mű egyik erénye, hogy elgondolkodtat, felvonultatja a csatavesztés lehetséges okait, viszont egymással teljesen ellentétes tartalmú beszámolók révén megmutatja azt is, mennyire nem látunk tisztán a Jagelló-kor, a korabeli polirikai erőviszonyok, érdekek, helyezkedések és főként 1526 kapcsán.
A szöveg gondos tagolásáért László Zsófiának, az elegáns borítóért Földi Andreának lehetünk hálásak. Én pedig külön köszönöm a kiadónak, hogy rendelkezésemre bocsátotta a példányt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése