A fájdalmasan fiatalon elhunyt svéd regény- és színműíró, Hjalmar Bergman életműsorozatának első darabja, a Nagymama és az Úristen után 2024-ben napvilágot látott a Markurellék című regény és ennek folytatásaként egy novella, a Markurell úr halála. A műveket ismét Dió Dávid fordította kitűnő stílusban.
Az előző kötethez hasonlóan a történet - hiszen a két prózát tekinthetjük akár egynek is - Wadköping városkájában játszódik, ahol az emberek egy sajátos jelnyelven érintkeznek egymással, azaz a gesztusok sokkal fontosabbak, mint maga a beszéd. A családok óvják tagjaikat minden bajtól, és szolidárisak még a távoli rokonnal is. A Pléhkas zöldvendéglő tulajdonosa, Harald Hilding Markurell élő helyi felmenők és atyafiak hiányában kénytelen saját eszére és találékonyságára támaszkodni. Ezért nem meglepő, hogy amikor lehetősége adódik rá, igyekszik sarokba szorítani a de Lorche családot. Könyöröghet neki a tekintélyes matróna, Rüttenschöld kisasszony is - mindhiába. Ha ő a fejébe vette, hogy tönkreteszi a járásbírót, nem alkuszik senki kedvéért.
A regény egyetlen nap sűrű történéseit tárja az olvasók elé. 1913. június 6-án a vendéglős fia, Johan érettségizik barátjával, Louis de Lorche-sal együtt. Közben Markurell gondosan előkészül az ünnepi vacsorára, és hogy minden a lehető legjobban menjen, díszebédet ad a vizsgabizottság tagjai számára. Hogy ez megvesztegetés lenne? Erről hőseink hosszan vitatkoznak. Mint ahogy arról is, mennyire jogos Markurell hajthatatlan bosszúvágya. Minél inkább haladunk a korántsem egyértelmű végkifejlet felé, annál többet megtudunk Wadköping lakóiról, a de Lorche-okról, Rüttenschöldökről, a cukrászról, a borbélyról, a tanárokról, a papról és a Jézus Jászla egyesületről, mint ahogy arról is, hogyan lehet egy kifejezetten csúnya embernek jóképű fia, aki nem is hasonlít rá.
A novella a címszereplő három esztendővel későbbi haláláról tudósít. Markurell epedve várja haza rajongva szeretett, immár diplomás fiát. Ez végleges és visszavonhatatlan lezárása az előző históriának. Az apa haláltusája közben is csak arra tud gondolni, hogy legalább még egyszer lássa azt, akiért bármit megtett gyermekkorában, még saját lelki üdvének árán is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése