Tudósok, feltalálók, üzletemberek

 

Még nyáron írtam Csiffáry Gabriella 2019-es kötetéről, A tábornok kertjéről. Ezt 2021-ben a Magyar politikusok az iskolapadban követte - erről és a korábbi könyvekről is lesz majd egy-egy poszt -, idén pedig megjelent az 50 zseniális találmányt bemutató Akiktől más lett a világ. 

A történész-levéltáros szerző ezúttal majd' félszáz olyan magyar tudós, feltaláló munkásságába avat be minket, akik révén világunk, szűkebb vagy tágabb környezetünk jelentősen megváltozott, nyugodtan kijelenthetjük: egy jobb hely lett. Ez utóbbi kivétel nélkül mindannyiukra igaz. Még azokra is, akik részt vettek az atom- és a hidrogénbomba megalkotásában, hiszen céljuk nem a pusztítás volt.  

A kötet 6 fejezetre oszlik: Akik gyógyítottak, Akik legyőzték a távolságot az égben, És akik legyőzték a Földön, Akik a világűrt uralták, És akik a föld alatti világot uralták, Akik megszelídítették számunkra az energiát. 50 történet, 48 izgalmas, olvasmányos portré - ketten ugyanis két-két találmányukkal-felfedezésükkel kerültek be a jelképes dicsőségcsarnokba: Jedlik Ányos a szódavízzel és a dinamóval, Bánki Donát pedig a porlasztóval és vízturbinájával. A legkorábbiak a sorban Thurzó János vízemelő gépe, Verancsics Faustus repülő embere, Hell Miksa csillagászati felfedezései és testvére, Hell József Károly bányagépei, míg a legújabbak között ott van Pavlics Ferenc holdjáró autója, Szebehely Győző háromtest-probléma kutatása, Izsák Imre szabálytalan földgömbje, Csanda Ferenc földbe látó készüléke és Telkes Mária napenergiával működő fűtőrendszere. Abban biztos vagyok, hogy a folytatásban, hiszen lesz, könyvbemutatón is elhangzott, a jeles férfiak mellett több nő is helyet kap majd.  

Hogy kinek érdemes elolvasni a könyvet? Mindenkinek. Azoknak is, akik jártasak a természettudományok világában, és azoknak is, akik kevésbé. Humán beállítottságúként az utóbbiak közé tartozom, műszaki érzékem nincs, fizikában és kémiában sose voltam erős, de amit elolvastam, többnyire értettem. Hogy a leírások szakmailag helytállók, azt számomra Gazda István tudománytörténész lektorálása garantálja.

A pályaképek bevezetőjében egy-egy rövidebb idézetet olvashatunk, majd az életrajzi adatok után következnek a pár oldalas, gazdagon illusztrált összefoglalók. Ezek végül minden esetben egy hosszabb, forrásmegjelöléssel ellátott idézettel zárulnak. A kötet jegyzetanyaga is bőséges: a függelékben 674 magyarázó, kiegészítő megjegyzés kapott helyet. 

Csiffáry Gabriella legújabb munkája a többihez hasonlóan tudományos igénnyel megírt, közérthető, olvasmányos mű. A remekül tipografált főcím mellett a tudomány humorát mutatja a védőborítón elhelyezett Bláthy Ottó Tituszról készült portré, amelyen a tudóst egy kelenföldi turbógenerátor állórészében láthatjuk. A kivitelt Karcagi Klára kötettervezőnek köszönhetjük, én pedig hálás vagyok a recenziós lehetőségért a szerzőnek és Koch Andreának, a Corvina Kiadó marketingesének. 


A kötet adatai: Csiffáry Gabriella: Akiktől más lett a világ. Magyar találmányok, felfedezések és újítások. Corvina Kiadó, Budapest, 2023.

Megjegyzések