Azért (is) szeretem a Pagony Abszolút töri sorozatát, mert mindegyik történet más korban játszódik. Ráadásul vannak visszatérő szerzők, mint Miklya Luzsányi Mónika, aki az Ezerszer Júlia után ismét Szendrey Júliát helyezte a középpontba, és ezzel a kötettel zárta le a pár éve megkezdett Petőfi témájú kiadványok sorát.
A regény sokban eltér a sorozat korábbi darabjaitól, de egy dolog mindenképpen közös bennük: időutazóink ezúttal is a Vitéz János gimnázium ősöreg platánfájának gyökéralagútján jutnak vissza a múltba. Csakhogy utazóink különleges személyek, hiszen maga Bori néni, a gimi egyre inkább fáradó, orvosa által pihenésre ítélt büfésasszonya vág neki a kalandnak, oldalán kis segédjével, Sárival. Céljuk 1865, a pesti Hársfa utca, a Horvát család lakása. Bori néni rendszeresen visszatér ide, hogy főleg szakácsként segítse a férje, Horvát Árpád történész enyhén szólva is kiállhatatlan természete miatt szenvedő, súlyos beteg Júliát. Sári örömmel kuktáskodik a keze alatt, és a Horvát gyerekekkel: Attilával, Árpáddal és Iluskával is hamar megtalálják a közös hangot. Aztán egyszer csak, meglehetősen rendhagyó módon megjelenik a képben az 1849-ben eltűnt Petőfi egyetlen fia, a bohém, iskolai tanulmányaival nem sokat törődő Zoltán, akivel a lány eleinte nem tud mit kezdeni, sőt, egyáltalán nem tartja szimpatikusnak. Ezt látjuk Felvidéki Miklós borítóján is.
Sári kapkodja a fejét, ahogy ismerkedik a szabadságharc utáni, a kiegyezést közvetlenül megelőző évek Pest-Budájával, a divattal, a gasztronómiával, a kultúrával, a mindennapi élettel. Közben sokszor kis híján lebuktatja magát a 21. századi szlenget használva, vagy amikor eszébe jutnak a regénybeli jelenhez képest később megtörtént dolgok. Az még talán nem is olyan furcsa, hogy a kor neves személyei közül alig ismer néhányat, sokakról azt sem tudja, mivel foglalkoznak, de a fedősztorija, miszerint ő egy elszegényedett grófi családból származik, és a megélhetésért cseléd munkát vállal, nem áll túl erős lábakon. Mondjuk ezt Horváton kívül más nem nagyon firtatja. Zoltánt pláne nem zavarja a dolog. Megismerteti Sárit a színjátszás nagyjaival, a pesti élettel. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz, de van egy határ, amit nem szabad átlépni. A múltnak meg kell maradnia úgy, ahogy van, mert minden változás komoly hatással lehet a jelenre. Szóval a gyengéd érzelmek rendben vannak egy bizonyos szintig.
A könyv Monától megszokott módon tele van humorral, a stílusa könnyed, olvasmányos, ami egy ifjúsági regénynél azért nagy előny, és hemzseg a mai fiataloknak szóló filmes utalásoktól. Ha a történet úgy kívánja, beleszerkeszt a cselekménybe a valóságban korábban megtörtént eseményeket, ami egy regény esetében teljesen rendben van. S hogy milyen viszonyban vannak az olvasottak a realitással, azt magától a szerzőtől tudjuk meg az utószóban. A szöveget Grancsa Gergely szerkesztő és Gráf Dóra tördelő öntötték végleges formába, a végeredmény pedig magáért beszél.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése